Teleki Pálnak van már szobra Budapesten. Csak mellszobor, és az egyik pesti egyetem aulájában található. Ha kicsit jobbra fordítanák, éppen Marx szobrát láthatná. Most meg köztéri szobrát akarják egyesek fölállítani. Remélem, a szobor felirata néhány fontos információt tartalmaz majd. Ilyen szövegre gondolok: "Teleki Pál (1879. november 1. - 1941. április 3.) jogász, világhírű földrajztudós, rasszista antiszemita politikus. Miniszterelnök (1920. július 19. - 1921. április 14. és 1939. február 16. - 1941. április 3.). Első miniszterelnöksége idején fogadta el a Nemzetgyűlés az első világháború utáni Európa első antiszemita törvényét, a zsidó vallásúak egyetemi továbbtanulását korlátozó numerus clausust. Az Imrédy-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztereként javarészt ő fogalmazta a II. zsidótörvény (1939. IV. tc.) indoklását, és előkészítette a III., "fajvédelmi" zsidótörvényt (1941. XV. tc.). 1939 márciusában Németországgal összefogva részt vett Csehszlovákia feldarabolásában, ekkor csatolják vissza Magyarországhoz Kárpátalját. 1939 szeptemberében nem engedélyezte, hogy a Lengyelország ellen támadó német csapatoknak Magyarország területén át szállítsanak utánpótlást. 1941 tavaszán, amikor megtudta, hogy Nagy-Britannia háborús oknak tekinti, ha részt veszünk a Jugoszlávia ellen tervezett német hadjáratban, öngyilkos lett."
Javaslom, hogy búcsúlevelét is véssék a szobor talapzatára. Címzettje Horthy Miklós kormányzó: "Főméltóságú úr! Szószegők lettünk - gyávaságból - a mohácsi beszéden alapuló örökbéke szerződéssel szemben. A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét. A gazemberek oldalára álltunk - mert a mondvacsinált atrocitásokból egy szó sem igaz! Sem a magyarok ellen, de még a németek ellen sem! Hullarablók leszünk! A legpocsékabb nemzet. Nem tartottalak vissza. Bűnös vagyok."
H
Szobrot akarnak egy kudarcos politikusnak. Aki necsak belpolitikájával, hanem külpolitikájával is jóvátehetetlenül sok kárt okozott hazájának. Rasszista antiszemitizmusa, éppen mert egy világhírű földrajztudósról, a Magyar Tudományos Akadémia tagjáról, a Corvin-lánc kitüntetettjéről (1930) volt szó, csak veszélyesebbé tette nézeteit. Olyanok szemében is legitimálta az antiszemitizmust, akik egy Szálasi Ferenc vagy Meskó Zoltán vulgáris zsidózásától esetleg elhatárolták magukat. Azt a tényt, hogy Magyarország 1920-ban a fasiszta, sőt náci típusú mozgalmakat megelőzően vállalkozott úttörő szerepre az antiszemita, nacionalista törvényhozás terén, Adolf Hitler is elismerte. 1942. április 26-án mondott beszédében többek között szidalmazta a "judeobolsevistákat", akikOroszországban a proletariátus uralmának cégére alatt - szerinte - a valóságban a zsidóság diktatúráját vezették be. A Führer e ponton emlékezett meg Magyarországról: "Ez ördögi mű átka súlyosan nehezedett Magyarországra is. Ott is csak a nemzeti erő tudta megtörni a zsidó erőszak hatalmát. A férfiú, aki e merénylet elleni küzdelem vezéreként Magyarország megmentője lett, még él és neve Európa ébredésének meginduló mozgalmával összeforrva, annak első reprezentánsa lett." Horthy Miklós, mert ő volt, akire Hitler célzott, antiszemita politikájának egyik kidolgozója és végrehajtója Teleki Pál volt.
Amikor 1928-ban a Bethlen-kormány a numerus clausus törvény antiszemita passzusának eltörlésére készült, Teleki a parlamenti vitában kiállt törvénye védelmében. Többek között azt mondta: "...itt faji harcról van szó... És ha mi azt mondjuk, hogy nem akarjuk azt, hogy Magyarország elzsidósodjék, abban nincs semmi diffamáló... A zsidókérdés is asszimiláció kérdése. Évszázadok óta volt egy nemzetiesen gondolkodó, értékesen munkálkodó s asszimilálódó zsidóságunk. De az utolsó évtizedekben Oroszországból, Romániából és Galíciából a bevándorlás sokszorosára nőtt. Az asszimilálatlan, nemzetietlen, sőt nemzetellenes zsidóság túlsúlyba került először számszerileg, majd egyes foglalkozásokban is, mint sajtó, irodalom. Simulékonyan militans cosmopolitismusa aláásta az intellektuellek gondolkodásmódját és kikezdte az állam pilléreit s közvetlen a háború után következő időkben a zsidó gondolat cohéziós ereje a nemzeti gondolattal szemben erősebbnek bizonyult." A földrajztudós rosszul tudta, a 19. század végén nem nőtt sokszorosára a hozzánk bevándorló zsidók száma, 1850 után több zsidó vándorolt ki Magyarországról, mint ahányan hozzánk érkeztek. De amit manapság egyes szakmunkákban Teleki "tudományos", sőt "konzervatív" antiszemitizmusának becéznek, az rasszista zsidógyűlölet volt. 1939 áprilisában, a II. zsidótörvény felsőházi vitájában Teleki azokkal is vitázott, akik szerint ez a törvényjavaslat a magyar törvényalkotásba és gondolkodásba "...a faj és vér idegen ideológiáját hozza be". Teleki kifakadt: "Eltekintve attól, hogy én magam ezt az álláspontot tudományosan és társadalmilag már több mint 20 éve vallom, hirdetem és írom, tehát jóval előbb, mintsem hogy itt külső befolyások rám, vagy akárkire hathattak volna, meg kell állapítanom, hogy semmi idegenszerűség nincs abban, ha faji összetartozandóságról, faji kapcsolatokról és faji csoportokról beszélünk." Teleki törvényjavaslata nem a nácik nyomására született. Nem a nácik példáját másolta, ő előbb volt rasszista antiszemita, mint ők. Még mérvadó szakirodalmi munkákban is olvashatunk olyasmit, hogy Németország 1938-1939-ben egyre erőteljesebben sürgette, hogy Magyarország oldja meg a zsidókérdést. Semmiféle német hivatalos vagy félhivatalos jegyzékről, diplomáciai tárgyalásról nem tudunk, amelyben a Német Birodalom illetékesei a magyarországi zsidókérdés "rendezését" ekkoriban sürgették volna. Ilyesfajta követelés először 1940 nyarán érkezett Berlinből, hogy azután Észak-Erdély visszacsatolásáért (1940. augusztus 30.) cserébe már határozottabban kezdjék követelni a fajvédelmi zsidótörvény bevezetését Magyarországon.
H
Ha a maximális jóindulatot tételezem föl róluk, akkor is azt kell mondanom: akik ma Teleki Pálnak szobrot akarnak állítani, nem ismerik elég alaposan sem az 1939. IV. törvénycikket, sem arra nem emlékeznek, Bibó István hogyan vélekedett arról az antiszemita törvényhozásról, melynek vezéralakja - haláláig - Teleki Pál volt. Hatvan évvel ezelőtt, 1944. április 5-én azokra a hat éven felüli magyar állampolgárokra kényszerítettek 10x10 centiméter nagyságú, kanárisárga csillagot, akiket a Teleki Pál által előkészített III., fajvédelmi zsidótörvény (1941. XV. tc.) zsidóknak minősített. A zsidó vallásúakon kívül (1941-ben 725 000-en voltak) mintegy 100 000 keresztény vallásra áttértet taszított ki a nemzetből az 1939. IV. tc. A törvény indoklásában Teleki így fogalmazott: "...kétségtelen, hogy az, aki az izraelita hitfelekezet tagja,egyúttal a zsidó faji közösséghez is tartozik, és természetes az is, hogy az izraelita hitfelekezethez tartozás megszűnése nem eredményez változást az ehhez a faji közösséghez tartozás tekintetében." Az 1939. IV. tc. 1. §-a zsidónak minősítette az izraelita hitfelekezet tagjain kívül azokat, akiknek egy szülője vagy nagyszüleik közül legalább kettő a törvény hatálybalépésekor az izraelita hitfelekezet tagja volt. A 3. § leszögezte, hogy zsidó honosítás, házasságkötés vagy törvényesítés által magyar állampolgárságot nem szerezhet. A 4. § korlátozta a zsidók választójogát, csak azok minősültek teljes jogú állampolgároknak, akik 1867. december 31. után Magyarországon születtek, illetve ha az illető szülei is ezen időpont után születtek, akkor az ő szüleinek is Magyarországon kellett születni. Zsidók mint a legnagyobb adófizetők ettől kezdve nem lehettek a községi képviselő-testületek tagjai. A trianoni országterületen lévő 11 törvényhatósági jogú városban 566 392 választójogosult közül 91 077 volt zsidó. Teleki Pál törvényének köszönhetően 85 576 zsidó választójoga szűnt meg. A 44 megyei jogú városban 296 149 választó közül 20 315 minősült zsidónak, 17 502 választójoga szűnt meg. A 44 városban 3793 képviselő-testületi tag volt, 654 minősült zsidónak, közülük 539 veszítette el tagságát.
Teleki Pál a törvényjavaslat indoklásában világosan fogalmazott: a legnagyobb adófizetők (az úgynevezett virilisták) jogán a községi, városi, megyei képviselő-testületekben helyet foglalók közül a zsidókat azért kell kizárni, mert befolyásuk káros, veszélyes. "A zsidóság túlzott térfoglalásával a gazdasági életben aránytalanul nagy befolyást szerzett. Következetlenség lenne, ha ezt a károsnak felismert jelenséget úgy értékelnénk, hogy a zsidóságot éppen gazdasági erejének révén, a legtöbb adófizetők közé tartozás jogcímén juttatnánk külön törvényhatósági és községi képviselethez" - írta Teleki. Az 1939. IV. tc. 5. §-a megtiltotta, hogy zsidó tisztviselőként vagy egyéb alkalmazottként az állam, törvényhatóság, község vagy bármilyen köztestület, közintézet vagy közüzem szolgálatába lépjen. A középfokú és szakiskolákból a zsidó tanítókat 1943. január 1-jéig, a zsidó ítélőbírákat és ügyészeket 1940. január 1-jéig nyugdíjazni kellett, illetve végkielégítéssel elbocsátani. Teleki szerint "A zsidóság - egyéni kivételektől eltekintve - általánosságban nem tud elvonatkozni a különleges zsidó érdekektől abban a mértékben, amint azt a különös tárgyilagosságot és odaadást kívánó közszolgálati viszony követeli." Zsidó nem lehetett közjegyző, hites tolmács, bírósági szakértő, becsüs, de még szabadalmi ügyvivő sem. Teleki újra bevezette az egyetemeken és főiskolákon a numerus clausust, az első évfolyamokra csak olyan arányban lehetett zsidókat felvenni, hogy az összes hallgató között arányszámuk ne haladja meg a 6 százalékot. Ugyancsak ennyiben maximálták az orvosi, mérnöki, ügyvédi és sajtókamarában, valamint a szín- és filmművészeti kamarában a zsidók számarányát. Az úgynevezett I. zsidótörvény (1938. XV. tc.) ezekben a kamarákban még 20 százalékos zsidó arányszámot tett lehetővé. Teleki, történetileg minden alapot nélkülöző érveléssel durván megrágalmazva az egész zsidó közösséget, azt állította: "...különösen időszerűvé és indokolttá tette a kamaráknál a zsidóság országos arányszámát messze meghaladó százaléknak leszállítását az a körülmény, hogy az elszakított Felvidék tiszta magyarlakta területeinek visszacsatolásával mintegy százezer olyan keleti zsidó került vissza a csonka országhoz, akiknek számottevő része húsz esztendőn keresztül támasza volt annak a Csehszlovák Köztársaságnak, amely a magyar nemzetnek ugyanabban az időben legádázabb ellensége volt."
A II. zsidótörvény 10. §-a megtiltotta, hogy zsidó akár időszaki, akár nem időszaki lap felelős szerkesztője, kiadója, főszerkesztője, bármily névvel megjelölt olyan munkatársa legyen, aki a lap szellemi irányát meghatározza. Teleki szerint "Közismert jelenség, hogy a zsidóság a világháborút megelőző években szinte teljes mértékben hatalmába kerítette azegész magyar sajtót és ilyképpen az ország gondolkodásának kiformálására az egyébként is túlzott gazdasági és társadalmi jelentőségét is sokszorosan meghaladó hatalomhoz jutott... Hogy ezeknek az egészségtelen magyar sajtóviszonyoknak a nemzeti közgondolkozás helytelen irányokban való kialakulására és így közvetve az 1918-ban bekövetkezett nemzeti összeomlás előidézésére mily káros kihatásuk volt, arra most - húsz esztendő történelmi távlatában - e helyen nem kell külön rámutatni." A Trianonhoz vezető történelmi út kritikus elemzése helyett Teleki megtalálja a zsidóságot mint bűnbakot. Sok tíz ezer zsidót fosztott meg üzletétől, iparjogosítványától törvénye 12. és 13. §-a, kizárva a zsidókat a közszállításokból, az állami egyedáruság alá eső cikkek, például a só, cigaretta, szesz, ásványolajfélék stb. árusításából.
H
Telekinek köztéri szobrot csak azok akarhatnak ma állítani, akik nem emlékeznek arra, hogy Bibó István hogyan vélekedett a II. zsidótörvényről. 1939-ben voltak olyanok, akik azt mondták, hogy a hitlerizmussal, a németekkel való teljes szembefordulás elkerülése, illetve a németek és a hazai antiszemita szélsőjobboldal követeléseinek kielégítése miatt van szükség erre a zsidótörvényre - írta 1948-ban Bibó. Nem kevesen azzal próbálták esetleg háborgó lelkiismeretüket megnyugtatni, hogy a zsidók számára is kisebb rossz az ilyesfajta törvénykezés, mint a közvetlen nyilas uralom. De azt már Bibó is jól látta, hogy nem az történt, amit akartak. Az egész magyarországi "zsidótörvényhozás" alaptörvénye, a II. zsidótörvény nem kifogta, hanem megdagasztotta a jobboldal vitorláiban a szelet. Az egész "zsidótörvényhozás" - fogalmazta meg Bibó - a szélsőjobbal való egyezkedés, a szélsőjobb biztatására, a szélsőjobbal való versengés közepette zajlott. "Ettől kezdve szokták meg a magyar társadalom széles rétegei azt - írta Bibó -, hogy nemcsak munkával és vállalkozással lehet egzisztenciát alapítani, hanem úgy is, hogy valaki másnak a már kialakított egzisztenciáját kinézi magának, s aztán az illetőt feljelenti, nagyszülőit kikutatja, állásából kidobatja, üzletét kiigényli, őt magát esetleg internáltatja, egzisztenciáját pedig birtokba veszi."
Teleki Pál aláírása 52 antiszemita kormányrendeleten olvasható, második miniszterelnöksége alatt ezeken kívül 56 miniszteriális zsidórendeletet adtak ki. Volt egy rövid történelmi időszak, 1940 ősze, amikor a magyar miniszterelnök a Hitlerénél is radikálisabb zsidópolitika híve volt. 1940. november 20-án Bécsben a Führerrel tárgyalva Teleki vetette föl a zsidókérdést, és kifejtette, hogy a békekötéskor el kell távolítani a zsidókat Európából. 11 millió embert.
Teleki Pál kudarcos politikus volt, háborús és népellenes bűnök elkövetője. Az ítéletet 1941. április 3-án önmagára már kimondta. Búcsúlevelében csak külpolitikája kudarcát ismerte be, de haláláig rasszista antiszemita maradt. Szeretnék olyan országban élni, ahol egyetlen egyetem aulájában sincs szobra sem Marxnak, sem Telekinek. Ha ma Teleki köztéri szobrot kap, akkor holnap jelentkeznek azok, akik Gömbös Gyulának, Bárdossy Lászlónak, Horthy Miklósnak vagy Kádár Jánosnak akarnak szobrot állítani. A magyar holokauszt 60. évfordulóján felavatni Teleki szobrát 550 000 magyar zsidó áldozat emlékének meggyalázása lenne.
A szerző történész.
