Már nem idegen a városképtől a felhőkarcoló, simán tele is szórhatják velük a fővárost

  • Haskó László
  • 2018. július 5.

Publicisztika

Hol vannak a városvédők, a zsurnaliszták, az építészek, a víz, föld, levegő munkacsoportok?

A napokban elhatározta a parlament, hogy lehessen Budapesten felhőkarcolókat építeni. Ahová csak ők akarják. Ha tárgyszerűbben akarunk fogalmazni: kilencven méterben „korlátozták” az építhető toronyházak magasságát – de ez ugyanazt jelenti. Ráadásul a jogerős építési engedéllyel rendelkező beruházásokra nem vonatkozik a törvénymódosítás.

Nem vagyok városépítész, különösebben nem idegenkedem a magas házaktól sem, de arra emlékszem, hogy amíg létezett Budapestnek önkormányzata, az ottani szakemberek azt mondták, hogy a városképtől szinte mindenütt idegen volna. A döntés mindig a Fővárosi Közgyűlésé volt, teszem hozzá: természetesen, törvényesen, sőt alkotmányosan. A legutóbbi önkormányzati és főpolgármester-választáson a mélypontján lévő MSZP elhagyta a budapestieket. A kerületekben tarolt a Fidesz–KDNP és ismételt főpolgármesterként a miniszterelnök cselédje. Át is alakították a közgyűlést stabil fideszes többségűre. Ezzel de facto megszűnt Budapest önállósága. E parlamenti döntés ezek után azt bizonyítja, hogy az elmúlt négy év kitartó kormánypárti nyomulása meghozta a kívánt eredményt: de jure sincs már Budapestnek autonómiája.

Az igazi tragédia az, hogy mindez a legcsekélyebb ellenállás nélkül történt meg.

A helyzet megdöbbentő: ez a döntés is észrevétlen maradt. Hol vannak a városvédők, a zsurnaliszták, sztárműsorok sztár vezetői, a jogászok, az építészek, a víz, föld, levegő munkacsoportok? Valószínűleg azt hiszik, vagy inkább azzal áltatják magukat, hogy mindegy, milyen magasak a házak, meg hát több is veszett Mohácsnál. Tévednek. Most van veszendőben az utolsó esély, hogy a budapestiek lakható várost teremtsenek maguknak. Immár minden döntés a miniszterelnöké. Ez akkor sem volna tűrhető állapot, ha szeretné a fővárost és tisztességes szándékai lennének. Ő az országot és főként Budapestet saját vállalatának tekinti, nemcsak szavazatmaximalizálásban, hanem „osztalékszerzésben” is szerfelett törekvő. Márpedig a turizmus és különösen a sportturizmus (egy ilyen egzotikus és közmunkás alkalmazottakkal dolgoztató vállalat-országnak) az egyetlen biztos befektetés. Lesz egymillió munkahely: takarítónő, hordár, londiner, csapos, szakács, pincér, jegyszedő, sintér és kutyapecér kell majd bőven. Más nem. De minek is? Budapesten akkor már nem lesznek budapestiek, csak sportturisták és fönn a Várban a felcsútiak.

A szerző sebész.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.