Egy évvel később, 1803-ban a gróf felesége, Festetich Julianna ásványkollekciója odaadományozásával alapította meg a természettudományi gyűjteményt, amely 1811-ben őslénytani gyűjteménnyel gyarapodott. József nádor 1818-ban megvásárolta a múzeum számára a "magyar Linné", azaz Kitaibel Pál bennszülött növényfajaink leírója nevezetes gyűjteményét. József nádor támogatásának köszönhető az is, hogy Pollack Mihály 1836-ban megbízást kapott a Nemzeti Múzeum megtervezésére - az építkezés 1837-ben el is indult.
Az 1838-as nagy pesti árvízzel elkezdődött a múzeum megpróbáltatásainak története is. A pesti Papneveldében ideiglenesen elhelyezett gyűjteményt a magasabban fekvő, szintén Pollack Mihály által épített Ludoviceumba (Ludovika Akadémia) mentették, ahonnan az árvíz után végre bekerülhetett a Nemzeti Múzeum nagyszerű épületébe.
Nehéz lenne felsorolni, hogy a sok adományozó meg a múzeum tudósai és a magyar állam hogyan és mennyivel gyarapították a gyűjteményeket és ezzel a nemzeti vagyont és kulturális örökségünket. A Millennium évére, 1896-ra a természettudományi gyűjtemény már egymillió példányt számlált. Azóta a gyűjtemények gyarapodásával ezek a részlegek külön, többé-kevésbé ideiglenes helyekre költöztek. Az Állattár a Baross utca 13.-ba, egy múzeumnak nem alkalmas, de legalább önálló épületbe, a Növénytár 1905-ben a Magyar Tudományos Akadémia padlásterébe, később a városligeti Vajdahunyad-várba, majd onnan a Néprajzi Múzeum Könyves Kálmán körúti épületébe. Az Ásvány- és Kőzettár és az Õslénytár a Nemzeti Múzeum klasszikus épületében maradt.
Gyűjtemények, tudósok
A nagyközönség előtt a természettudományi gyűjtemények a kiállításokban mutatkoznak meg - ezek a múzeum nevelési-oktatási célra készült kirakatai. Az idősebbek talán emlékeznek még az ötvenes években a Nemzeti Múzeum épületében rendezett Afrika-kiállításra, az ásvány- és rovarkiállításokra. Ezek sajnos a gyűjteményekkel együtt 1956-ban a szovjet belövésektől elpusztultak, csakúgy, mint az akkor már a Baross utcai épületben lévő Állattár teljes madár-, hal- és puhatestű-gyűjteménye (több mint félmillió példány): az épületre november 4-én gyújtóbombák hullottak.
Talán nem elegen tudják, mit is gyűjtöttek össze az 1933-ban a Nemzeti Múzeum keretében önállóvá vált Természettudományi Múzeumban, és milyen munka folyik ott. Az öt gyűjteményben (Ásvány- és Kőzettani tár, Õslénytár, Növénytár, Állattár és Embertani tár) összesen csaknem tízmillió gondosan preparált, fajára nézve meghatározott példányt raktároznak és védenek, szakszerűen, tudományos rendszerben. Az intézmény a világ nagy múzeumainak sorában előkelő helyet vívott ki magának. Tudós szakemberei leírták és leírják, vizsgálják a hazai ásványkincseket, őslénytani leleteket, a világ minden részén végzett gyűjtőexpedíciók állat- és növényfajait, embertani leleteit. Itt sikerült rekonstruálni a bükki Subalyuk neandervölgyi kislányának vagy egy honfoglaló magyar vitéznek az arcvonásait. Az intézmény számos munkatársa világviszonylatban is vezető szakember, a földkerekség minden részéről érkeznek hozzájuk anyagok a tudományos feldolgozás igényével. Fontos volt a hazai növény- és állatvilág részletes kikutatása - Jávorka Sándor két évtizedes munkája eredményeként jelent meg a többkötetes Magyar flóra, majd Csapody Vera illusztrációival ennek képes albuma. Számos kötetben látott napvilágot a Magyarország állatvilága sorozat. Régóta folyik hazai nemzeti parkjaink sokszínű élővilágának részletes, monografikus leírása. De a világszerte zajló biodiverzitás-kutatásban, az élővilág sokféleségének felmérésében is serényen közreműködnek a múzeum szakemberei. A globális felmelegedés és az őserdők pusztulása miatt a Föld élővilága kritikus helyzetben van. A legnagyobb fajgazdagságú helyek génmegőrzése érdekében elengedhetetlen az élővilág részletes megismerése, hiszen a földkerekség növényfajainak harmada, a rovarok, a mikroszkopikus gombák még sokkal nagyobb része ismeretlen. Az emberiség számára hasznos élőlények, például a trópusi gyógynövények hasznát is csak kis részben ismerjük. Az ízeltlábúak (például rovarok, atkák) nyilvántartása a növényvédelem és az állati paraziták elleni védekezés szempontjából is fontos. A Természettudományi Múzeum szakemberei dolgozták ki a ma már országosan működő rovarfénycsapda-hálózatot, amellyel előre lehet jelezni a termesztett növények kártevőinek tömeges megjelenését. Nagy nemzetközi tekintélyre tett szert az itt dolgozó talajbiológiai kutatócsoport az erdei avarlebontást végző talajlakó atkák, ugróvillások, száz- és ezerlábúak kutatása területén. Újabban a múzeum tudósai a fajok evolúciójának, rokonsági kapcsolatainak tisztázása céljából molekuláris módszereket is alkalmaznak, és DNS-vizsgálatokat is végeznek; nemzetközi projektekben igyekeznek megalkotni a fajok kialakulásának törzsfáját; a világ minden részén gyűjtőexpedíciókon vesznek részt. A múlt században önfeláldozó munkájukkal olyan gyűjtők gazdagították a múzeumot, mint az Új-Guineát megjárt Bíró Lajos, vagy a Kelet-Afrikában kutató Kittenberger Kálmán és gróf Széchenyi Zsigmond; Molnár Gábor Brazíliából, Kaszab Zoltán Mongóliából, Topál György Indiából gyarapította a gyűjteményt. Az utóbbi évtizedekben a Balkán-félsziget országaiban, Koreában, Vietnamban, Tajvanon, Kubában, Kenyában és Tanzániában folyik hasonló munka. A múzeum számos, az Európai Unió által támogatott nemzetközi tudományos program résztvevője. Tudósai évente átlag 200 tudományos közleményben adnak hírt eredményeikről.
A teljesség felé
Hiányos lenne a kép, ha nem beszélnénk a Természettudományi Múzeum közművelődésben betöltött szerepéről. Ma aligha hangsúlyozhatjuk eléggé a természettudományos képzés és ismeretterjesztés fontosságát. Az emberiség fordulóponthoz érkezett, felélte tartalékainak nagy részét. A globális felmelegedés és más környezeti károk lehetséges elhárításától és energiakészleteink jobb, okosabb kihasználásától függ a következő nemzedékek jövője. Ez csak úgy valósítható meg, ha környezettudatos társadalmat formálunk, s ennek kulcsa az ifjúság nevelése. Ebben nagy szerepe lehet a természettudományi múzeumok által terjesztett ismereteknek. A mi múzeumunk ifjú látogatói - az összes látogató közel kétharmada tanuló - szinte játszva, interaktívan ismerkednek meg az élő és élettelen környezettel, a biodiverzitás, az ökológiai lábnyom fogalmával, a természeti környezet védelmének jelentőségével. Az állandó kiállításoknak - az 1996-ban megnyílt, Ember és természet Magyarországon címűnek: ezt építették most újjá Sokszínű élet címmel - eddig két és félmillió látogatója volt. De az intézmény időszakos kiállításokon (például a dinoszauruszokról szólón) és más helyeken is terjeszti a természettudományos ismereteket. A múzeum szakemberei múzeumi iskolai órákat tartanak - csupán tavaly 700 gyerekfoglalkozást -, és a tanárképzésben is közreműködnek. Kutatói középiskolásoknak, szakdolgozó egyetemi hallgatóknak, doktoranduszoknak adnak szaktanácsot, és ismertetik meg őket a múzeum tudományos anyagával.
A múzeum értékes, ám hányatott sorsú gyűjteményeit sokáig három helyen őrizték. Az első tervek arról, hogy - a bécsi, párizsi, londoni, chicagói és más nagy természettudományi múzeumok mintájára - egyetlen, önálló épületben helyezzék el őket, a múlt század elején fogalmazódtak meg. Ez az idea végül az 1993-ban, Mádl Ferenc minisztersége alatt született kormányhatározattal látszott testet ölteni, amely a volt Ludovika Akadémia épületegyüttesét jelölte ki a múzeum egységes, új helyéül. Az építkezés 1995-ben indult meg a Ludoviceum egy időben mozinak is használt, leégett és újjáépített lovardájában, hogy helyet adjon az 1996-os új állandó kiállításnak. Az épületegyüttes teljes rekonstrukcióját 2002-re fejezték volna be, a Magyar Nemzeti Múzeum alapításának 200. évfordulójára; a terv magában foglalta mind az öt gyűjteményes tár, kutatóhelyek és kiállítási pavilonok létrehozását és korszerű berendezését. A kiállítási pavilon 1996-ra készült el, és ekkor költözött az Ásvány- és Kőzettár gyűjteménye is a Nemzeti Múzeumból a Ludovika magasföldszintjére. A főépület tetőterét 1999-re építették át, itt az Embertani tár, az Állattár madár- és emlősgyűjteményének nagy része és az MTA által támogatott Ökológiai Kutatócsoport kapott helyet. Az épület térszint alatti részét 2004-ben adták át - erre azért volt szükség, mert a Ludovika épülete korábbi formájában nem lett volna elegendő valamennyi gyűjtemény és kiállítás elhelyezésére. Újabb kiállítási csarnokok, a közönség befogadását és ellátását biztosító helyiségek nyíltak meg így. Még lejjebb, e föld alatti kiállítóterek alatt kapott helyet a herbárium (növénygyűjtemény) jelentős része, s egyéb gyűjteményi raktárak (például a nagyemlősök, a nagyméretű őslénytári anyagok, a könyvtári raktár). 2006 áprilisára elkészült az Őslénytani és Földtani tár a magasföldszinten, kutatószobákkal és laboratóriumokkal, a könyvtár dolgozószobái és a molekuláris laboratórium, ahol DNS-vizsgálatokat lehet végezni (utóbbinak csak a műszerköltsége 170 millió forint). Rá egy évre megkezdődött az első és második emelet bontása - ide a Növénytárt, az Állattárt és a központi adminisztrációt szánták. A teljes befejezéshez már a kiviteli tervek is készen voltak - ám ekkor leállt, és azóta is áll a finanszírozás.
A magyar állam eddig tíz és fél milliárd forintot ruházott be abba a rekonstrukcióba, amelynek deklarált célja a múzeum hosszú távú, megfelelő, egységes elhelyezése volt, az átalakítás mára 70 százalékos készültségi fokához érkezett. A teljes befejezéshez józan mérnöki becslés szerint még 5 és fél milliárd forintra lenne szükség.
A fent elmondottakat szeretném azokban is tudatosítani, akik a több mint 200 éves múltú Magyar Természettudományi Múzeum és a Ludovika Akadémia épületének sorsáról döntenek.
A szerző botanikus, ökológus, a Magyar és a Norvég Tudományos Akadémia tagja.
