Narancsblog

Hegedűs Zsuzsa a szegénység elleni csodaszernek vizionálta, milliárdos lopások lettek belőle

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. márc. 01., 06:02
kommentek
4
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Voldemort és Farkas Flórián korrupciós ügyei, és a szintén milliárdos ESZOSZ-botrány. Köszönet érte Orbán főtanácsadójának!

Hegedűs Zsuzsa tarka életművéről már több alkalommal is írtunk, de továbbra sem győzünk betelni vele, és szenvedélyesen kutatjuk tovább, hogy vajon mi okból áldoz az adófizetők pénzéből most már havi bruttó 1,29 millió forintot a kormány arra, hogy a szociológust foglalkoztassa.

Nagy igyekezetünkben írtunk is pár hete egy levelet a Miniszterelnöki Kabinetirodának, hogy ebben a kérdésben kicsit tisztábban lássunk. Ezek voltak a kérdések:

1. Dolgozik-e jelenleg valamilyen projekten Hegedűs Zsuzsa? 
2. Mikor tartott utoljára nyilvános eseményt Hegedűs Zsuzsa? 
3. Kérem, hogy soroljanak fel legalább két olyan kormányzati intézkedést, kezdeményezést stb., amely mögött tetten érhető Hegedűs Zsuzsa munkája? Kérem, fejtsék is ki ennek kapcsán, hogy a tanácsadó asszony milyen formában vett részt az egyes kezdeményezés/intézkedés létrehozásában. 
4. Mikor fog legközelebb nyilvános eseményt tartani Hegedűs Zsuzsa?

Nagy kár, de képzeljék, a mai napig nem kaptunk választ ezekre a kérdésekre! Pedig 2010 óta eddig közel 100 millió forint közpénzt keresett Hegedűs, ezért talán el lehetne árulni, hogy mégis mivel érdemelte ezt ki.

Így azonban nincs más út, magunknak kell az ügyet felgöngyölíteni, hogy mi mindent tett le ezért a pénzért az asztalra Hegedűs. Nem is olyan rég részletesen foglalkoztunk az általa vezetett alapítvánnyal, és meg kellett állapítanunk: Hegedűs alapítványánál úgy tűnnek el a tízmilliók, mint mosásban a zoknik. Késve leadott beszámolók, utólagos javítások, fals irodacím, kikapcsolt telefon, érthetetlen elszámolások, hiányzó tízmilliók – címszavakban ezeket találtuk, de az egész képtelenség áttekintéséhez kérjük, tekintsék át cikkünket, megéri! Cikkünk nyomán amúgy Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke feljelentette Hegedűs Zsuzsát.

Ám mással is foglalkozott Hegedűs az elmúlt években.

Van egy, az alapítványánál sokkal nagyobb volumenű dolog, amelynél ott bábáskodott, sőt, a program bejelentését is maga tette meg az akkor még kormányszóvivőként dolgozó Giró-Szász Andrással, 2012-ben. Ennek emlékét őrzi ez a szép MTI-fotó:

false

 

Fotó: MTI

 

Ez volt az úgynevezett új típusú szociális szövetkezeti projekt, amelynek nagyjából az volt a lényege, hogy a kormány sok-sok milliárd forintnyi elnyerhető forrást irányított a terület felé, hogy helyi szövetkezetek mindenféle fontos és hasznos dologra vállalkozzanak, hogy végül fenn tudják tartani magukat, munkát adva a környéken élőknek. Az elképzeléssel ezúttal sem volt gond, ám mielőtt megnéznénk az eredményt, idézzük fel a főtanácsadó akkori gondolatait:

„A szociális szövetkezetek első lépésben a kistelepüléseken élőknek adnának lehetőséget arra, hogy különféle mezőgazdasági munkákkal megteremtsék az önfenntartás feltételeit.”

„Ahhoz, hogy valaki járni tudjon, először meg kell tanulnia felállni. Ez a felállás, a megkapaszkodás programja.”

„Most arra van esély, amire húsz év óta nincs, hogy a teljesen kirekesztődött, az ország peremén élő emberek kapaszkodót kapjanak arra, hogy elinduljanak azon az úton, ami ahhoz vezet, hogy munkából éljenek meg.”

De ezeken kívül is sok szépet elmondott Hegedűs Zsuzsa, például azt, hogy első körben öt milliárd forint áll rendelkezésre – kár, hogy kicsit más irányba ment el a program, amelyből az látszik, hogy mára lényegében államosították ezt a szektort (is), amelynek azt a funkciót szánják, hogy minél több közmunkást tereljenek belé.

Ám mégsem emiatt fogunk emlékezni a szociális szövetkezetek körüli fellángolásra, hanem az alábbi, többmilliárdos lopások miatt.

ESZOSZ-ügy, 2015-ből. A szövetkezet 2011-ben jött létre, 2014-ben pedig elnyert egy 2,9 milliárdos Európai Uniós támogatást, halmozottan hátrányos helyzetű emberek tartós foglalkoztatására. Emellé a cég 2,5 milliárd önerőt vállalt, így a főként erdőtisztításra, erdei munkálatok elvégzésére, zöld hulladék biotüzelővé alakítására vállalkozó szövetkezet egy 5,4 milliárdos projektbe fogott 2015 tavaszán. Hogy aztán az egészből ne legyen semmi, és egy hónap után leálljon a dolog, közel 2800 embert megkárosítva ezzel így-úgy. Róluk itt írtunk bővebben.

– Ennél nagyobb visszhangot kapott Híd a munka világába Szövetkezet. Ez a Farkas Flóriánhoz köthető ORÖ projektje volt, közel 1,6 milliárdos csalás gyanújával. A Híd a Munka Világába Szövetkezet elvileg azért jött létre, hogy keretet nyújtson több ezer hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású ember felzárkóztatására. A szövetkezet a tagjainak biztosította volna a foglalkoztathatóság feltételeit, és vállalta volna a munkaerő-szervezéssel kapcsolatos feladatokat. Ehelyett végül a drága irodával és legendás kocsibérléssel, valamint bútorvásárlásaikkal vonultak be a közelmúlt történetébe.

Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke, a Fidesz országgyűlési képviselője és Hegedűs Zsuzsa beszélget a Mind magyarok vagyunk! című konferencián 2007-ben

Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke, a Fidesz országgyűlési képviselője és Hegedűs Zsuzsa beszélget a Mind magyarok vagyunk! című konferencián 2007-ben

Fotó: MTI

 

Voldemort-ügy. Mengyi Roland, fideszes országgyűlési képviselő már bíróság előtt áll, a gyanú szerint ő lett volna az a bizonyos Voldemort, aki a szövetkezet alapítóinak a kapcsolatai révén biztosítani tudta volna a komoly állami támogatásokat. A csalás nem valósult meg, a hatóság lépett, de az ügy mégis jól mutatja, kik és hogyan mozdultak rá a milliárdos keretösszegre, amelyet a szegények felzárkóztatására szántak – legalábbis Hegedűs Zsuzsa deklarált szándéka szerint. (Ez csak pár példa volt, de több cikkben is foglalkoztunk olyan esetekkel, ahol a napnál is világosabb volt: ügyeskedők alapítottak szociális szövetkezeteket, hogy ilyen-olyan ötletekkel uniós támogatáshoz jussanak, aztán szépen eltűnjenek.) A fent ismertettek közül utóbbi bíróság előtt, első kettőben nyomozás zajlik. Felelőst az eltűnt milliárdokért még egyik esetben sem találtak az illetékes hatóságok.

*

Több alkalommal kértünk Hegedűs Zsuzsától interjút, hogy feltegyük neki a közpénzekkel kapcsolatos kérdéseinket, ám eddig ezeket egyszer sem vállalta. A Hír Tv legutolsó információja róla az, hogy a Fidesz országos kampányát szervezi hónapok óta.  És amint láttuk, ez nem lehet véletlen, a főtanácsadó jelentős hatásfokkal dolgozik.

Feljelentés és nyomozás egymás hegyén-hátán.

Persze, túlzás lenne azt állítani, hogy Hegedűsnek közvetlen szerepe lenne abban, hogy lenyúlások lettek a programból. A sztori azonban jól mutatja azt, ami az alapítványánál is jellemző volt: hogy lesz a méltányolható ötletből totális káosz.

A 1,2 millió forintot kereső főtanácsadó szakmai kompetenciáit illetően épp ez vet fel komoly kétségeket.

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. márc. 01., 06:02
kommentek
4
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 4
    naki
    2018. március 24., szombat 16:37
    Még mindig nem a haza oltárára teszitek, hanem a saját zsebeitekbe tömitek, tömköditek a nemzettől lopott közpénzt és az EU-s pénzt is, két hírhedett fideszbérenc?
  2. 3
    szegedi789
    2018. március 01., csütörtök 12:59
    HZS, sajnos, nemcsak a szociális szféra raszta hajú "sportcsokis csávója"...
  3. 2
    Világos
    2018. március 01., csütörtök 11:08
    A csirkékből tyokok lettek és tojnak az egészre. Flóri biztos kifutkosó helyen van
    a listán.
  4. 1
    rworse
    2018. március 01., csütörtök 09:30
    Ha én gazdag lennék!
    Jagadigadigadigadigadaj!

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

Narancsblog

A magyarnarancs.hu véleményblogja

Narancsblog
Szerző adatlapja
Összes blog Itt