A per egyik kulcskérdése, hogy 2011 őszén jogi értelemben a régi iskola indult újra, vagy új intézmény alapítása történt – és a bizonytalanságot nem kis részt a fenntartó egyház idézte elő. A másodrendű alperes, a Hajdúdorogi Görög Katolikus Egyházmegye törvényes képviselője, Kocsis Fülöp püspök – akit az eljárás során mindenki egyöntetűen főtisztelendő püspök atyának szólított – nem is tudott egyértelműen állást foglalni a kérdésben. Vallomása elején ugyan leszögezte, hogy őt a bíróságnál magasabb instancia kötelezi az igazmondásra, de aztán ebben és néhány más fontos kérdésben minimum homályos vagy éppen semmitmondó válaszokat adott. Az újraindítás ügyében a püspök akkor bizonytalanodott el erősen, amikor a bírónő elmagyarázta neki, hogy az orvosolhatatlan szegregáló gyakorlat miatt bezárt iskola újraindítása nemcsak a vonatkozó törvényeknek – az egyenlő bánásmódról, illetve a közoktatásról szóló törvénynek –, de a hatályos alkotmánynak is a semmibevételét jelenti, ami rendkívül súlyos törvénysértés. Holott marketingszempontból teljesen kézenfekvő volt azt kommunikálni, hogy a cigánypasztorációban élenjáró egyházmegye újraindít egy, a korábbi – naná, hogy szoci – fenntartó által bezárt telepi iskolát, így segítve az ottani, másoktól magára hagyott közösséget. Tartották is ehhez magukat: a kormány.hu-n máig olvasható beszámoló szerint mind a főtisztelendő püspök, mind Balog Zoltán államtitkár az ügy kapcsán az iskola átvételéről beszélnek, vagyis szó sincs új iskola alapításáról. Igaz, kínos helyzetbe csak a főtisztelendő került a számára csapdává vált kérdés miatt.
Balog Zoltán és Kocsis Fülöp a Huszár-telepen
De Balog Zoltán messzire nyúló árnyéka nemcsak ebben az egy mozzanatban jelent meg a tárgyaláson. A miniszterelnök új kormányzati favoritja közismert arról, hogy bravúrosan játssza a fogalmi itt a piros, hol a pirost az integráció, felzárkóz(tat)ás, szegregáció kifejezésekkel – ebben az egyház képviselői is megpróbálnak a nyomában haladni. Volt, akinek egész jól ment – a püspöknek kevésbé. Vallomása egy pontján arról beszélt például, hogy ők nem tartják nyilván a telepi iskolába járó gyerekek származását, ezért nem tud arról nyilatkozni, hány százalékuk roma. Néhány perccel később aztán megint rosszul jött ki a lépés: „A cigánytelepen – elnézést, javítanom kell magam – a Huszár-telepen...” – szaladt ki a törvényes képviselő száján.
Balog exállamtitkárnak nemcsak a szelleme, de a neve is többször megidéztetett a tárgyalás során: az egyház jogi képviselője hosszan idézgette az iskola újraindítása kapcsán elhangzott méltató szavait, egyértelműen arra utalva, hogy aki az iskola újraindítása ellen lép fel, az nemcsak az egyházzal helyezkedik szembe, de a kormánnyal is. A nyilvánvalóan inkább nyomásgyakorlásnak, mint érvelésnek szánt argumentumok közt Balog méltató nyilatkozata mellett helyet kapott a helyi szülők egy részének és a megyei cigány önkormányzat elnökének az iskola újraindítását támogató nyilatkozata is. Igaz, ez utóbbi, Lakatos István egy éve még úgy nyilatkozott, hogy ha valóban cigányiskola indul a Huszár-telepen, akkor perelni kell.
De bajba került a püspök akkor is, amikor a bírónő arra kérdezett rá, hogy mivel tudja alátámasztani – a per szempontjából egyébként teljesen irreleváns – állítását, hogy a gyerekek rendkívül magas színvonalú oktatásban részesülnek. „Erről az iskola igazgatóját tessék kérdezni” – hárított némileg zavartan a főtisztelendő, elengedve ezzel az iskola léte melletti egyetlen fajsúlyosabbnak gondolt érvét; mert azt még talán a püspök sem feltételezi, hogy egy világi eljárásban a hit és a szeretet összefüggését taglaló fejtegetései komoly argumentumok lehetnek. Holott ebben a körben hivatkozhatott volna inkább arra, hogy az iskolában momentán 7 pedagógus foglalkozik 15 gyerekkel, ami világviszonylatban is kimondottan jó arány – pláne abban a városban, amely tavaly tíz iskolájából négyet volt kénytelen bezárni.
A tárgyalási nap talán legszenvedélyesebb pillanatait a telepi gyerekek integrációjára vonatkozó kérdés hozta. A püspök emelkedett hangvételű beszédében kitért arra, milyen fontos, hogy az általuk nevelt telepi gyerekek ne csak az övékéhez hasonló szocializációjú gyerekekkel találkozzanak – a hallgatóság már azt hihette, a főtisztelendő az integráló közegben történő szocializáció fontossága mellett tör lándzsát. De a bírónő kérdésére – mit tettek a fenti törekvés jegyében – egész más derült ki: a püspök állítása szerint a telepi iskola gyerekeivel voltak a városi vadasparkban, illetve látogatást tettek a máriapócsi kegyhelyen. Ez utóbbinak a bírónő láthatóan megörült, és rá is kérdezett, hogy ott akkor, ugye, átlagos szocializációjú „többségi” gyerekekkel találkoztak, ám a válaszból az derült ki, hogy a máriapócsi kirándulásra szinte kizárólag az egyház gyermekvédelmi intézeteiből odautaztatott, tehát valószínűleg zömmel hasonló közegből érkezett, hasonló hátterű és szocializációjú, szintén cigány származású kortársakkal találkozhattak. A vadasparki kirándulás felidézésekor pedig a nap legerősebb mondata hangzott el a fenntartó jogi képviselőjétől: cáfolni próbálva a felperes észrevételét – a pert kezdeményező Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány vezetője azt mondta, hogy tudomása szerint a vadasparkban leginkább állatokkal lehet találkozni –, szónokinak szánt kérdéssel fordult a kérdéstől megdermedő jelenlévőkhöz: Ez nem integráció? Hát a vadasparkba csak cigányok járnak?
De az egész tárgyalási nap bővelkedett jogi és oktatáspolitikai extremitásokban: az egyház jogi képviselője például a tárgyalás elején mély átéléssel érvelt amellett, hogy jelen eljárás az egyház autonómiájának megsértésére irányuló kísérlet, végső soron pedig a lelkiismereti és vallásszabadságot sértené, ha a bíróság – fittyet hányva a nyilvánvaló kormányzati támogatásra – bezáratná a telepi iskolát. Okfejtésében láthatólag teljesen elfeledkezett arról a tényről, hogy a fenntartó nem valamiféle hitéleti eseménysorozatot szervez a Huszár-telepen, hanem közfeladatot lát el, így ebbéli tevékenységét a vonatkozó jogszabályok hatálya alatt végzi. De a vallásszabadságra hivatkozás már csak azért is komolytalan, mert az egyházi iskola indítására vonatkozó telepi felmérésben a támogató okok között egyetlen szülő sem említette a vallást; csak azokat az előnyöket, amelyekkel a fenntartó az önkormányzattól kapott pénzen kedveskedik a szülőknek, például az ingyenes tankönyvellátást.
Az egész eljárásnak ugyanakkor sajátos atmoszférát kölcsönöz, hogy a kormány és az önkormányzat által nyilvánvalóan támogatott egyházmegye vezetője (Balog Zoltán szerint helyben komoly integrációs program folyik) minapi sajtótájékoztatóján harcias, bár kissé homályos tartalmú kijelentést tett: „Nem engedem az iskolát, sem a gyermekek szemében csillogó fényt elvenni!” A tárgyaláson aztán kiderült, hogy a főtisztelendő valóban ennyire nem érti, mi az eljárás tárgya, jogi képviselője pedig, úgy tűnik, nem akarja érteni: hosszú előadásában többet beszélt arról, hogy utoljára a kommunisták vették el az egyházi iskolákat, mint arról, hogy a vadasparki sétán túl milyen módszerekkel támogatja az egyházi iskola a telepi gyerekek felzárkózását és társadalmi befogadását.
Aztán körbeadtak még egy albumot, ami a telepi iskolában uralkodó szeretetteljes nevelői attitűdöt volt hivatva demonstrálni, de a felvételeken inkább az látszott, hogy korosodó középosztálybeli férfiak simogatják hálásan mosolygó cigány kisgyerekek fejét, vagy éppen cigány kisgyerekek kedveskednek kulturális műsorral korosodó középosztálybeli többségieknek. Van aztán egy felvétel, ami a kommentár szerint azt mutatná, hogyan ünneplik együtt a Mikulást a telepiek az egyház belvárosi elitiskolájának gyerekeivel. Sajnos közös képen nem láthatók, mivel külön-külön léptek fel az ünnepi műsoron, így az album akaratlanul is demonstrál valamit ebből az egész reménytelen attitűdből. Az ünnep közös, de az ünneplés nem.
A bíró indoklása szerint nem tilthatta meg ún. ideiglenes intézkedéssel a következő tanévre a Huszár-telepi szegregált iskolába a beiratkozást, mert az prejudikálná az iskola bezárásáért indított per majdani határozatát. Ezt a fordulót tehát megnyerte az egyház – és lehet, hogy a pert is megnyeri. A szükségszerűen bekövetkező bukás árát nem az újabb és újabb intézményeket szerző püspökök, hanem azok a gyerekek fizetik meg, akik elől a sajátos balogi integráció épp a társadalmi fölemelkedés útját zárja el.
| „A helyi közoktatás egyensúlyát nem az iskolát bezárató alapítvány, hanem éppen az önkormányzat borította föl azzal, hogy az iskola bezárásakor nem készítette elő a telepi gyerekek integrációját a város többi iskolájába” – mondja Mohácsi Erzsébet. Ez szükségszerűen egyéni és intézményi közoktatási kudarcok sorozatát kellett, hogy előidézze. Ráadásul, mintha csak biztosra akarna menni az eredményt illetően, az önkormányzat megszüntette azt a két iskolabuszt – lényegében a telepi gyerekek „integrációjának” egyetlen megmaradt eszközét –, amivel könnyen elérhették a város többi iskoláját. Nagyon meg akarták szüntetni, mert a Roma Oktatási Alapnak a buszjáratok finanszírozására vonatkozó ajánlatát rövid úton elutasították. Az így ismét bezáruló telepre aztán megváltóként érkezett az iskolát újra megnyitó egyház, amely az önkormányzattól nagyjából ugyanannyi támogatást kap, mint amennyibe az iskolabusz fenntartása került. Ebből az összegből most 7 pedagógus tanít 15 gyereket – igaz, legalább már ennyivel is kevesebben járnak a város többi iskolájába. |
