Ezredjére is a szívedhez kapsz: megnéztük az év legfélelmetesebb filmjét

szerző
Gera Márton
publikálva
2018. jún. 07., 20:45
kommentek
0
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ari Aster vérrel festi meg egy család sorstragédiáját az Örökségben. Az eredmény: bivalyerős horror.

Amikor az év elején bemutatták a Sundance Filmfesztiválon, és mindenki oda meg vissza volt az Örökségtől, még könnyű volt kételkedni. A független filmfesztivál közönsége amúgy is szereti a horrort, a rendező most indul a pályán, nyilván szurkolnak neki, és így tovább. Ám a Sundance-közönség horror iránti rajongása önmagában mégsem indokolta az olyan sorokat, amelyek megjelentek a filmről szóló írásokban: hogy tudniillik az elmúlt évek legnagyszerűbb horrorjával van dolgunk, és hogy Ari Aster par excellence zseni, aki már az első mozijával kasszát fog robbantani. Szóval az Örökségnek mégiscsak jónak, sőt, inkább kiválónak kellett lennie, hogy ilyen legyen a visszhangja. Most megérkezett a magyar mozikba, és kiderült, hogy nemhogy jó, hanem egyenesen műfajfelforgató darab.

Örökség (16) szinkronos előzetes

Miután Ellen, a Graham család nagymamája meghal, lánya egyre több megmagyarázhatatlan eseménnyel szembesül anyja múltjából. Minél többet fedeznek fel az elhunyt asszony életéből, annál baljósabb változások következnek be a család élő tagjainak életében. Ari Aster első nagyjátékfilmje egy család szétesésének mesterien bemutatott, lidércnyomásos látomása, bővelkedik hátborzongató jelenetekben.

Ha új példát keresünk a lassan építkező horrorfilmre, akkor az Örökség személyében meg is találtuk. Lehet ugyan, hogy a műfaj legtöbb darabja nem hosszabb másfél óránál, de ez a legkevésbé sem érdekelte Ari Astert, aki csinált egy több mint kétórás filmet. Nyilván tudta azt is, hogy a játékidő így bőven lehetőséget ad az építkezésre, az ijesztően éles váltásokra, merthogy a film első félórája tulajdonképpen profi játék a nézővel. Úgy indul az Örökség, mintha egy tucathorror lenne: a nagymama meghalt, a kislány furcsa dolgokat kezd el művelni, és a tekintete se valami bizalomgerjesztő, szóval biztosan ő csinál majd rémisztő dolgokat. Ebből akár egy középszerű rémisztgetés is születhetett volna, csakhogy van egy éles cezúra a filmben, amikortól egyértelműbb lesz, hogy mire megy itt ki a játék. Itt van egy család, látszólag semmi gond velük, ám valahol mélyen titkok tucatjai feszítik őket. Talán annyira mélyen vannak ezek, hogy ők sincsenek tisztában velük, lehet, csak álmukban kísértik őket ezek a titkok, vagy csak a gyászolókat segítő csoportban merik kimondani, de valamikor előtörnek, hogy ebből születhessen meg a horror.

Örökség

Örökség

 

Merthogy horror alatt itt persze nem holmi jump scare-t kell érteni (ilyen szerencsére nincs is a filmben), hanem a gyakran meg sem jelenő félelmeket, amelyek majd a mindennél erősebb fináléban úgy törnek elő, hogy senki nem tud menekülni előlük. De ez csupán egyetlen értelmezési kísérlet: a végjáték, meg igazából az egész horror annyi értelmezési utat kínál, hogy mindenki elkezdheti kontextusba helyezni a látottakat, végiggondolni, hogy mégis milyen szerepe van a galamb levágott fejének, vagy annak, hogy az Iphigeneia Auliszbanról és a trójai mondakörről kezdenek el beszélni.

Ha már Iphigeneia: ugyan lehet hasonlítani a Rosemary gyermekéhez, vagy épp a 2014-es A Babadookhoz, az Örökség mégis inkább Yorgos Lanthimos tavalyi filmjével, az Egy szent szarvas meggyilkolásával állítható párhuzamba. Az persze nem horror volt, hanem misztikus dráma, de ott is éppen úgy hullott darabokra a múlt titkai miatt egy család, ahogy ebben a filmben. És ott is attól féltünk, ami történni fog, ami nem látható, pont, mint Ari Aster horrorjában: itt nem az az igazán félelmetes, amikor látunk egy rovarrágta emberi fejet, hanem az, amikor ott ülünk a fiúval a tanteremben, és egyre nyomasztóbb zene szól, miközben sejtjük, hogy valami történni fog, csak arról nincs fogalmunk, hogy pontosan mi. Akkor kapunk a szívünkhöz, amikor elkezdenek arról beszélni, hogy miket tett a nagymama a múltban.

Örökség

Örökség

 

Amikor pedig azt hinnénk, mindent értünk, akkor megint olyasmit csinál Ari Aster, hogy teljesen összezavarodunk, és még azt is elkezdjük megkérdőjelezni, hogy amit látunk, az tényleg megtörténik-e ezzel a családdal. Hogy ez az alapvetően dialógusokra épülő horror működni tud, ahhoz persze az is kell, hogy a színészek tegyék a dolgukat, és képesek legyenek túllépni a zsánerre gyakran jellemző, gyatra színészi játékon. Ezen a fronton is erős az Örökség: Gabriel Byrne például jelenetről jelenetre építi le magát a kezdetben kiegyensúlyozottnak tűnő apa szerepében, míg partnere, Toni Collette olyan jól egyensúlyozik az őrület és a hisztéria határán az anya szerepében, hogy arra még Freud is felkapná a fejét.

Kövesse a Magyar Narancs filmes blogját, a Mikrofilmet, amely rendszeresen új tartalommal jelentkezik. Ajánlók, előzetesek, toplisták, és még sok minden más a Mikrofilmen!

szerző
Gera Márton
publikálva
2018. jún. 07., 20:45
kommentek
0
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

Mikrofilm

A Narancs filmes blogja.

Mikrofilm
Szerző adatlapja

Blog

még több cikk