Szelényi Zsuzsanna

Az üvegplafonon túl

A nők és a vezetés
publikálva
2012/4. (01. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

"Huszonnégy férfi előtt jelentem meg a Nemzetközi Valuataalap elnökségéért folyó meghallgatásomon. Miközben a kérdéseikre válaszoltam, arra gondoltam, épp itt az ideje, hogy változzanak a dolgok" - nyilatkozott Christine Lagarde pár hónappal ezelőtt. Az IMF vezérigazgatója a kilencedik azon a listán, amelyen a Forbes Magazin a világ legnagyobb hatalmú nőit gyűjtötte össze 2011-ben.

Forbes azokat tekinti befolyásos személyiségnek, akik az általuk birtokolt, illetve kezelt pénz mennyisége, a rájuk bízott politikai hatalom vagy az általuk képviselt média révén jelentős szerkezeti változásokat tudnak elindítani, és sok ember életét képesek befolyásolni. A lista első tíz helyezettje között hat politikus illetve közéleti szereplő kapott helyet: Angela Merkel, Hillary Clinton, Dilma Roussef brazil és Sonia Gandhi indiai elnök, Michelle Obama és Christine Lagarde. A világcégek vezetői közül Indra Nooyi Pepsi-főnök, Sheryl Sandberg, a Facebook és Irene Rosenfeld, a Kraft Food vezetője, valamint Melinda Gates, a jótékonyságbiznisz társvezéralakja tartozik a legbefolyásosabbak közé. A közvélemény-formálókat pedig J. K. Rowling képviseli, aki egy generáció olvasási szokásait változtatta meg, továbbá Christine Amanpour, a háborús tudósítás globális nagyasszonya és Tina Brown, a Newsweek főszerkesztője, aki úgy alakította át a lapját, hogy abban a nők véleményformáló szerepe ma már megkérdőjelezhetetlen.

Érdekes összehasonlítást kínál a magyar La Femme magazin ősszel publikált kiadványa, amely az 50 legbefolyásosabb magyar nőt kutatta fel. Ezen a listán egyetlen politikus sincs - és akárhogy magyarázzák is a készítői ezt a tényt, nem véletlenül nem találtak ilyet. Az egyetlen közéleti szereplő, aki a Forbes kritériumainak is megfelelne, mert döntései a gazdaságpolitikát és az állampolgárok pénzügyeit is befolyásolják, talán Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke lehet. De a magyar listán nincs nonprofit vezető sem, és alig akad rajta cégtulajdonos vagy első számú vállalati vezető. A médiát főképp képernyős személyiségek képviselik a tartalmi kérdéseket befolyásoló főszerkesztők helyett. A három hatalmi góc, a politika, a sajtó és gazdaság világában Magyarországon a nők súlyosan, még kelet-európai összehasonlításban is kirívóan alulreprezentáltak. A La Femme akarva-akaratlanul inkább sikeres, semmint befolyásos nőket talált meg: művészeket, sportolókat, akadémikusokat, divattervezőket.

Ez a férfiak világa

Bár a Forbes erős női csapatot állított össze, közülük csupán öten jutottak be a világ leghatalmasabb embereinek Forbes-klubjába. Ez a tény látványosan demonstrálja az üvegplafon jelenséget. Bár a nők a fejlett világban ma már széles körben jelen vannak a vállalati és közéleti középvezetői pozíciókban, a csúcsra jutásukat szinte áthatolhatatlan akadályok gátolják.

Harvard Business Review 2010-es kutatása szerint "30 évvel ezelőtt, amikor a nők tömegesen beléptek a felsőoktatásba, a kérdés csupán az volt, vajon mennyi idő alatt zárkóznak fel a férfiakhoz a csúcsra. Ma azzal szembesülünk, hogy nem érkeztek meg oda." Az elmúlt években a szociológusok mellett a vállalatirányítási tanácsadók is firtatni kezdték, hogy milyen tényezők akadályozzák a nők szakmai előrehaladását épp a célegyenesben.

Az első akadály a mélyen gyökerező társadalmi szetereotípiákban keresendő. A Pew Research Centre 2008-ban azt vizsgálta, hogy a legfontosabb vezetői tulajdonságokat melyik nem képviselőinek tulajdonítják inkább az emberek. Meglepő módon az derült ki, hogy a nyolc vezetői vonás közül a válaszadók öt esetben a nőket lényegesen jobb képességűnek ítélték (őszinteség, intelligencia, elkötelezettség, nyíltság és kreativitás); kettőben ugyanolyan jónak találták őket (ambíció és kemény munka), és csupán egy készség volt (döntéshozatal), amelyben a férfiakat tartották jobbnak. Ám amikor azt kérdezték, vajon a férfiak vagy a nők a jobb vezetők, a válaszadóknak csupán 6 százaléka tekintette a nőket jobb vezetőnek, 70 százalékuk ugyanolyan jónak tartotta őket, és 20 százalékuk a férfiakat vélte jobbnak. Erre az ellentmondásra a megkérdezettek szerint a magyarázat az, hogy "a társadalom nem áll készen arra, hogy nőket elfogadjon vezetői posztokon", és hogy "az aktív nőket a férfiak visszatartják a magas pozícióktól". Harmadsorban azt állították, hogy "a társadalom alapvetően előítéletes a nők teljesítményeivel szemben", és hogy a "nők családi feladatainak ellátása nem biztosít elég időt, hogy vezető pozíciót töltsenek be".

Ez a vizsgálat nem csupán a nők előtt álló társadalmi korlátokra világít rá, de arra az előrelépésre is, ami a nők emancipációja során Amerikában már megtörtént: az emberek végső soron elismerik, hogy a nők alkalmas és jó vezetők volnának.

A hazai kutatások viszont nem mutatnak ki ilyen pozitív fordulatot. Nagy Beáta és Vicsek Lilla a nők és férfiak vezetői szerepéről készített attitűdvizsgálatokat - ezekben a női vezetőkkel kapcsolatosan túlnyomóan negatív értékelések bukkantak fel, és rendkívül erős sztereotípiákat követtek. A női vezetők elfogadottsága - főként a férfiak körében - jelentősen elmaradt a férfiakétól. A vizsgálat egyértelműen rámutatott, hogy a vezető szerepben lévő nőknek nem csupán a pozícióval szemben támasztott elvárásoknak kell megfelelniük, de folyamatosan bizonygatniuk kell nőiességüket és azt, hogy a hagyományos női szerepekben is tökéletesen megfelelnek. A férfiak által képviselt referenciavéleményeket a férfidomináns társadalmakban többnyire a nők is magukévá teszik. A vizsgálat rámutatott arra is, hogy a nők vezetői képességeinek elvitatása nem tapasztalaton vagy vizsgálati tényeken alapul, hanem vélelmekből ered. A válaszadáskor rendre olyan vélemények jelentek meg, miszerint "mindenki tudja, hogy abba a pozícióba nem lehet nőket helyezni". A McKinsey & Company vizsgálata megerősíti ezt a kettős mércét: a nőket elsősorban az elvégzett munkájuk, a férfiakat a bennük rejlő potenciál alapján értékeli a közvélemény.

A Pew-jelentés elemez egy másik kulcsfontosságú tényezőt, amely a nőket hátrányosan érinti. A férfiak között tradicionálisan kialakuló társas hálózatoknak óriási jelentőségük van a szakmai kapcsolatok alakításában. A férfiak közös informális együttléteiből a nők már viszonylag fiatalon kimaradnak, s ez a gyermekvállalással még jellemzőbbé válik. Márpedig ez az informális kapcsolati háló biztosítja az előrejutáshoz szükséges információt, és nyitja meg az utat a pozíciókhoz. A férfiak közötti bizalmi körök zárt jellege különösen hátrányos a nők számára.

Vesztes-vesztes választás

"A nőknek sokkal nehezebb, nektek ott van a család is" - sajnálkozott egy vezető beosztású barátom, háromgyermekes apa. Bár elismerte, hogy a családi feladatokból aránytalanul sok hárul a nőkre, ő maga sosem tett erőfeszítést arra, hogy az otthoni logisztikán érdemben változtasson. Felesége, aki magasan kvalifikált orvos, húsz éve egyazon helyen, ugyanabban a státuszban dolgozik.

A családi feladatok nem csupán azért fogják vissza a nők szakmai haladását, mert sok időt visznek el. A gyerekvállalás már önmagában is csökkenti a nők helyi értékét a munka világában. Többgyerekes barátnőm mesélte, hogy egy külföldi úton a főnöke elmondta, mennyire örül, hogy végre visszatért a teljes értékű munkatársak világába. Ez a nő történetesen már gyerekei négy hónapos korában visszament dolgozni, és a szoptatás idején is vállalt külföldi kiküldetéseket. Ám hiába dolgozott éveken át erőn felül, míg kicsik voltak a gyerekei, egyszerűen nem számoltak vele a munkahelyén.

Center for Work-Life Policy szerint a gyermekvállalás a nők szakmai életében behozhatatlan hátrányokkal jár: ez a lefelé mutató spirál kezdete. Kevés a családi, társadalmi és intézményes támogató mechanizmus, ami a nőket a fősodorban tartaná, s így nem csoda, hogy sok magasan képzett fiatal nő a végsőkig kitolja a családalapítást. A kutatások azt bizonyítják, hogy a szinglilét nem hóbort, hanem a magasan képzett nők kísérlete autonómiájuk megőrzésére.

Csakhogy a gyerekvállalás és a gyerekvállalás halogatása közti választásból nem lehet jól kijönni: az ambiciózus nő ezt vesztes-vesztes szituációként éli meg. Vagy a megfelelő szakmai haladás lehetőségeitől zárja el magát, vagy a sikeres párkapcsolat és a jó család esélyét kockáztatja a magasan motivált nő. A folyamatos szerepkonfliktusok pedig mind a szakmájában, mind a magánéletében rombolják az önbizalmát.

Sok sztereotípia forog közszájon arról is, hogy a nők kevésbé ambiciózusak, mint a férfiak. Ezzel szemben a McKinsey-tanulmány megállapítja, hogy egyetemi tanulmányaik idején nagyjából ugyanannyi, 40 százalék körüli nő és férfi készül sikeres karrierre, pozícióra és jó fizetésre.

A nők azonban a társadalmi elvárások nyomása és a család és a munka harmóniájának nehézségei miatt fokozatosan feladják terveiket. Már csak azért is, hogy saját dilemmáiktól megszabaduljanak, mindinkább családkonform, kevésbé rizikós és munkaidő-igényes feladatokat vállalnak, lejjebb viszik a saját magukkal szembeni szakmai elvárásaikat. Az erős alkalmazkodási kényszer önbizalmi válságot vagy beletörődést eredményez. Az ambíciót és a versengést a férfiidentitás fontos jellemzőjeként tartjuk számon, nők esetében viszont negatívan ítéljük meg. Jól illusztrálják ezt a La Femme kiválasztottjaival készült interjúk is, melyek jellemzően elutasították a vezetésért, befolyásért folytatott küzdelmet. Bár szinte mindegyik szereplő kilépett a társadalmi elvárások hagyományos keretei közül, csak Eszenyi Enikő ismerte el: "Egész életemben küzdöttem a sztereotípiák ellen."

Egyedül nem megy

Bár mindhárom amerikai női külügyminiszter, Madeleine Albright, Condoleezza Rice és Hillary Clinton kiemelkedő intellektussal, ambícióval és eltökéltséggel rendelkezik, támogatók nélkül nem jutottak volna magasra - állapította meg a pályájukat elemző tanulmány. Tanáraik mellett befolyásos patrónusok is melléjük álltak, akik olyan helyzetekbe segítették őket, amelyekben vezetői rutinra tehettek szert.

Erre jutott a HBR kutatása is: akárcsak a férfiaknak, a nők számára is elengedhetetlenül szükséges a személyes szakmai támogatás. Ám ha a nők fel is ismerik, hogy erre van szükségük, gyakran idegenkednek attól, hogy férfi támogató után kutassanak. Gyakran kínosnak érzik a nyomulást és az informális kapcsolatok kihasználását, előnyben részesítik a hivatalos utakat, és abban bíznak, hogy szakmai eredményeik hozzák meg az elismerést - ez azonban ritkán sikerül nekik.

A másik ok, ami a nőket visszatartja a férfi vezető támogatásának keresésétől az, hogy könnyen a szexuális viszony valóságával vagy vádjával szembesülnek. A nő és felettese közti kapcsolat kikezdi a nő szakmai hitelességét, és veszélyezteti a férfi partnerkapcsolatait is: így gyakran a férfiak is ódzkodnak a nők előmenetelének segítésétől. A vállalati tanácsadók ezért javasolják az intézményesített támogató rendszerek felépítését.

Bár a nők társadalmi szerepváltozása jelentősen átalakította a nemek közötti viszonyokat az elmúlt ötven évben, ezt nem követte a státuszok kiegyenlítődése: a sztereotípiák erősen tartják magukat. A fejlettebb országokban már felismerték, hogy a nők helyzetének javítása pozitív hatással van a gazdasági termelékenységre, a népességcsökkenés visszaszorítására, a jobb kormányzásra - és nyilvánvalóan igazságosabb is. A nők támogatására komplex rendszereket építettek ki, melynek egyik kulcsterepe a munka világa. A kényszerű választások elkerüléséhez fontos a színvonalas gyermekintézmények működtetése, a nők eredményes visszavezetése a munkába a gyerekvállalás után és mentorálásuk pályájuk kritikus szakaszain. A valódi előrelépés ugyanakkor elképzelhetetlen a családi munkamegosztás kultúrájának átalakulása nélkül. Ezt kormányzati szinten pénzügyi ösztönzőkkel lehet elősegíteni.

A hagyományos társadalmi reflexek azonban olyan erősek mind a nőkben, mind a férfiakban, hogy az intézményes támogatói mechanizmusok is csak korlátozottan lehetnek eredményesek. Ezért vált fontossá világszerte az elmúlt évtizedben a kvótarendszer. Az Európai Unió a nők szellemi potenciáljának kihasználását is a versenyképesség egyik elemének tekinti: 2011 tavaszán ezért javaslatot tett arra, hogy a nemek arányát biztosító kvótát ne csupán a közéletben, hanem a vállalati szektorban is vezessék be. A múlt nyáron ezt a német parlament is tárgyalta, a német tőzsde harminc legnagyobb vállalata pedig közös stratégia kidolgozásába fogott, hogy erősítsék a magasan kvalifikált nők képességeinek jobb érvényesülését a cégeken belül. A magyar kormánynak a nemek közötti esélyegyenlőséget célzó politikája ideologikus és ellentmondásos, és súlyosan kedvezőtlen a nők széles csoportjai számára - ez pedig nem csupán antidemokratikus, de Magyarország versenyképességét is gyengíti.

Pedig a nők hathatós társadalmi támogatása nem másról szól, mint hogy elfogadjuk a nőket egyenlő partnernek, igényt tartunk tudásukra és a férfiakétól különböző élettapasztalataikra, és megosztjuk velük a vezetés felelősségét és örömét.

A szerző nemzetközi fejlesztési szakember.

publikálva
2012/4. (01. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
női vezetők

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Kódolt feszültségek
Béremelés és adócsökkentés
Konzervatív agytröszt közpénzből
Orbán öreg barátai
Könyvmelléklet
Bertók László, Varró Dániel, Sikerlista
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk