Azért gondoltuk ezt, mert a szeptember 19-én keltezett, és másnap hatályba is lépett, 1316. számú kormányhatározat, amely 577 milliárd forint maradványt képeztet és 37,5 milliárd forintot zárol a központi költségvetésből finanszírozott ezerféle intézmény és szervezet büdzséjéből, a te felügyeleted alá eső területet, jelesül a tág értelemben vett magyar kultúrát aránytalanul sújtja. Azt is mondhatnánk, és nem túloznánk, hogy felmérhetetlen és beláthatatlan, csak hosszú, keserves munkával reparálható, sok tekintetben pedig helyrehozhatatlan pusztítást végez a magyar kultúra élő szövetében, és kikezdi, elrágja ennek az országnak a legszebb és legemelkedettebb hagyományait. Mi csak sejtjük, te bizonyára már tudod, hogy a minisztériumodra, a Nefmire kirótt összesen 107 milliárdos elvonás (a "maradványképzési" és "zárolási" kötelezettség - ezek mibenlétéről kedves olvasóink beloldalainkon nyernek szíves tájékoztatást) milyen arányban, hány milliárd forint erejéig érinti a kulturális (és felsőoktatási) intézményrendszert - de lesz az pár tízmilliárd, a nyakunkat rá. És ehhez jön még, jobban mondva emellett száll még el 2012-től ezen intézmények bérkeretének a - pletykák szerint - 20 százaléka.
Mindez két dolgot jelent.
Az államtitkárságod felügyelete alá tartozó intézmények már eddig is feszített, már az idén is többször visszavágott költségvetése annyira leszűkül, hogy képtelenek lesznek a nekik - számos esetben - törvényben előírt feladatokat ellátni. A másik pedig: azok az emberek, akik ma még ezekben és a hasonló funkciójú intézményekben, civil és egyéb szervezetekben dolgoznak, ezrével, tízezrével maradhatnak nemhogy állás és megélhetés, de minden további perspektíva nélkül. Hiszen mindaz, amit eddigi életükben tanultak, mindaz a tudás, amit elsajátítottak és aminek a továbbadását annak idején életpályájuknak választották, egy pillanat alatt leértékelődik, és - látszólag legalábbis - fölöslegessé válik. Mi lesz ezekkel az emberekkel - egyetemi oktatókkal, könyvtárosokkal, levéltárosokkal, tudósokkal, muzeológusokkal, művészekkel? Akik abban a magától értetődő hitben tanulták meg a szakmájukat, és végezték eddig a munkájukat, hogy az elengedhetetlen, megkérdőjelezhetetlen része a nagyobb közösség, a nemzet mindennapi életének - ennélfogva a nemzet gondoskodik is szerény megélhetésükről.
Bár nem gondolnánk, hogy ez a pár ezernyi egzisztencia afféle elhanyagolható mennyiség, quantité négligeable lenne, semmiképpen se áltasd magad avval, hogy mindez csak afféle szociális picsogás, reményvesztett plaidoyer néhány kihaló, senkinek sem kellő szakmáért, a lúzerek taknyos-könnyes mennybemenesztése.
Mint azt te, az egykori kisebbségi értelmiségi minálunk sokkal jobban, ha nem is tudod, de érzed, érezted a bőrödön, ez a nemzet is a kultúrának köszönheti azt, hogy egyáltalán létezik. (Nem mintha ebben különböznénk más nemzetektől.) Először is a szó történeti értelmében: azon intézmények között, amelyeket a kormányod most hidegre készül tenni, és amelyeknek a munkatársait kiszórja az utcára, mint pár szakadt, telefirkált tavalyi tankönyvet a lomtalanításkor, ott vannak a nemzet legrégebbi intézményei is - a nagy múzeumok, mint a Nemzeti vagy a Természettudományi, az Országos Széchényi Könyvtár, a Nemzeti Színház. A Magyar Tudományos Akadémia - melytől az általunk becsült pár tízmilliárdon felül von el több mint 9 milliárdot a 1316-os. Ezeket annak idején, a reformkorban nagyszerű férfiak alapították és gazdagították, akik egyszerre voltak a tudomány és a haza odaadó rajongói. (Egy rakás nonkonformista, furcsa alak egyébként.) Ezt az örökséget, ezt a tudást, ezt a nyelvet aztán nemcsak megőrizték, de gazdagították is a következő generációk. Hol jól, hol rosszabbul - de odáig például, hogy szükségtelennek és fölöslegesnek nyilvánítsák, senki nem merészkedett volna el. (Géza! Szépen kérünk, ne mondd erre azt, hogy neked meg a kormányodnak is hű, de fontos ez az örökség meg ez a hagyomány. A faszt fontos. Ha az lenne, nem nyírnátok ki őket. Azzal meg, hogy eközben van képetek olyan szavakkal öblögetni reggel is, este is, mint "haza", meg "nemzeti büszkeség", meg "hagyomány", csak megvetésnek teszitek ki magatokat.)
És tudod mit, kedves Államtitkár Úr - ez, és nem más tartja egyben a nemzetet mind a mai napig. A nagyok mellett a többi kisebb intézmény és szervezet és személy - múzeum, könyvtár, kultúrház, könyvkiadó, klub, játszóhely, ilyen színpad, olyan ösztöndíj, amolyan kiállítóhely. Nem a jóisten, és nem is a főnököd teremti a nemzetet - hanem az emberek és a gondolatok, a kreativitás eme bonyolult hálózata. Az, hogy van valamiféle közös tudás, közös referenciakeret, ami lehetővé teszi, hogy egyáltalán tudjuk, miről beszél a másik - ami ugyebár az egymással való kulturált érintkezés alapfeltétele lenne. Sőt, továbbmegyünk. A haza tartalma éppenséggel ennek a kultúrának a nagyszerűsége, az a minősége, hogy ahányan vagyunk, annyifélék, de mindenki talál benne valamit, ami kissé elemeli a mindennapi élettől, és amit szeretni, hovatovább amiért rajongani érdemes.
És őszintén reméljük, azt sem kell bizonygatnunk legalább teelőtted, hogy nem valamiféle elitista, értelmiségi nyavalygás ez: hisz jól tudod, hogy például a magyar közművelés milyen kiterjedt interfészen érintkezik a széles néptömegekkel. (Jártál-e már például a Múzeumok Éjszakája c. rendezvényen? Ha nem, mindenképpen érdemes lenne egyszer megtekintened.) De tudod mit, kedves Géza? Még ha nem is abban mérnék a kulturális intézményrendszer "hasznát", hogy mennyire hatékony a tudás, valamiféle tudás közössé tételében - miközben persze abban is mérjük -: szerinted elképzelhető-e gazdag és virágzó ország anélkül, hogy ne igyekezne biztosítani a szabad gondolkodás ezernyi kisebb és nagyobb fórumát és terét és helyét? Akarod-e, kedves Géza, hogy a hülyék nemzete legyünk? És kérünk szépen, ne gyere avval, hogy a sok alanyi költőt vagy amatőr színjátszót, helytörténeti múzeumot vagy skandinavistát miért kéne "az adófizetők pénzén" hizlalni, meg hogy ezek mind ingyenélők, és "tartsák el magukat". Te is tudod, hogy ez lehetetlen - miközben a "haszon", amit a nagyobb közösségnek "hajtanak", a maga nehezen megfogható mivoltában is evidens.
Tudod, hogy ez sötét demagógia, ami már a kérdésfeltevésben is hazudik.
Kedves Géza!
Eddigi államtitkári ténykedésed - és legalább magunk közt ne alakoskodjunk - sok vizet valójában nem zavart, volt pár hóbortos, a maguk megvalósíthatatlanságával együtt hol meghökkentő, hol komikus ötleted, meg néhány, hát, nehezen kimagyarázható döntésed. Ez idáig rendben is lenne. A tizenhárom-tizenhatos azonban, úgy érezzük, téged is válaszút elé állít. Azt kéne eldöntened most, hogy te, pár nagyszerű, a magyar irodalom legszűkebb antológiáiban is szereplő vers szerzője, az egykori csavargó költő, adod-e a neved a magyar kultúra felszámolásához. És névből neked is csak egy van.
Még azt tudjuk elképzelni, hogy most is, midőn levelünket írjuk, oroszlánként küzdesz.
Maradtunk tisztelettel.
