„A kormányfő felesége nemcsak a darabot, hanem a partit is élvezte, egy bárszéken ülve énekelt és tapsolt a zenekar slágereire” – írja a Bors Pataki Attila musicaljének bemutatójáról tudósítva. Lévai Anikó azt is hozzáfűzi a lapnak, hogy „imádom az Eddát. Hirtelen még a kedvenc számomat sem tudnám megmondani, mert minden dalukat szeretem...”
Világos beszéd: a papa kinn a meccsen szotyizik, a mama csápol Attisnak – így élnek Magyarország első polgárai.
Akkor min csodálkozunk?
Georg Spöttléről csak az nem sejthette, hogy orosz érdekeket képvisel, aki egy percet sem látott a tevékenységéből. Ez mégsem akadályozza meg például a külügyminisztert a jó viszonyban, hiszen véletlenül ő is mindig ugyanazt az érdeket képviseli, mint ami Putyiné.
Egykori operatőre beszámolója szerint az Unrecorded Night a Lost Highway – Útvesztőbenhez és A sötétség útja – Mulholland Drive-hoz hasonló misztikus, Los Angelesben játszódó film készült volna.
A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.
Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.
