Kitiltották a Netflix filmjeit a cannes-i filmfesztiválról

  • narancs.hu
  • 2018. március 25.

Mikrofilm

A fesztivál szerint nem a film a lényeg, hanem a mozi.

Thierry Fremaux, a fesztivál főszervezője jelentette be, hogy a Netflix filmjei nem vehetnek részt a cannes-i filmfesztivál 2018-as versenyprogramjában.

„Tavaly, amikor beválogattuk az Okja és a The Meyerovitz Stories című filmeket, azt reméltük, hogy a Netflix ezeket beengedi majd a mozikba” – nyilatozta Fremaux. Nem így lett, a nézők először csak a szolgáltatón keresztül láthatták a filmeket.

Ezért több kritika is érte fesztivál szervezőit.

„A Netflix emberei szeretik a vörös szőnyeget és szeretnének jelen lenni a filmjeikkel, de meg kell érteniük, hogy ez a két üzleti modell összeegyeztethetetlen.”

Tavaly Fremaux még reménykedett, hogy a Netflix beengedi a mozikba sikerfilmjeit, de miután erre nem került sor, a fesztivál szervezőbizottsága megváltoztatta szabályait, és csak olyan filmek versenyezhetnek, amelyeket mozikban forgalmaznak Franciaországban.

A Netflix filmjei továbbra is jelen lehetnek a fesztiválon, de csak a versenyen kívüli vetítéseken.

A fesztivál május 8-án kezdődik.

(Vulture, 444.hu)

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.