Nem, alább még azt sem fogjuk leírni, hogy az immár huszonegyedszer megrendezett Bálványosi „Szabadegyetem” vagy mi ciki ugyan, de azért mégis jó, mert fiatalok vannak ott, még az is előfordulhat elvileg, hogy magyarok és románok együtt, és így vagy úgy, de azért eszmét cserélnek, tábortűz van, és lehet csajozni, amivel meg aztán amúgy is csak nekünk, liberálisoknak van bajunk. Tehát épp attól lenne ez olyan fene jó dolog, mert sok fiatal van együtt. Ennyi erővel azt is mondhatnánk, hogy jók voltak az építőtáborok – nyakunk rá, hogy ebbe-abba közülük éppúgy leugrott Fock Jenő vagy Lázár György, mint ide már húsz éve Orbán Viktor, Maróthy László meg kifejezetten mindennapos vendég volt, hogy a rendszeresen egy szál gitárral fellépő fővárosi művészekről már ne is beszéljünk. Summa summarum, akinek már elmúlt, mondhatja nyugodtan, hogy jó volt fiatalnak lenni, s jó volt fiatalként olykor egy kupacban időzni, sörrel, tábortűzzel, s a kultúrfelelős elvtársnővel. Ettől az építőtáborok éppen úgy lélekromboló körítéssel (éppenséggel főmenüvel) szolgáltak, mint az immár sokadik évébe lépő tusnádfürdői gyülekezet.
| ||
Hogy az idei minden eddiginél tragikomikusabbra sikerült a kívülállók előtt, nos, az egyfelől tény, másfelől nyilván sokan – sorry, alapvetően az érintettek – kikérik maguknak. Felőlünk viszont mindenki úgy veri át saját magát, ahogy megszokta, ahogy jólesik neki.
Bár az mégiscsak nevetséges, hogy az idén (meglehet, először, figyelte az ördög) már jó előre, látatlanban kikérték maguknak a tábor szervezői; ők hogy lennének már ciki fejek, mikor azok azok (az újságírók), akik olyan sok mindent összeírnak róluk, lásd a rendezvény sajtóakkreditációs lapját. Lehet ezen a hangon felháborodni, mint ahogy egy-két orgánum meg is tette, csak eltévesztett házszám, hisz kellő figyelemmel olvasva – túl a szokásos határon túli kisebbrendűségi alapú kivagyiságon – világosan kihallik belőle a kétségbeesett segélykiáltás, ne „cseszegessetek” már megint minket, rohadt pesti újságírók, hát nem látjátok, milyen iszonyú jófejek vagyunk?
A szervezők mellett éppenséggel a szimpatizáns sajtó mosott be pár nagyot az „ártatlan” táborozóknak, és persze a miniszterelnök, de azt nyilván kalkulálták, hisz húsz éve ezt csinálja, lemegy (konvoja élén), kioszt néhány kokit és sallert, oszt hazajön, azt sem mondja, jónapot, csak dedikál valami székely zászlót. Lenne is egy kérdésünk, hagyománytisztelő fiatal barátaink: húsz éve mondjuk, de legyen tizenöt (szeretnétek, ha esetleg csak tízet mondanánk?), tehát, hogy volt-e húsz éve székelyzászló-dedikálás? És azért gründoltátok-e a cuccot, hogy legyen?
Ez a konvoja élén is micsoda tempó már? Nem vagyunk naivak, így közlekedik egy miniszterelnök – csak másokét nem veszik észre. Ezt meg valahogy mindig.
A baráti sajtó azt írja a miniszterelnöki konvoj halálos kimenetelű balesetéről, hogy „Orbán Viktor konvojának balesete: Minden magyar jól van”. Hogy ebben mi a borzasztó? Mikor például azt is írhatták volna, hogy „Egy szőröstalpúval kevesebb”, és mégsem írták. Talán az, hogy még ez sem volt igaz, hisz az egyiküket, értsd a magyarok egyikét épp műteni kellett a lap (álljon itt a neve, a Nyerges Zsolt érdekeltségi körébe tartozó Heti Válaszról beszélünk) szerint is. Biztos a táborban meghallgatható számos magyar–román tematikájú előadás azért van, hogy a jövőben is ebben a szellemben tárgyaljunk egymással.
Az sem piskóta persze, ahogy Nyerges lapja a miniszterelnöki előadásról tudósít: „Több alkalommal is vastaps szakította félbe Orbán Viktort az erdélyi Tusványoson. A közönség lankadatlan figyelemmel hallgatta a csaknem két és fél órás Orbán–Tőkés-párbeszédet. A püspök szavait ugyan kísérte egy erőtlen »Hazudsz« bekiáltás, a hangulat egyértelmű volt: eufória uralkodott a szabadegyetemet záró előadáson” – és ez csupán a betűhíven idézett bevezető, még rá sem gerjedt igazán a szerző, de nem kell félni, hamar belejön. Tegye már valaki e cikk mellé 1952-ből a Szabad Nép beszámolóját Rákosi Mátyás Csepel Vas- és Fémművekben tett látogatásáról! S ha már mellé tette, mutasson tíz apró különbséget. Na, jó, négyet.
Szerencsére nemcsak önsajtója, de maga a nagyember, Orbán Viktor is megtette a magáét azért, hogy Tusnádfürdőn méretre legyen szabva az igen tisztelt határon túli ifjúság. Először is, láttak önök már bankrablást? Elég csak moziba menni hozzá, egy ilyen izé, ahol filmeket vetítenek, biztos Romániában is van ilyen. Tehát a bankrablás az úgy néz ki, hogy autók fékeznek csikorogva az objektum előtt, fegyveresek ugranak ki belőle, berohannak, felmarják, amiért jöttek, s visszapattannak a kocsikba, tűz, alig pár perc az egész. No, mit csinált Orbán Viktor? Tényleg meséljük el?
Konvoja egy karambol után lefékezett a tábor előtt, négy, azaz minimum négy (4: kép is van róluk) fegyveres kíséretében bevágtatott, fölmarta, amiért jött (a lelketeket, kedves székely származású egybegyűltek), kiosztotta a fent megnevezett könnyű testi sértéseket, aztán fegyveresei gyűrűjében kirontott, bepattant a kocsijába és végefőcím. De azért hagyott is valamit maga után: „azt is nyilvánvalóvá tette: Magyarországnak most még nincs elegendő forrása arra, hogy korlátlanul támogassa a határon túli magyarokat és magyar ügyeket”. (Ismét Nyergeséket idéztük.)
Ezt hagyta nektek, meg Tőkés Lászlót, a Ghymes együttest, a dumaszínházat meg az egyik sátorban a televízióját a Hacktion című sorozattal – ja, hogy ezeket önkényesen rángattuk ki a dús programból? Igen. Akarja valaki, hogy kirángassunk még hármat, vagy jobb a békesség?
Hát akkor erről ennyit, tisztelt egybegyűltek, vagy mondhatnánk úgy is, hátrább az agarakkal! Láthatóan megvan nektek is a magatok baja.
