Még több buzit a Békemenetbe!
bekemenet_301cw_nagy_lead.jpg

Még több buzit a Békemenetbe!

  • narancsblog
  • 2013. július 5.

Narancsblog

Bayer Zsoltot és kis barátait nem érdeklik más férfiak testrészei. Egyetlen hímhátsó hozza őket lázba: az Orbán Viktoré.

Valaki meghackelte a Békemenet honlapját, amely így ideiglenesen a Budapest Pride oldalára vezette a gyarmatosítás ádáz ellenségeit. A pénteki Magyar Hírlapban a Békemenet All Stars (Bayer, Bencsik, Csizmadia László és Stefka István) nyilatkozatban mossa le a gyalázatot. A Békemenet nem vicc! című kiáltványukban kifejtik, hogy nekik bizonyisten semmi közük ehhez a malőrhöz, de ha már erre jártak, elmondják, mit gondolnak a témáról. „Meggyőződésünk, hogy a békemeneteken is részt vettek homoszexuálisok, miképpen az is meggyőződésünk, hogy akik velünk vonultak ezeken a rendezvényeken, azok nem járnak a Budapest Pride felvonulásaira.” Továbbá: „egészséges ember nem hurcolja utcára és nem mutogatja szexuális kötődését”, és ezeket az egészséges embereket, vagyis „normális homoszexuális polgártársainkat a Békemenet eljövendő rendezvényeire” is várják.

Képünk manipuláció!

Képünk manipuláció!

 

Röviden összefoglalva: nekünk vannak meleg barátaink.

Kicsit bővebben: ha jól viseled magad, kedves meleg barátunk, ha normálisan viselkedsz, ha nem látszik rajtad az izéd, na, az irányultságod, akkor jöhetsz ám te is Orbán mellett tüntetni.
Mindazonáltal a közlemény idézett sorai a józanság és európaiság rohamszerű térfoglalásának tűnnek a Magyar Hírlap, a Demokrata és a Békemenet szellemi háromszögében, hiszen például egy fia utalást nem találunk benne arra vonatkozólag, hogy hány buzit kellene elkaparni korrekciós céllal az orgoványi erdőben. De ne örüljünk a látszólagos pálfordulásnak, hiszen a lényeg változatlan, a Fidesz sajtóbirodalmának egyetlen igazi hite és ideológiája süt e veretes mondatokból is. Nevezetesen, hogy: azt mondom, amit a párt akar.

Mert a Fidesz most éppen ezt mondja. A Békemenet szerint: „soha nem érdekelt bennünket honfitársaink nemi identitása”. Ugyanez a párt szavaival: „A homoszexualitás magánügy, a Fidesz nem kíván ebből közügyet csinálni.” És hát kevéssé meglepő módon a Jobbik is dettó ezt nyomatja: „Otthon a négy fal között mindenki azt csinál, amit akar.” Éljen a nagykoalíció!

Úgy látszik, idén ezt találták ki jobboldali pártjaink kommunikációs szakemberei: a megállíthatatlanul deviánsozó kereszténydemokratákat eldugták a pincébe, és helyette elütik az egészet azzal, hogy ez nem közügy.

Jó, játsszunk el a gondolattal, hogy semmiről nem beszél a politika, ami magánügy, például a származásról, vallásról, világnézetről. Ebben az esetben azt tudnánk ajánlani, hogy a politikáját a fajvédő szlogenekre építő Jobbik közvetlenül a Kereszténydemokrata Néppárt után oszlassa fel magát, minden kormánytag mondjon le, és a minden szempontból független, minden ideológiától mentes, az identitáskérdésektől magát mindig távol tartó Németh Lászlóné egyedül vezesse ezt a boldog országot.

Jól hangzik, nem? Vagy itt a B-verzió: ez az egész gyáva, homofób bagázs összekapja magát, nem nyilatkoznak sunyi hülyeségeket, a fideszes fiúkák pedig elmásznak a Pride-re a többi párttal együtt, és ettől egy csapásra nem lesz többé pártpolitikai kérdés a szexualitás szabadsága.

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.