Ha a magyar történelem iránt érdeklődő olvasó újabb ismeretekre szomjazván ellátogat a kiadó honlapjára, további értékes irodalmat talál. Az itt sorakozó művek olyan ismeretek birtokába juttathatják, amelyek egyrészt alkalmasak nemzeti öntudata erősítésére (mer magyar lenni), másrészt helyre teszik az idegenszívűek (lásd még: Magyar Tudományos Akadémia) által kontrollált történelemoktatásban (az általános iskolától az egyetemig) tanultakat úgy őseink eredetéről, mint a kereszténység alapítójának valódi származásáról.
*
Feltehetően valódi piaca is van az ostobaságnak, így gazdasági racionalitás is indokolhatja e művek árusítását. Ám ennél többről van szó: a magyar önkép megváltoztatásának igényéről. Nem tudhatjuk, kinél mit kompenzál ez a "magyar dákoromán" történetírás, a jelenség azonban azért is figyelemre méltó, mert a hazai politikai jobboldal fősodrához (azaz a Fidesz - MPSZ-hez) igencsak közel álló médiacsapat terjeszti az igét. A párt és a Bencsik András vezette szerkesztőség és kiadó szoros kapcsolatának illusztrálására csak néhány momentumot említek. A Magyar Demokratát a Magyar Ház Alapítvány adja ki, amely a Fidesz-kormány idején az Andrássy út 124. szám alatt összesen 440 négyzetméternyi irodahelyiséghez jutott a civil szervezeteket célzó állami ingatlanajándékozás keretében. Itt működik a Magyar Ház Kiadó is, az alapítvány továbbá a "Történelem Főutca" című rendezvénysorozat szervezője, melynek során a párt vezető politikusai szélsőjobboldali újságírókkal hakniznak együtt. Közismert, hogy a Magyar Demokrata olvasására és előfizetésére (a szegényebb szomszédnak is) Orbán Viktor volt miniszterelnök szólította fel híveit. Bencsik maga is belépett a pártba, legalábbis a Sajtóklub 2003. október 1-jei adásában ezt mondta (illetve lapjában is bejelentette). A lap kiveszi részét az Orbán által életre hívott polgári körök szervezéséből is: közli programjaikat, népszerűsíti vezetőiket; a Fidesz-szimpatizánsok radikális részéhez, valamint a párt számára a jobbszélről megnyerhető potenciális szavazókhoz szól. A régi-új tanítások terjesztői köre és a célközönség tehát elég jól behatárolható. De milyen identitás építését célozzák a Magyar Ház kínálta olvasmányok? Mit gondolhat/gondoljon magáról, hazájáról és más népekről az, aki ezekből szerzi ismereteit, és leginkább ezeknek hisz?
A honlap gyűjtőhelye azon történetinek feltüntetett ahistorikus munkáknak, amelyek egy sajátos nemzeti identitás építését szolgálják. A helyzetet csak rontja, hogy mindezt komoly történeti szakmunkák mellett kínálják, így hitelesítve azokat a gyanútlan olvasó szemében. Találunk itt kelta, sumer, egyiptomi származásunkat és/vagy rokonságunkat "bizonyító" műveket, amelyek annak ellenére, hogy gyakran egymást is kizárják, egyfelé mutatnak: a legfontosabb ókori magaskultúrákat, az emberi civilizáció bölcsőjét jelentő államokat egytől egyig a magyarok ősei alkották meg. Nagyon régiek, nagyon különlegesek vagyunk. S hogy elsősorban melyik nép a viszonyítási alap, kiknél kell régebbinek, illetve a számunkra legfontosabb világvallás, a kereszténység szempontjából relevánsabbnak lenni, gyorsan kiderül a Magyar Ház által kínált szakirodalomból. Miután mi magyarok az ókori magaskultúrákat létrehozó népek többségének leszármazottjai vagyunk, nem meglepő, hogy a kereszténységet is őseink alapították. Ezt tudhatjuk meg Zajti Ferenc Zsidó volt-e Jézus? című könyvéből, amely eredetileg 1936-ban jelent meg, és a címben feltett kérdésre egyértelmű nemmel válaszol. E szerint Jézus szkíta (tehát magyar) volt, akárcsak tanítványai és az apostolok. A szerző egy személynél tesz kivételt: Júdás Zajtinál sem magyar, hanem zsidó. A könyvről a kiadó honlapján kiderül, hogy "hatalmas bizonyítóerővel tárja fel Jézus és a szkítaság történetét". A mű Bencsik András szerint (Magyar Demokrata, 1999/46.) a címben feltett kérdésre "elsöprő erejű kiáltással" válaszol: "Nem! Jézus nem lehetett zsidó. Semmiképpen! Egészen bizonyos, hogy Jézus abból a kultúrkörből származott, amelyet a szkítaság mondhatott magáénak." Ezeket a nézeteket megerősítik a kiadó által kínált további művek (Bíró Lajos munkái: A Magyar Jézus és Izrael elveszett törzsei; A Magyar Éden; Kerek az Isten fája). Az ilyen és ehhez hasonló légből kapott elméleteket már a katolikus egyház sem hagyta szó nélkül, elég, ha felidézzük Jelenits István korábbi piarista tartományfőnök Minden lehetséges? című írását (Új Ember, 2000/34-36.), amely Jézus magyarságának "bizonyítékait" teszi helyre, vagy Pápai Lajos győri püspöknek a Barankovics-emlékülésen elmondott, a jobboldalon felbukkanó újpogány tanok terjedésének veszélyeit jelző beszédét.
*
Az, hogy Judás Zajtinál a magyar Jézust eláruló zsidó, tartalmilag a honlap A zsidóság története című rovatához vezet. Ebben kizárólag az antiszemita propaganda jeleseinek (Mónus Áron, Prohászka Ottokár, Roger Garaudy, Richard E. Harwood) műveit találjuk. Ezek egészülnek ki a Magyar történelem rovatban található nyilas irodalommal, például Marschalkó Lajos, Fiala Ferenc műveivel, a Hungarizmus és intellektus című tanulmánykötettel vagy Koós Kálmán Szálasi-apológiájával (Voltunk, vagyunk, leszünk). Utóbbi könyv a nyilas nemzetvezetőről mint a végvári hősök kései utódjáról emlékezik meg, akire még fel fogunk nézni. A Magyar Ház Kiadó ismertetője szerint Koós - a 20. századi történetírással szemben - "higgadtan szól e jelentős magyar mozgalomról". A tradicionális antijudaizmus kedvelői az "szövetség és a KGB szabályzatának közös szellemiségéről találhatnak olvasnivalót (Szíj Rezső: Hogyan kell bánni a bennszülöttekkel az "szövetség és a KGB szerint). Az ismertetésből kiderül: "úgy bántak a kommunisták a leigázott magyar néppel, mint ahogy azt az "szövetségben és a KGB 45 pontjában megírták. Népirtás, Gulagok, kivégzések, megalázás, minden jogtól való megfosztás, istentagadás." A magyar korporativizmus hívei Gömbös Gyula A nemzeti öncélúságért! című művét is megrendelhetik.
A kiadó a magyar koronáról is bőven kínál olvasnivalót, és még véletlenül sem a mértékadó szakértők tollából. Endrey Antal Az ország koronája című könyvéből például megtudhatjuk, hogy a magyar korona jóval korábban készült, mint azt a hivatalos történetírás állítja. Zétényi Zsolttól két olyan könyvet is találunk e téma jogtörténeti aspektusairól (A Szentkorona eszme mai értelme, Magyarország Szent Koronája), amelyek a Szent Korona-tan mai érvényességét hirdetik. Azt, hogy Zétényi anakronisztikus elméletét a Magyar Ház könyvajánlói mellett mások is terjesztésre érdemesnek találták, az is mutatja, hogy az Orbán-kormány idején a Miniszterelnöki Hivatal hivatalos honlapján A Szent Korona - A magyar nemzet jelképe és őrzője címmel volt olvasható fenti munkáival azonos szellemiségű tanulmánya. Ebben degradálni igyekszik Eckhardt Ferenc 1941-ben publikált, A szentkorona-eszme című, a tant politikai mítoszként leíró monográfiáját, amely egyébként máig minden, a témával foglalkozó jogtörténeti munka első számú referenciája. Zétényi szerint Eckhardt egy "kritikus, elerőtlenítő, kisebbségi" véleményt képviselt, amely "a mai napig meghatározza a tudomány művelői többségének véleményét". Ha jól értem, Zétényi (és az őt közlő korábbi Miniszterelnöki Hivatal) szerint ezen változtatni kell, mint ahogy a laikus közönségnek az ereklyéhez való viszonyulásán is. Alighanem ez utóbbit szolgálta a "koronaúsztatás" rituáléja, valamint a korona parlamentbeli elhelyezése.
H
A felsorolt szerzők és művek sajátos képet adnak a magyar történelemről. Régi-új anakronisztikus, ahistorikus, mitizáló képet. Ezeket olvasva a világ első számú népének érezhetjük magunkat, ugyanakkor magyarázatot kapunk arra is, hogy miért nem tudja és ismeri el ezt az egész világ. Ezt a zsidó világ-összeesküvést felfedő munkák (Marschalkó, Mónus stb.) világítják meg. A zsidók ebben a világszemléletben abszolút viszonyítási pontot képeznek. Ha sumerok vagyunk, elsősorban náluk vagyunk ősibb nép. Ha Jézus szkíta volt, nemcsak hogy a miénk, de nekik semmi közük hozzá. (Nem véletlen, hogy Jézus zsidóságának tagadásáig a nácik is eljutottak.) Ez a felépítendő identitás tehát negatív identitás, amelyben - akárcsak a magyar történelem egy korábbi időszakának (a Horthy-korszaknak) a hivatalos magyarságképében - az antiszemitizmus az egyik alapelem. Az identitásépítés másik fontos eleme a szintén ebben a korszakban virágzó és a revíziót szolgáló Szent Korona-tan. Ezek egészülnek ki a science fiction világába tartozó elméletekkel, amelyek szerint a Pilis = Pólus, a világ közepe (© Dr. Grespik László), másrészt "a Kárpát-medence szívcsakrája", vagy hogy a magyar korona eredetileg Attiláé volt, és a Szíriuszról jöttünk. És ezzel a tudattal tüntethetünk, mondjuk, a Sorstalanság forgatása ellen.
Amikor Horvát István reformkori történetíró a Bibliában "ősi magyar neveket" talált, Hunfalvy Pál történeti nyelvész azzal a bon mot-val intézte el az ügyet, hogy természetesen Nabukodonozor valódi jelentése Nebolondozzonazúr. Az utóbbi kétszáz évben mindig voltak, akik a magyar történelmet és eredetet nem tartották elég eszményinek vagy előkelőnek, ezért írtak maguknak másikat. Ez a társadalom-lélektan területére tartozó jelenség akkor válhat aggasztóvá, ha egyfelől szélsőséges ideológiákkal (esetünkben antiszemitizmussal, hungarizmussal) egészül ki, másfelől jelentős politikai támogatást kap. Utóbbi egyelőre csak közvetve, a fenti eszméket terjesztő könyveket propagáló Magyar Ház - Magyar Demokrata - felé tett fideszes gesztusokon keresztül valósul meg, de ez is éppen elég nyugtalanító. Ez a kör mára politikai tényezővé nőtte ki magát, jelentős számú szavazót szólít meg a jobboldal szélén, akikre a Fidesz - MPSZ-nek szüksége van. A jobboldali sajtóban zajló radikális-mérsékelt vita arról is szól, hogy milyen legyen a Fideszt támogató sajtó, nevezetesen hogy a Magyar Demokrata vagy a Heti Válasz stílusa és világlátása hasznosabb-e a pártnak, és hogy a jövőben kik közvetíthetik autentikusan a hazai politikai jobboldal üzeneteit az olvasóknak. Ha a Magyar Házhoz tartozó orgánumok és a hozzájuk kötődő írástudók felé billen a mérleg, akkor félő, hogy egy kis - nem is túlságosan leplezett - árukapcsolással a magyar közönség nem elhanyagolható része egy hagymázas történeti önképet is kap a napi betevő mellé.
A szerző médiaelemző, a Sajtószabadság Központ munkatársa, a Médiakutató című folyóirat szerkesztője.
