Kis pénz az ablakban

Publicisztika

Kezdhetünk reménykedni! Talán elmarad az eddig szokásos cirkusz a legközelebbi parlamenti választás körül.
Talán nem fognak dühödt polgári körösök újra- és megint újraszámlálást követelni. Pedig látszólag egyszerű dolgokban állapodott meg a négy jelentősebb (vagyis az Országgyűlésben egynél több képviselővel domborító) párt. Például külföldön bóklászó honfitársaink a konzulátuson is szavazhatnak, nem csak a nagykövetségen. Adtak a paranoiának is egy jó nagy puszit - persze mit lehet tenni, ha egyszer e honban még mindig százezrekben él ama erős hiedelem, miszerint a legutóbbi választást (meg a tavaly decemberi népszavazást) a liberálbolsik csak rejtélyes, aljas módszereik segedelmével fordították a maguk javára. Reszkethet a sok szavazatot vásárló, kékcédulás bolsi - ezentúl bővülnek a jogorvoslati lehetőségek, ráadásul tilos lesz adattovábbító eszközöket bevinni a szavazó-helyiségekbe, ami remélhetőleg egyenértékű lesz a szavazók alapos, valamennyi testnyílásra kiterjedő motozásával. De ami a legfontosabb: kötelező lesz az újraszámlálás - egészen addig, míg két egymást követő esetben nem kapják meg ugyanazt az eredményt. Üdvözlendő, hogy ezentúl több idő lesz fellebbezni, s megfigyelők delegálása sem lesz olyan szigorú határidőkhöz kötött. Azt pedig már a honatyák józan belátásának tudhatjuk be, hogy ezentúl nem lehet egy népszavazási ívre egynél több kérdést feltenni - a polgárnak éppen elég gondot okoz az első feladat megválaszolása, mire a másodikra kerülne a sor, a tanár már be is szedte a dolgozatot.

Néhány problémát azonban felvet a megállapodás: leginkább annak a hiányát, ami miatt egyelőre csak az MDF veri magát, hogy tudniillik a kampányfinanszírozás átláthatóvá tétele körül igen mély a hallgatás. Vagy inkább túlságosan is beszédes: a mocskos kampánypénzek ellenőrizhetetlen felhasználása masszív eleme marad honi parlamentáris hagyományainknak. Márpedig ez a rákfenéje a jelenlegi berendezkedésnek: a párt- és kampányfinanszírozás a színlelésre, a hazugságra épül. Arra, hogy mindenki tudja mindenkiről: a választási költségek elszámolásakor szemérmetlenül hazudik. Amit az a végtelenül cinikus szabályozás legitimál, hogy az ellenőrző szervnek (Állami Számvevőszék) azt kell hiteles adatként elfogadni, amit a pártok önmagukról állítanak. Ráadásul nem csak ez a baj: vajon hány (kis-, közepes, de főleg nagy-) vállalkozás (és "vállalkozó") köszönheti karrierjét a kampány idején kötött alkuknak? S vajon összedőlne-e a világ, ha mindez nyíltan menne; nemcsak azért, mert így volna törvényes, hanem mert a választó ennek a tudatában (is) alakíthatná a maga döntését?

A korrupt és romlott szisztéma tehát maradt: merőben technikai jellegű módosítások születtek, többségük semmi mást nem szolgál, csak a jobboldali paranoia leszerelését (mintha azt bármi is megszüntethetné). De hát fel lehet végre mutatni valamit az aggódó nagyközönségnek: pártjaink nemcsak egymás agyagba döngölésére képesek, de a nagy, országos ("nemzeti") célok érdekében, lám, megegyezésre is. Aki több pénzt tud mutyiban összeszedni, az fog tökösebb, mindenhová eljutó kampányt csinálni.

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz.

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.