Olvasói levél

Olajfacsavar

Magyar Narancs, 2012. május 31.

  • 2012. július 21.

Olvasói levelek

Írásában Unger Anna számba veszi az ellenzéki stratégiákat az Orbán-kormány működésének félidejében. Úgy gondolom, hogy jól állapítja meg a diagnózist, de nem kínál megfelelő terápiát - holott létezik egy "nyerő formula" az ellenzék számára, amely nemcsak a 2014-es, hanem egy esetlegesen előre hozott választásokon is működne.

Írásával ellentétben én szükségszerűnek látom, hogy "létrejöjjön egy masszív baloldali egységszervezet" - azzal, hogy ennek az egységszervezetnek nem annyira baloldalinak, mint inkább demokratikusnak kell lennie. A jobb- és baloldal felelős gondolkodóit egyaránt magában kell foglalnia ahhoz, hogy véget lehessen vetni a Fidesz-KDNP ámokfutásának, egy önkényuralmi rendszer kiépítésének. És egységes szervezetnek kell lennie, amelyet nem szabdalnak fel egyéni ambíciók és pártérdekek.

A legelső követelmény: minden olyan pártnak és mozgalomnak, amely érdekelt a jelenlegi kormány leváltásában, el kell fogadnia azt a magától értetődő tényt, hogycsak egységben győzhetnek. Ezt a tényt a saját dokumentumaikban is le kell szögezniük, mintegy a párttagság feltételéül is lehetne szabni, hogy támogatnak minden más demokratikus mozgalmat. A politikusok minden megnyilvánulásában is tükröződnie kell ennek a koalíciós elkötelezettségnek. (Jelenleg Jávor Benedek azt hangoztatja, hogy nem lesz választási együttműködés az MSZP-vel, Mesterházy Attila pedig MSZP-győzelemről beszél.)

Ha a következő választásokon a kormánypárttal szemben minden választási körzetben egy Egységes Ellenzék jelöltje indul, még az is lehetséges, hogy az mindent visz. Fontos, hogy ezt az egyetlen jelöltet úgy válasszák ki, hogy minden részt vevő szervezet legalább egy parlamenti mandátumhoz juthasson, amely módot ad a saját eredeti elképzelésének ismertetésére, figyelembe vételére a parlamenti vitában. Az összes olyan jelöltet, amely ezt az egységes választási fellépést megbontja, olyannak kell tekinteni, aki a kormánypártot támogatja.

Az Egységes Ellenzéket egy választási népfrontként képzelem el, amelynek saját elnöksége is van kollektív vezetéssel (amelyben egyik politikus sem dominálhat). Keretszervezetként, amely az egyes pártokat frakcióként foglalja magában, így biztosítva az egységes fellépést és egyúttal a résztvevők önállóságát. Hogy ki legyen ennek a kollektív elnökségnek az arca, a szóvivője, az másodlagos. Lehet egy sokak által elfogadott, vitaképes médiaszemélyiség is. Azt hiszem, Orbán és Gyurcsány után már elegünk van a karizmatikus politikusokból.

A program kidolgozására szakértőket kellene felkérni, akik pártérdekektől és ideológiai béklyóktól mentesen meg tudnák állapítani, hogy ebben a belháborúk utáni helyzetben mi az ország valódi érdeke.

Mire van szüksége a munkavállalónak és a munkaadónak, a betegnek és az orvosnak, a diáknak és a pedagógusnak, az ateistának és a hívőnek, a cigánynak és a nem cigánynak, az őshonosnak és a bevándorlónak - és így tovább.

A demokratikus intézmények kérdését külön kell kezelni. Bár már nehéz lenne visszatérni az Orbán előtti alkotmányos keretekhez, az új kormány cselekvőképességéhez elengedhetetlen azoknak az antidemokratikus kötöttségeknek a megszüntetése, amellyel Orbán be akarja betonozni az egyeduralmát. Ha a következő választásokon a jelenlegi ellenzék győzelmet arat, szó sem lehet arról, hogy az államelnök feloszlathassa a parlamentet. Szó sem lehet arról, hogy az ügyészség, a bírói testület, a médiatanács a jelenlegi összetételében minden változtatást megvétózhasson. Ha kell, népszavazással, ha kell, európai uniós jogi segítséggel, de meg kell szabadulnunk ezektől a megkötöttségektől (amelyek eleve alkotmányellenesek voltak).

A tétlenségnek súlyos ára van (ebben tökéletesen egyet lehet érteni a cikk szerzőjével). Az Egységes Ellenzék kereteinek mielőbbi létrehozásával, a szakértői munka elkezdésével nem szabad sokat várni. Figyelemre méltónak tartom azt a megjegyzést, hogy a kibontakozás lehetőségeinek társadalmi megítélését esetleg mérni is lehetne. Igen, nem elég a jelenlegi pártok támogatottságát vizsgálgatni, az egyes fontosabb elképzeléseket is tesztelni lehetne, szűkebb körű és ezáltal alacsony költségű közvélemény-kutatások formájában. Ez lenne az igazi nemzeti konzultáció. És akkor talán jobban megszólaltathatók lennének a jelenleg passzivitásba süllyedt, a pártoktól távolságot tartó potenciális szavazók is.

A pártfinanszírozás megvonását a magam részéről nem tartom annyira tragikusnak, mint sokan mások. Sem Kerenszkijt, sem Lenint, sem a Szolidaritást nem finanszírozta senki, mégis győztek. A személyes meggyőzés olykor hitelesebb. És aki vissza akarja állítani a demokráciát Magyarországon, az ne féljen az eddiginél nagyobb és bátrabb személyes részvételtől, a talpalástól, a propagandaeszközök készítésétől és felmutatásától, nem beszélve az internetről, amelyen keresztül a hírek, programok, vélemények fénysebességgel áramlanak. Ha ezt a fórumot eddig főleg a jobboldalon aknázták ki, az nem az ő ügyességük, hanem a demokratikus erők szegénységi bizonyítványa. Mielőbb ki kellene alakítani egy olyan internetes fórumot, amely összehangolja a demokratikus ellenzék akcióit, vitafórumot biztosít (a pártok és mozgalmak közötti értelmes párbeszédre is).

Mándy Gábor

Figyelmébe ajánljuk

Mit jelent számunkra az új uniós médiatörvény?

  • Polyák Gábor
Március 13-án az Európai Parlament is rábólintott, és így uniós jogszabállyá lett az európai mé­dia­szabadságról szóló törvény. A rendelet végleges szövegét hamarosan ki is hirdetik az európai közlönyben. Mit jelent ez az új szabályozás a magyarországi sajtóviszonyokra, és mit az európaiakra nézve?