Csúcsra jár a téboly – Schöpflin György tudományosan magyarázza a disznófejet

  • narancsblog
  • 2016. augusztus 23.

Narancsblog

A Mandiner közölt villáminterjút a „képviselő-professzorral.” Ostobaság és cinizmus találkozása ritkán szül ennyire visszataszító elegyet.

Kezdődött azzal, hogy vélhetően néhány túlbuzgó önkéntes határőr cukorrépából faragott migránselrettentő maszkokat applikált a szerb–magyar határkerítésre. Andrew Stroehlein, a Human Rights Watch munkatársa teljesen jogosan fakadt ki twitterén a performansz ellen, és azt is megjegyezte, hogy a menekülthullámot nem lehet ily módon megállítani.

Aztán jött Schöpflin György fideszes EP-képviselő – mit képviselő, képviselő-professzor! –, és azt mondta, hogy dehogynem, bár a disznófejek azért mégiscsak hatékonyabbak lennének.

Schöpflin György

Schöpflin György

Fotó: MTI

Gusztustalan kommentjét rögvest felkapta a világsajtó, és Twitter-fiókját is elárasztották a felháborodott vélemények. Professzor úr azonban nem érzi úgy, hogy bármiért is bocsánatot kellene kérnie, sőt, a Mandinernek adott interjújában úgy tesz, mintha nem is értené, miért lett egyáltalán ügy a szavaiból.

„Nem aláztam meg senkit. Szerintem az senkit nem aláz meg, ha azt mondom, hogy a disznófej haram. Azaz tiltott. Ez bizony ténymegállapítás. Lehet, hogy a liberális pártnak ez nem tetszik, de attól még így van, s ha valaki csak egy kicsit ismeri a muszlim vallást, akkor ezt pontosan tudja” – védekezik Schöpflin, majd kifejti, „antropológiailag” milyen érdekes, hogy egyes kultúrák érzékenyen reagálnak a sertésre, mások meg nem. A disznófejes határkerítés ötletét puszta „gondolatkísérletnek” nevezi, és ebben remek partnerre lel a Mandiner újságírójában, aki az affér élét a „vihar a biliben” jelzővel üti el.

Nem tudjuk, mi járhat Schöpflin György fejében, és őszintén szólva ez nem is nagyon számít. Persze nehezen hisszük el, hogy nem érti, mi a baj. Hogy miért szégyenletes a magyar határnál várakozó sokat szenvedett, jogaiktól nagyjából már eddig is megfosztott menedékkérőket még hitükben is megalázni. Akár csak egy „gondolatkísérlet” erejéig.

Mindenesetre az egykor egyetemen is tanító Schöpflin megszólalása – a többi cégéres „vallástudós” és „biztonságpolitikai szakértő” delirálásával együtt – rávilágít arra, hogy a kormányzati menekültellenes kampánynak korántsem egyedüli célja a gyűlöletkeltés.

Nem. A fideszes politikai és médiahenger szép lassan egy olyan közéletet hoz létre, amelyben az átlagpolgár egyre nehezebben tudja megkülönböztetni az igazat a hamistól, a tényt a véleménytől, a komolyat a nevetségestől, a lényegest a lényegtelentől, a valóságot a puszta manipulációtól. Nem a menekültek, hanem az ostobaságokat nagy magabiztossággal visszhangzó „tudósok” és a cinikus politikusok tehetnek arról, ha úgy érezzük, világunkban egyre kevesebb a biztos pont.

Ahogy Schöpflin professzor is megmondta, akár még az is lehet, hogy Bakondi György miniszterelnöki főtanácsadó remek ötletnek tartja majd a disznófejes határvédelmet. Tényleg nem lepődnénk meg rajta.

Figyelmébe ajánljuk

A bűn nyomora és a nyomor bűne Vadkeleten

Hogy milyen nyomor vezethet el a bűnhöz, amelyben csak némi élelmet vagy egy fél minimálbért sikerül zsákmányolni? Kik az áldozatok és miért hallgatnak? A leszakadó kistérségek sajnos kiváló terepet jelentenek, hogy egy pillantást vessünk a kétségbeejtő helyzetre.

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.