Fedőneve: Story Tv – Leleplez a Magyar Nemzet

  • narancsblog
  • 2013. július 26.

Narancsblog

Azt írja a Magyar Nemzet, hogy június 25-én, a Városmajor utcai Mezzo luxusétteremben (ilyen lenne egy luxusétterem?) összegyűltek a hazai médiamogulok, akik „a hirdetésekből fenntartott médiában tulajdonképpen élet-halál urai”, és arról döntöttek, hogy „mostantól minden politikai kérdésben saját eszközeikkel a kormány ellenében foglalnak állást, nagy felületet adnak az ellenzéknek, és előnyben részesítik a kabinetet érintő negatív híreket”. A csupa feltételezésből összehordott cikkben azt állítják, hogy „itt már nemcsak a reklámpiac, hanem a közélet, ha úgy tetszik, a választások befolyásolása a cél”.

A névtelen szerző szerint augusztus 20-án, vagyis éppen a nemzeti ünnepünkön lép működésbe a kormányellenes gépezet.

A Story Tv lesz az ellenség fészke.

A csodafegyverről, a Hír24 munkacímű műsorról eddig azt tudhattuk, amit még május végén mondott a csatorna vezérigazgató-helyettese, Borsány-Gyenes András az Indexnek: „Amiben mi gondolkodunk, az egy sokkal szabadabb értelmezése a híreknek, mint a hagyományos híradóknál. Ez viszont messze nem jelenti azt, hogy ez kizárólag az értelmiségi rétegnek szólna.” Szóba került Bárdos András és Baló György, illetve kirúgott köztévések alkalmazása, azt viszont már a Magyar Nemzet szerzője teszi hozzá, hogy a Story Tv leendő híradószerűségében „vélhetően riportnak álcázott kormányellenes műsorok” lesznek.

Mivel a hírbe hozott tévések korábban nem csak kormánypárti mikrofonállványként működtek, és nem is ellenzéki politikusok rendreutasítását tartják a tényfeltárás csimborasszójának, akár jogos is lehet a Magyar Nemzet aggodalma, ám a lap szerint igazából nem Bárdos vagy Baló, hanem a reklámadó miatt születnek majd riportnak álcázott kormányellenes műsorok.

Erre még nem kapnánk fel a fejünket, hiszen a Magyar Nemzet napi hülyeségadagjának hála, ingerküszöbünk az egekben, de ami a reklámadós rutinparanoia után következik, az már valóban a sztálini idők lapkészítését idézi, olyan gyöngyszem, amiből tényleg csak a békaember és a csőszkunyhó hiányzik. De van helyette médiamogul-gyűlés és „luxusétteremben csiszolódó terv”.

Tényleg csak röhögni lehet, hogy mindezt egy oly lap közli, amelyik a kormány és a Simicska-féle cégek hirdetéseiből él, pedig egyáltalán nem vicces. Inkább vérlázító ez a cinizmus, és ijesztő, ahogy csírájában akarnak mindent elfojtani, ami nem az ő nótájukat fújja. Csakhogy ez nem rajtuk múlik. Igaz, nem is a Story Tv-n.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.