Keszthelyi András

Víziót és szavazót!

Mesterházy Attila évértékelője elé
szerző
Keszthelyi András
publikálva
2013/10. (03. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A kormányváltásban reménykedőket sokkolták a legutóbbi közvélemény-kutatási adatok. Orbán Viktor bevette az utolsó bástyát, a jegybankot is, érezhetően csökken rajta a külföldi, különösen az európai uniós nyomás, és egyre magabiztosabbnak tűnik. Oka van rá.

Pedig Orbán elküldhető, és a szavazókorú népesség jelentős többsége el is akarja küldeni. Hogy menni fog-e, az ma nagyobbrészt az MSZP-n és Mesterházy Attila pártelnökön múlik. Azt állítom: az MSZP elmúlt két évében részsikerek vannak, de a stratégiai problémák megoldása nem sikerült, és ha a párt ezzel nem képes szembesülni, akkor hatalmon tartja Orbán Viktort.

A növekedési plafon

Amikor 2010 júliusában Mesterházy Attila pártelnök lett, a Medián és az Ipsos egyaránt 12 százalékot mért az MSZP-nek. Idén februárban az előbbinél ismét 12 százalékon, az utóbbinál 13-on állnak. Azaz jelenleg a szocialistáknak mintegy egymillió szavazójuk van. Éppen annyi, mint két és fél éve. És bár megcáfolhatatlan Kovács László örökbecsű igazsága, miszerint nem közvélemény-kutatást, hanem választásokat kell nyerni, ennyi szavazóval nem lehet győzni. 1990 óta ugyanis mindössze egyszer, a nagyon alacsony részvétel mellett lebonyolított 1998-as választásokon fordult elő, hogy a győztes párt vagy koalíció kétmilliónál kevesebb szavazatot kapott. Jellemzően 2,2-2,3 millióra volt szükség a győzelemhez; a Fidesznek 2010-ben 2,7 millió voks alapozta meg a kétharmadot. Minthogy időközben átírták a választási törvényt is, nem kell nagy merészség annak megállapításához, hogy 2014-ben nagyjából 2,5 millió szavazatra lesz szüksége az ellenzéknek ahhoz, hogy biztonsággal győzni tudjon. Az MSZP tehát jelenleg 1,5 millió szavazatra van a győzelemtől.

Innen hová?

Innen hová?

Fotó: Narancs

 

Ez egyszer már megvolt. Az MSZP-nek 2006-ban közel 2,4 millió szavazója volt, vagyis az összes szavazó 30 százalékának a támogatását birtokolta. Négy évvel ezelőtt, 2009 februárjában, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökségének utolsó heteiben 17, illetve 19 százalékon állt (az Ipsosnál, illetve a Mediánnál). Vagyis, némiképpen leegyszerűsítve, Gyurcsány alatt a szocialisták elvesztették 2006-os támogatottságuk egyharmadát, azóta pedig további 4-500 ezer szavazót. Mindezt úgy, hogy 2010 óta a Fidesz is elveszítette szavazóinak bő egyharmadát, az Ipsosnál mért februári támogatottsága (18 százalék) lényegében ugyanakkora, mint amekkora a négy évvel ezelőtti, akkor kormányzó MSZP-nek volt.

Eltűnt tehát közel 1,5 millió szavazó. Egy részük, tudjuk, a Jobbiknál landolt. Elképzelhető, hogy egy másik részüket a Fidesszel vívott populizmusversenyben tartósan elvesztette az MSZP - számukra a szocpárt egyszerűen nem tud hitelesen ígérni, mert még él a vizitdíj és az egyéb megszorító intézkedések emléke. De talán illett volna visszanyerni azt a 4-500 ezer szavazót, akik Gyurcsány lemondása után és Bajnai kormányzása alatt távoztak - azaz akiket nem a megszorítások és nem a reformok tántorítottak el. Az elmúlt négy évben az MSZP "csak" két dolgot veszített el - szavazói bázisa jelentős része mellett elvesztette vízióját is az országról. A világnézetét. Talán nem végleg, de elég szembetűnően.

Az elnök menetelése

Mesterházy Attila az MSZP legerősebb elnöke Horn Gyula óta. Másrészt az egyetlen, akinek ellenzékben nem sikerült növelnie pártja támogatottságát. A paradoxon látszólagos: e két tény szorosan összefügg.

A sikertelenséget, a kudarcot nem kell magyarázni. Azt világosan kifejezik a fenti számok. Aki a népszerűségében hanyatló, amúgy rosszul kormányzó és kormányzása árát a társadalom többségével megfizettető Fidesszel szemben sem tud népszerűségre, tartósan növekvő támogatottságra szert tenni, az kudarcot vallott. Ám egyvalamiben kétségkívül eredményes volt Mesterházy: saját, párton belüli hatalmának konszolidálásában. Az elnökség többségét az ő emberei adják. Az MSZP grófjai, a megyei elnökök is nagyobbrészt neki köszönhetik pozíciójukat. Az MSZP legkarizmatikusabb figurája, Mesterházy egyetlen potenciális riválisa, Botka László a politikailag irreleváns Országos Választmány elnöke. Hatalomtechnikai értelemben Mesterházy Attila kiváló munkát végzett. Ma az MSZP azt mondja, amit ő és emberei diktálnak. A vezető testületekben az ő emberei ülnek, a párt alternatív nyilvánosságának fórumai (platformok, tagozatok) vegetálnak, a nagy megmondóemberek (Baja, Kiss, Szekeres) csendben meghúzzák magukat, a párt stratégiájáért egy olyan ember felel a választmányban, akinek még a nevét sem tudná felidézni az egyszeri halandó - viszont a Mesterházy-féle Harmadik Hullám platform egyik alapítója.

A párton belüli hatalom nagysága azonban nem feltétlenül párosul a párton kívüli szavazók vonzásának képességével. És ezzel elérkeztünk az MSZP legnagyobb problémájához, ami egyben magyarázatul is szolgál arra, hogy miért nem bír növekedni a támogatottsága.

Az MSZP 2010-es történelmi veresége lehetőséget adott Mesterházynak arra, hogy új lapot nyitva visszaszerezze a megszólalás jogát, amit a szocialisták 2006-10 között a hitelességükkel együtt veszítettek el. Hogy új történetet meséljen, akár a hagyományos baloldal, akár a szocialista párt reformhagyományai szellemében. Ehhez az új elnöknek - túl a párt belső életének konszolidálásán - tisztáznia kellett volna néhány dolgot a múltról, a jelenről és a jövőről.

A múlt: mi az, amit meghaladni kívánnak, és mi az, amit megtartani? Gyurcsány kormányzása egyfajta elhajlás volt, az MSZP karakterének a megerőszakolása, vagy a status quo elleni harc baloldali hagyományának a folytatása? Az is baj volt, amit Gyurcsány akart, vagy "csak" az, hogy kudarcot vallott? Másképpen: továbbviszi-e az MSZP a reformok, tágabban a szocialista párt modernizációs karakterének hagyományát, vagy elveti? Ezekre a kérdésekre ma nincs válasz. A minap bemutatott kampányfilmben a 2002-es Medgyessy után a 2010-es Orbán következik, ama bizonyos nyolc év tökéletes zárójelbe tételével.

A jelen kérdéseire hatalmi értelemben jó válasz született - csakhogy egy párt belső ügyei nem érdeklik a választókat. A párt megújulását, a hitelesség visszaszerzésének előfeltételét már nem sikerült megoldani. Az MSZP első halvány erősödése ebben a periódusban, 2011 kora nyarán következett be, akkor, amikor a saját hatalmi harcát vívó Gyurcsány pártszavazásra vitte a belső átalakulást. A volt miniszterelnököt leverték - ilyen a politika -, de vele együtt magát a kérdést is elvetették. Mesterházy és tanácsadói nem vették észre, hogy a rivális pozitív folyamatot indított el, hogy a (volt) szavazók számára vonzóbb egy átláthatóbb és elszámoltathatóbb párt, mint a magát megújulónak nyilvánító, de továbbra is a személyes hatalmi döntések alapján működő formáció. Minderre nem válasz az sem, ha a "megújulás" jegyében lenyomják a kétségkívül néha különleges nyelvet beszélő, "öreg kádernek" tűnő, másfelől - a jelenlegi vezetéssel szemben - politikai éthosszal rendelkező, tartalmi alapon egyértelmű fölényben levő old school embereit.

Mert - és már a jövő félrekezelésénél járunk - Baja Ferencnek, Kiss Péternek vagy Lendvai Ildikónak vannak baloldali válaszai arra, merre kéne menniük a szocialistáknak: még ha e válaszok nyilván vitathatók is. Ezzel szemben mondjuk Tóth Bertalannak, Winkfein Csabának vagy Harangozó Tamásnak (aki még nem értesült volna róla: mindannyian az MSZP elnökségi tagjai) legfeljebb kontextuális válaszai vannak, melyeket rendre a Fidesz aktuális lépéseinek függvényében fogalmaznak meg. Mindig az a jó, ami szembeállítható a kormány lépéseivel. Nem az, amiben hiszünk, hanem az, amivel tagadunk.

Az MSZP új vezetése nem tudta eldönteni, hogy valójában mit is képvisel. Nem tudta eldönteni sem az "elmúlt nyolc év", sem saját baloldali identitásának összefüggésében. Ha a párt ma is támogatná az egészségügyi reformot, akkor nem szervezne tüntetést Móron a helyi (és már az előző kormány által is megszüntetni kívánt) kórház bezárása ellen. Ha kiállna a közműszolgáltatás Horn Gyula és Gyurcsány Ferenc által egyaránt szorgalmazott piacosítása mellett, akkor nem jelentene be a párt elnöke a kormány 10 százalékos lépésével szemben "40-60 százalékos" rezsicsökkentési terveket. Ha az MSZP őszintén gondolná, hogy bocsánatot kell kérni a 2004-es népszavazás miatt, akkor nem engedné, hogy az egyik legnagyobb városi szervezete másnap azon lamentáljon, vajon beszélnek-e románul a miskolci polgármesteri hivatalban, és főleg nem hívná meg kampánynyitó rendezvényére a román miniszterelnököt.

A modernitás problémája

  • Kommentek
    0
Az új vezetés nem vette észre, hogy a baloldaliság nem azonos a populizmussal, ráadásul azon a térfélen belátható ideig nem is szerez szavazatot. Szervezhet minden héten éhségmenetet, populistaként nem lesz sikeres, mert az "elmúlt nyolc év" miatt úgysem hiszik el neki, és ezen a pályán a Fidesz amúgy is behozhatatlan előnnyel indul: 2002 óta építi ennek a narratíváját, kondicionálja magát erre a működésre. A Fidesznek a populizmus már rég nem konjunkturális kérdés, hanem politizálásának a lényege. Az MSZP viszont 1990 óta folyamatosan - bár változó intenzitással - a modernitás oldalán állt. Ma ezt a karakterét legfeljebb részben megújult logója és az antiszemitizmus elleni fellépései hordozzák. Sem a gazdasági modernitás (piac- és vállalkozóbarát alapállás), sem a kulturális modernitás, sem az életmód-modernitás (amelynek metaforái a romkocsmák) nem tartozik a karakterelemei közé; előbbiben inkonzisztens, utóbbi kettőt pedig gyanakvással és idegenkedéssel szemléli. Nem véletlen, hogy a szocialista pártnak jószerével egy szava sincs Orbánék kulturkampfjáról. Nem tudja, ki az a Bencsik Barnabás, nem védi meg sem Alföldi Róbertet, sem Márta Istvánt, szótlan marad, ha Heller Ágnest vegzálják, és némaságba burkolózik akkor is, amikor éppenséggel József Attila legnagyobb kutatóját, Tverdota Györgyöt küldik el az ELTE-ről. A mai MSZP nemcsak populizmusában, de elitellenességben sem áll távol a Fidesztől.

A párt jelen szellemi állapotában a modernitás mellett a szolidaritást, ezt a klasszikus baloldali értéket is súlyosan elértékteleníti. A szolidaritás elvét ugyanis nem lehet szelektíven alkalmazni. Nem lehet szemezgetni politikai hasznosság szerint, azt mondani, hogy ebben vagy abban az ügyben nem foglalok állást, mert a többség szemében nem lesz népszerű, amit gondolok. Aki elvszerűen tartózkodik attól, hogy állást foglaljon, előbb-utóbb gondolkodni is elfelejt. Nem lehet, hogy csak akkor emelem fel a szavam a romák mellett, ha ezt Bayer Zsolttal szemben kell megtenni. Nem lehet, hogy cinkosan hallgatok, ha a nőkről vagy melegekről szól a sunyi kettős beszéd, a puha diszkrimináció.

Az új vezetésnek nem sikerült növelni a támogatottságot, ráadásul feladta mindazt, ami az MSZP modern baloldali karakterét adta. Ezért az MSZP-nek változnia, Mesterházynak pedig változtatnia kell: a tartalomban és a politizálás stílusában is, különben minden belső hatalma és a legnehezebb időkben mutatott, tiszteletre méltó kiállása ellenére az MSZP történetének legsikertelenebb elnökévé válhat.

A politikai ár

Az ellenzéki oldal többi formációja valójában a status quo ante ellenében jött létre. Eltérő mértékben, de Schiffertől Bajnaiig mindannyian osztják a rendszerváltás kritikáját. Az ellenzéki összefogásból az LMP kiiratkozott azzal, hogy nem kívánja az Orbán-kormányt azon az áron leváltani, hogy együtt kelljen működnie az MSZP-vel és más "posztszocialista" erőkkel, értve ezen mindenkit, aki főosztályvezetőségnél többre vitte ama bizonyos elmúlt nyolc évben. Világos beszéd ez: Schiffer szerint kisebb baj az országnak, ha Orbán marad, mint az, ha Suchman Tamás elmegy beszédeket hallgatni egy szocialista rendezvényre. Lelke rajta.

A Fideszre nem szavazó, de az MSZP számára elérhetetlen szavazók megszólításával legalább fél tucat formáció próbálkozik. Közülük jelen állás szerint a legtöbb esélye erre az Együtt 2014-nek van, bár az idő az ő esetükben is vészesen fogy, ráadásul a szavazatszerzésre való összpontosítást jelentősen gyengíti a szövetség létrehozására és egyben tartására fordított energia.

Bárhogyan alakul is, az MSZP részvételével alkotott ellenzéki összefogás létrejöttének akkor van reális esélye, ha a részek támogatottságának összege meghaladja a Fidesz támogatottságát. Jelenleg nem ez a helyzet: és ameddig ez így marad, mindig lesznek hangok az MSZP-ben, amelyek az önálló indulás mellett fognak érvelni, a többiek számára készségesen felajánlva egy helyet a tárgyalóasztalnál, közvetlenül Schmuck Andor mellett. De tegyük fel, őszre teljesül ez a feltétel is. Ám ettől még nem lesz összefogás. Az MSZP vezetése és holdudvara ugyanis azzal érvel, hogy azt mégsem lehet, hogy ne az MSZP, azaz a nagyobb párt adja a miniszterelnököt. Különben is, hogy Szanyi Tibor feledhetetlen szavait idézzük, a három eddigi külsős, Medgyessy, Gyurcsány és Bajnai "a saját vagyonuk foglyai. Két tüntetés között a kizsákmányolással vannak elfoglalva, akárhogy is szépítjük a helyzetet." (Népszava, 2012. október 25.)

Számszakilag a szocialista érvelés hibátlan. A politikai aritmetika szerint a legnagyobb párt, a koalíció vezető ereje adja a miniszterelnököt. Csakhogy e számtant árnyalja az MSZP elutasítottsága, amely bár csökkent az ellenzéki évek során, még mindig a legmagasabb a parlamenti pártok között. Ameddig a szocialista pártra a szavazók többsége csak befogott orral szavazhat, addig hiába lesz a kicsik között a legnagyobb, szavazatmaximalizálási szempontból kifejezetten ellenjavallt egy MSZP vezette ellenzéki összefogás meghirdetése.

Vajon mennyit hajlandó áldozni az MSZP azért, hogy legyőzhesse Orbánt? Felismeri és elfogadja-e saját helyzetét, vagy ragaszkodik a számok látszólag objektív igazságához? És hol hoz áldozatot? Belenyugszik-e, hogy a koalíció egy másik szervezete adja Orbán kihívóját? Hajlandó-e a méreténél kisebb részt elfogadni a jövendőbeli tárcák elosztásakor? Hajlandó-e a maga számára előnytelen kompromisszumot kötni a listás helyekben vagy a mandátummegosztásban? Mindez a pártelit számára így jelenik meg: mi a jobb, hagyni Mesterházyt belefutni a biztos vereségbe, vagy megpróbálni megváltoztatni a jelenlegi irányvonalat, annak minden belső és külső kockázatával együtt? Nehéz döntés ez, amely mélyen érinti az MSZP önbecsülését is.

Mesterházy Attila március 9-én évértékelőt tart. Nagy erőpróba lesz ez, annak a felmutatása, hogy meg tudnak tölteni egy 15 ezres zárt teret, az Arénát. De biztosak lehetünk abban, hogy a bemelegítő beszédek alatt sokan összehajolnak majd, azt mérlegelve, hogy az Orbán-rezsim leváltása vagy az MSZP ellenzéki hegemóniájának megőrzése a fontosabb. Azt fogják latolgatni, hogy mekkora az a politikai ár, amit a szocialisták még hajlandók megfizetni az előbbiért. Amikor fölmegy a színpadra az elnök, ők is lelkesedni fognak. De az igazán fontos az lesz, hogy milyen benyomásokat szereznek egymásról és a másik elszánásairól egy pár virsli roppanása és a kávé kortyolgatása közben. Ezek a félszavas beszélgetések fogják talán eldönteni, hogy kormányváltás lesz-e jövőre, vagy a Fidesz megnyeri a választásokat, és az MSZP megőrzi vezető helyét az ellenzéki térfélen.

Nem kétséges, hogy ez utóbbit is szép eredménynek próbálják majd eladni. Csak belehalunk mindannyian.

A szerző politikai szakértő. Két korábbi miniszterelnök (Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon) politikai főtanácsadója volt.

szerző
Keszthelyi András
publikálva
2013/10. (03. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Interjú Wittinghoff Tamással
Budaörs harcban a kormánnyal
Törvénymódosítás után
Bajban a szociális szövetkezetek
Interjúk
Ulrich Thomsen, Poniklo Imre, Patkós Márton
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Blog

még több cikk