A Magyar Távirati Iroda fotóiból válogattunk.
|
Több mint háromezer embert kérdeztek meg, a biztos pártválasztók 42 százaléka Magyar Péterékre szavazna.
A rendőrség tájékoztatása szerint országszerte 44 intézmény érintett, az eddig átvizsgált épületekben nem találtak robbantásra alkalmas eszközt.
Tavaly 9,1 százalékkal kevesebb gyerek született, mint 2023-ban.
Lopás gyanúja miatt indult nyomozás.
A miniszterelnök szerint a keleti nyitás aktualitása erősebb, mint bármikor.
Nagyalakú, illusztrált kiadványban jelentek meg a népszerű horrorszerző alapművei, aki életében nem volt túl népszerű, de halála után senki sem tudta kivonni magát a hatása alól.
Egyelőre nem tűnik úgy, hogy hatással volna az olajellátásra. Az oroszok szerint a légvédelem lőtt le két ellenséges drónt.
David Cornstein a csillagok együttállásához hasonlítja a két vezető regnálását.
Az Egyesült Arab Emírségek egy katonai vállalatával kötött megállapodást Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
„Nem a cigány embereket szidtuk, hanem vele karöltve viccelődtünk” - védekezett.
A Nemzeti Hauszmann Program megvalósítását semmiféle egyeztetés nem előzte meg, sem a szakma, sem a főváros, és természetesen a lakosság véleményét sem kérték ki.