Orbán vérlázító mondatára még saját rádiójának riportere is megfeledkezett magáról, és visszakérdezett!

  • narancs.hu
  • 2017. február 24.

Narancsblog

Az orcátlanság csimborasszója!

Az orcátlanság csimborasszója, bizony, méghozzá a miniszterelnök orcátlanságáé, aki szokásos – és Orwell 1984 c. művét idéző – péntek reggeli rádiószólamában azt találta mondani, hogy „komoly szégyentől és lejáratástól mentettük meg az országot”. Tudniillik azzal, hogy elhatározták (alkalmasint elhatározta), hogy Budapest visszavonja olimpiarendezési kandidációját. Ezen aztán a becsület határain messze túl is lojális rádió riportere is teljesen kiborult, s olyanra ragadtatta magát, amilyen soha még meg nem esett Orbán rádiójában:

visszakérdezett!

false

 

Fotó: Máthé Zoltán / MTI


Mi lett volna a szégyen, a népszavazás? Orbán szóhoz sem jutott ezen impertinencia hallatán, majd kínos szünet után valami olyasmit nyökögött döbbenten, hogy a népszavazás magyar ügy, amit akár meg is lehet nyerni, de még akkor is csak többség lesz, nem pedig egység, ami nélkül viszont olimpiarendezést nem lehet nyerni. S amikor végre összeszedte magát, így summázta ebbéli mondandóját.

„Ronggyá vertek volna.”

Mármint Los Angeles és Párizs.

Tényleg, micsoda fene nagy szégyen lett volna „kikapni” Párizstól vagy Los Angelestől. Mekkora szégyen érte már Párizst, amikor nem kapta meg a 2012-es olimpiát! S mióta világ a világ, ujjal mutogatnak az olimpiai rendezéséért sikertelenül kandidálókra. Micsoda sötét marhaság már ez. Soha a büdös életben senki nem törődött azzal, hogy ki nem kapott olimpiát, nemhogy szégyen lett volna.

De ha kivonjuk a történetből Párizst és Los Angelest, jön a meglepetés: Orbánnak máris igaza van.

Nagy szégyen lett volna a népszavazás – neki.

Miért? Azért, mert

„Ronggyá vertek volna.”

S ezek után már csak hab volt a tortán, hogy a Momentumot kikiáltotta a miniszterelnök az új SZDSZ-nek, a NER-es retorika szerint tehát az új közellenségnek. Nos, a félelme jogos. Minden félelme jogos.

Visszatérve pedig a rádióra, most nyilván a szokásos processzus jön, amit épp a napokban mesélt el lapunknak Mészáros Antónia. Orbán adás után kedvesen elbeszélgetett a riporterrel, elmagyarázta neki, miért lett volna nemzetrontó kikapnia egy népszavazáson, ami akár a vasárnapi zárva tartásról, akár egy olimpiai bejelentkezésről szólna, vagy bármiről. A rádiós bocsánatért esedező főnökein pedig keresztülnézett volna, s pár hét múlva röpül a riporter.

Ez a szégyen, meg annyi minden más Orbánhoz köthető dolog, például a bukott menekültellenes népszavazás.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le a figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.