Illés Zoltán lemondott már?

  • narancsblog
  • 2013. szeptember 10.

Narancsblog

Mikor környezetvédelmi államtitkárként a csúcsra ért, megrajzoltuk az „utcai harcos” pályaképét. Azóta még nyilvánvalóbbá vált, milyen drámai erkölcsi és szakmai zuhanórepülést produkált ez az egykor oly ambiciózus és elveihez makacsul ragaszkodó szakpolitikus. Mert függetlenül attól, mit gondolunk egyes mániáiról – például hogy a csúnya atomerőművek leépítése és a szélerőművek szaporítása menti meg az országot rögtön holnap, esetleg holnapután –, korábban éppen arról volt híres, hogy saját párttársai, sőt az első Orbán-kormány miniszterei torkának is nekiugrott, ha szembementek az ő sziklaszilárd véleményével.

Ebből mára csak az agresszió maradt, az elvhűség és az autonómia köddé vált. 2007-ben így nyilatkozott a stop.hu-nak: „Az én helyzetemben ez azt jelenti, hogy az a több évtizedes szakmai munka, amit végzek, a Fidesz vezérkara részéről elfogadott és teljes mértékben támogatott, mint ahogy azt Orbán Viktor, Kövér László és Navracsics Tibor több alkalommal ki is nyilvánították. Bizalmukat politikai lojalitással viszonzom.”

Eddigi államtitkári működésének foglalata ez az utóbbi mondat. Korábbi harcostársait, az általa képviselt ügyeket elfelejtette, betagozódott a Fidesz-frakció néma masszájába.

Most sikerült kitűnnie valamivel.

Mint az ismeretes, ma délelőtt többek között ilyeneket bírt mondani Szél Bernadett LMP-s képviselőnek: „Attól, hogy ön szép, még nem következik, hogy ön okos… Vissza kell utasítanom azt a sok butaságot és baromságot, amit ön az elmúlt öt percben mondott.”

Az LMP-s képviselőnek szerencséje volt, hiszen Illés meg is verhette volna – egy baloldali aktivistával 98-ban például nyilvános dulakodásba keveredett, van tehát rutinja a köztéri harcban.

De nem csak bántott és fröcsögött az államtitkár! Csordultig telt szívének rajongását sem rejtette véka alá: „Én ott voltam… amikor lépések tömkelegét tette meg Orbán Viktor a nagybányai cianidszennyezés kapcsán. Le a kalappal előtte. Nem nyalás a részemről, ott voltam, megtapasztaltam, le a kalappal azon intézkedések sorozata kapcsán, amiket ott megtett. Képviselő asszony, a miniszterelnök úr nevét ne vegye a szájára.”

Ezek a mondatok újabb sötét foltok a magyar parlamentarizmus történetében. Egy államtitkár felszólítja képviselőtársát, hogy a miniszterelnököt nemhogy kritizálni, de említeni se merészelje. No, és honnan ismerős ez a mondat? Kinek a nevét nem szabad hiába szánkra venni? Úgy van, az Úristenét. Hát nem érdemel ugyanakkora tiszteletet a magyarok miniszterelnöke, mint a magyarok Istene? Dehogynem, épüljenek a templomok, illatozzon az áldozati bárány!

Vagy inkább húzzon el Illés Zoltán a vérbe. Mondjon le, most.

Nem azért, mert indokolatlanul otrombán beszélt „egy nővel” – így a parlamentben Zagyva György Gyulával sem beszélünk. Épp elég bunkó mászkál az utcákon, jó helyen lesz ott Illés Zoltán is.

Nem is azért, mert államtitkárként feladta az elveit. Hanem mert ha a főnökét Istennek hiszi, akkor semmit nem ért a demokráciából – és akkor még nagyon finoman fogalmaztunk.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.