Ha van közhely, ami biztosan nem igaz Várszegire, az talán "a magyar labdarúgás ellentmondásos személyisége" szókapcsolat lenne. Ugyanis kevés futballszereplőről ennyire egységesen negatív a bennfentes magyar futballvilág véleménye, mint róla. Mindig ellenség volt, gyakran közellenség. A magyar hivatásos futballban sokan látják úgy Várszegi Gábort, mint ahogy Fülig Jimmy Piszkos Fredet: "Mindössze három dolog érdekli: a pénz és más semmi, meg a velem szembeni kitólás". És mint tudjuk, az elmúlt másfél évtized hivatásos magyar futballjában megannyi Brutus munkálkodott: "S Brutus derék, becsületes férfiú / S a többi is mind, mind becsűletes." E sorok írójának szerepe ezek után nem is lehet más, mint egy Fülig Jimmybe ojtott Antoniusé: "Nem szólok én, hogy Brutus beszédét / Cáfoljam: azt mondom csak, amit tudok."
Egyedül tör be a védők sűrűjébe
A 90-es évek közepe a futballnihil korszaka Magyarországon. Totóbotrányok, eltussolt bundák mérgezik a játékot. A gyerekek elmaradoznak az edzésről, a közönség a tribünökről. Tucatjával szűnnek meg a pályák. A közvetítési jog miatti viták eltüntetik a mérkőzéseket a képernyőről. Csapatainkat nemzetközi szinten verik, mint jég a határt. Az utánpótlás-nevelésről sok szó esik, de cselekvés alig; a szövetségben és a klubokban hatalmi harcok dúlnak.
Az MTK 1994 tavaszán esik ki az első osztályból: többek között olyan bohózati jelenetek miatt, mint amikor a Sopron elleni meccs első percében a csapat úgy kap gólt, hogy az ellenfél még labdához se ér: a kezdőrúgás utáni hazaadást Piel kapus bevédi... Ekkor érkezik és ebben a közegben kezd dolgozni az eredetileg már ekkor a Ferencvárosra pályázó, de végül az MTK-nál kikötő Várszegi.
Támogatói hátterét - nem mintha túl sokat adott volna erre - az MTK csekély számú, de tekintélyes szurkolóbázisa, befolyásos emberei adják. 'k legalább nem támadják - egészen 2011 tavaszáig. Már az elején alig áll szóba a sajtóval, később egyáltalán nem. De építkezik. Nem ígéretpénzt, hanem valódit tesz a futballba. Azonnal kirúgja a fél csapatot, és új játékosokat meg edzőt vásárol - persze ráígér mindenkire, hiszen ki menne másképp az NB II-be? A jó játékosoknak az alacsonyabb osztályos felárat is meg kell fizetni. Kipofozza a Hidegkúti stadiont, ha már a tulajdonos állam ezt nem teszi meg. Trónra emeli I. Bélát, a legnagyobb királyt. Illés és apródai - Halmai, Csertői, Hamar, Kuttor, Babos meg a többiek - a 90-es évek második felében a magyar futball meghatározó csapatává emelik az MTK-t. A következő évben visszajutnak az NB I-be, 1997-ben és 1999-ben már bajnokságot, 1997-ben és 1998-ban Magyar Kupát nyernek. A csapatépítés azonban pénzbe kerül. Várszegi úgy számolhat, hogy ha a csapat bejut a Bajnokok Ligája csoportkörébe, akkor a játékjogokra és a magyar átlag feletti fizetésekre költött befektetései megtérülnek. Ezzel újrakeveri a magyar futballban leosztott lapokat. A magyar futball ezt máig úgy tartja nyilván, hogy "felverte az árakat", "elszabadította a játékos-fizetéseket". Hogy nem szerették meg emiatt, talán mondanom sem kell.
A BL-főtáblára azonban nem sikerült feljutni. Az 1997. augusztusi, Rosenborg elleni itthoni selejtezőn például 3-2-es MTK-vezetésnél elromlik a világítás, újra kell játszani a meccset, aminek már vereség a vége. És hiába játszik itthon kiemelkedően a csapat (2000-ben Magyar Kupát, 2003-ban újabb bajnoki aranyat nyer), a közönség továbbra sem özönlik a Hungária körútra, és a szponzorok sem adják egymásnak a kilincset a székházban. Az egycsapatosra tervezett üzleti magyar futball ideája kudarcot vall.
Ám amikor kiderül, hogy az MTK mission impossible, Várszegi akkor sem tesz le arról, hogy olyan csapata legyen, amely profitot termel a magyar futballszórakoztatásban. A Ferencvárosban próbál meg márkát építeni. És miért ne tenné? A nagy bajban lévő, kiszolgáltatott Fradit fűnek-fának kínálták (akkor is), bárki megvehette volna - de a hírbe hozott vevők vagy komolytalanok voltak, vagy nem is léteztek, vagy eltaktikázták magukat; netán a Fradi akkori vezetése verte át őket. Várszegi mindenesetre 2001 nyarán tulajdonos lett Ferencvárosban.
A vállalatfelvásárlás azonban már nem csak a futballberkekben verte ki a biztosítékot. Hiába takarította ki Augiász istállóját, hiába épített csapatot, szervezte meg a csecsebecse-kereskedelmet, a rendszerint öv alatti támadások nem szűntek. A márka végül nem hagyta magát: két év alatt legyűrte Várszegi Gábort. 2003 májusában a Fradi-Debrecen-mérkőzés után kitört spontán (?) felkelés kisöpörte őt a Fradi mögül. Várszegi azonban nem lenne az, aki, ha a marketing- és médiajogok bizonyos részét a mai napig ne tartotta volna magánál: ami persze újabb fejezet a magyar futball Virág elvtársainak vádiratában. Pedig erről az üzletről ha valakit, úgy az eladókat kellene kérdőre vonni.
Tanári megoldások
A klasszikus üzleti futball megteremtésére tett kísérletek mellett felismerte a játékosok képzésében rejlő komoly pénzszerzési lehetőségeket is. Az alacsony itthoni képzési költségekkel szemben a nemzetközi piacon jelentős játékjogbevételek kecsegtettek. Várszegi 2001-ben Agárdon megnyitotta a Sándor Károly Akadémiát, és - kiváló játékos-megfigyelőkkel, a legjobb magyar utánpótlásedzők közé tartozó szakemberekkel dolgozva - ide gyűjtötte az ország legtehetségesebb fiatal labdarúgóit. A futballmagyar terminológia szerint elrabolta a tehetségeket. Különösen fájt ez az érintett kiscsapatoknak, a magyar hivatásos futballnak - és utólag az öt-hat évvel később ébredő többi akadémiának. Pedig már ekkor bárki előtt nyitva állt volna az út az utánpótlás-nevelés akadémiai rendszerű megszervezésére. (Az Ifjúsági és Sport Minisztérium 1999 tavaszán adta közre "A magyar labdarúgás újjáépítési programja" dokumentumát, amelyben részletesen bemutatta az akadémiai képzés nemzetközi gyakorlatát és érvelt a bevezetése mellett.) Az akkor indult Bozsik-programon meg a többi utánpótlás-rendezvényen bárki részt vehetett, megnézhette a gyerekeket, jobb feltételeket kínálhatott volna nekik. Miért nem tette senki más? És az miért baj, hogy "a legjobbakat vette meg"? A leggyengébbeket kellett volna?
A modell egyébként működni látszik (hogy nyereséges-e, azt persze nem tudni): többtucatnyi agárdi akadémista játszik a hazai élvonalban, és jó néhányan várnak bevetésre tekintélyes külföldi bajnokságok jó nevű csapatainál. Az induló korosztály adta a 2008-ban újra bajnok MTK játékosállományának jelentős részét. Sőt. Az agárdi képzés volt az alapja az U19-es Eb- és az U20-as vb-sikereknek - e csapatoknak az Agárdon képzett játékosok adták a gerincét.
A tartalékok keserű kenyerét eszi
Az elmúlt 16 évben az MTK - legjobb tudomásom szerint - nem az adófizetők pénzét költötte (talán a stadionhasználatra kaptak némi kedvezményt). Nagy szó ez abban a magyar sportvilágban, ahol a remélt eredményeket egyenes arányban kötik össze az állami, önkormányzati támogatások nagyságával - aztán a támogatások birtokában vagy lett eredmény, vagy nem. A klubnak nincs adótartozása (az utóbbi 16 évben sose volt), pénzügyei átláthatóak, adminisztrációja rendezett.
És persze lehet irigykedni, kígyót-békát kiabálni. De el is lehet töprengeni Várszegi viszonyán a futballhoz; nyelvtudásán, kapcsolatépítési és üzleti képességein - kevesen tudnak a Liverpool akadémiájával megállapodást kötni, ahogy kevesen képesek Zaragoza-szintű csapatokat olyan szerződésbe kényszeríteni, amiből nincs kibúvó. Vagy a futball iránti tiszteletén. Amihez megint nem duma kell, hanem például határidőre kifizetni a játékosok, edzők járandóságait. És vajon hány magyar futball-Brutus néz meg hétvégenként vagy fél tucat gyerekmeccset?
Persze voltak rossz döntései. Nem költött eleget marketingre, kommunikációra, közönségkapcsolatokra - márpedig enélkül Magyarországon sem működhet jól a szórakoztatóipar. ' személy szerint megengedhette magának, hogy rosszban legyen a sajtóval - számos hozzá hasonló különcöt ismer a sportüzlet -, de a csapat nem, arra jobban kellett volna figyelnie. A Hungária körúti stadion ügyét is kezelhette volna jobban - még ha attól is tartott, hogy az ingatlanpanamázók közé sorolják, ha fejleszt. Valószínűleg túl sok játékjogot árult ki a 2008-as bajnokcsapatból, nem maradtak tapasztalt harcosok a mostani tavaszra. De legfőképpen abban tévedett, hogy egyedül, egy csapattal akart csodát tenni. Sportközgazdasági egyszeregy, hogy ez szinte lehetetlen. Igen, kell egy csapat - de a sportszórakoztatásban a sikerhez ez nem elég. Működő közeg kell hozzá, és kellenek hozzá partnerek is. Várszegi nem volt partner - vagy a magyar futballközeg nem volt az? A végeredmény szempontjából mindegy.
Fülig Jimmy visszatérő problémája, hogy Piszok Alfréd "most kavarja, vagy nem kavarja". Én sem vagyok biztos abban, hogy Várszegi egyszer és mindenkorra távozik a magyar labdarúgásból. De akár igen, akár nem, az elmúlt 16 év egy "Szép volt, Gábor!"-t biztosan megér.
A szerző sportközgazdász.
