Erről beszélt és ennek adta magyarázatát Tusnádfürdőn tartott előadásában, amelynek üzenetén most mindenki meghökkenni látszik a baloldalon. Azaz nem mindenki, hiszen már korábban megjelentek e korábbi elveket radírozó maszatolások a magukat baloldalinak, liberálisnak és/vagy demokratának tartó pártok és szavazóik gondolkodásában is – szinte azonnal a vesztes választásokat követően. Gondoljunk csak Schiffer elhíresült nyilatkozatára a háborús emlékmű ellen tiltakozókról, vagy az önkormányzati választásokat megelőzően újra felparázsló bal-bal vitákra.
| ||
A baloldali politikai közbeszéd metamorfózisa jól érzékelhető az interneten, amennyiben az ott folyó kommunikáció valamiféle szociológiai keresztmetszetet is adó indikátora lehet bizonyos társadalmi mozgásoknak, változásoknak. Jó példa erre a Pásztor Albert, a rasszista kijelentéseiről ismert miskolci rendőrkapitány baloldali támogatása körüli teljes cselekvési és szövegkörnyezet. S az e körül kibontakozó vita csak a jéghegy csúcsa, jele a fenyegető társadalmi eróziónak, amelynek eredője egy – akár teljességgel kontrollt vesztett – társadalmi, politikai, hatalmi átrendeződés.
Haszonelv
Orbán mindig jó szimattal fedezi fel a társadalom öneróziójának (általa a pozitív változások igényeként definiált) finom repedéseit, amelyekbe belekapaszkodva, beleékelődve felgyorsíthatja és a maga javára hasznosíthatja e folyamatokat – akár úgy is feltüntetve magát, mintha ő maga lenne ezek elindítója, origója. Így ismét mérföldnyi lépésekkel előzi be a taktikailag tehetetlen, eszmeileg önmagukat elsivárosító balpártokat, amikor a saját, megfontoltan felépített taktikájával olyan lépések megtételére kényszeríti őket és szavazóikat, amelyek éppen azoknak az elveknek és nézeteknek a viszonylagossá tételét, a későbbiekben pedig a lebontását eredményezik a baloldalon is, amelyek mindeddig a társadalmi és politikai felépítmény biztos fundamentumának látszottak (az Orbánnak nemkívánatos, tehát pusztulásra ítélt liberális demokráciákban).
Hogy megértsük, hogy a választási vereségek miatti teljes szétziláltságukban egymással versengő és a saját értékrendjüket önként feladó baloldali pártok hogyan és miképp teszik már most pontosan azt, amire Orbán kényszeríti őket, hogy ez világos legyen, pontosan kell érteni Orbán beszédének a legfontosabb mozzanatait.
Ezek:
a) Hatékonyan politizálni.
b) Hatékony politizálás = versenyképessé tenni Magyarországot.
c) Minthogy a világ politikai progressziója nem a liberalizmus és nem a demokrácia, a hatékonyságért olyan államstruktúrát kell felépíteni, amely szinkronban van/lesz a világrenddel.
A látszólagos lényege tehát – e három állítás szerint – a „hasznossági elv”.
Jön már a bármi
Azonban a beszéd leglényegesebb állítása még csak ezután következik, mintegy zárójelben elhangzó apró kiegészítésként, azonban a pontosnál is pontosabb választ adva arra a kérdésre, amely a fenti három állításban megfogalmazódik:
Milyen világrend az, amelynek képviseletére e hatékonysági elv figyelembevételével Orbán fogadalmat tesz tusnádfürdői beszédében? A válasz ott van kendőzetlenül Orbán beszédét záró állításában:
„OLYAN VILÁGBAN ÉLÜNK, AMELYBEN BÁRMI (!!!) MEGTÖRTÉNHET”,
és e mondathoz kapcsolt kiegészítésben, hiszen Orbán így folytatja:
„EZ A BÁRMI LEHET ROSSZ, DE JÓ IS.”
Mit jelent ez?
Orbán beszédét és a beszéd értelmezhetőségének logikáját követve a „jó” a tudatosan hasznosított, mert előre látott „rossz”. Vagyis Orbán, aki (ha) látná is a rosszat, nem a rossz elleni védelemre rendezkedik be, hanem asszimilálódik, hasonul, azonossá válik vele. Ha a rosszal kell azonosulni, akkor azzal.
Orbán nem azt állítja, hogy pontosan tudná, jó-e vagy rossz az az elmozdulás, ami (szerinte) a világpolitikában történik. ORBÁN AZT ÁLLÍTJA, HOGY „BÁRMI” TÖRTÉNIK, AMIT Ő TÖBBSÉGI TENDENCIÁNAK ÉRZÉKEL A VILÁGBAN, Ő AHHOZ FOG HASONULNI.
Láttuk már ezt, tudjuk, milyen az, amikor a „bármi” kerül az élre, amikor a bármi határoz meg mindent, és milyen az, amikor a bármihez kezd hasonulni minden.
A liberális demokráciák által hirdetett erkölcsöt, az ember ember iránti tiszteletét, a „minden ember egyenlőnek és szabadnak születik” elvét tehát bármikor felválthatja a bármi. És Orbán szerint: bármi is váltja a liberális demokráciákat, az csak jobb lehet, hiszen a liberális demokráciák éppen a lényegüket nem tudták megvalósítani.
Orbán a rá jellemző fondorlatosan többlépcsős logikával a liberális gazdaságban megjelenő egyenlőtlenségből következtet a demokratikus elvek teljes feladásának szükségszerűségére, ami nettó csúsztatás.
Orbán mostani beszédének leglényegesebb politikai mozzanata tehát a bármi fogalmának bevezetése és szalonképessé tétele a magyar politikában, a magyar politikai közbeszédben.
Nem lenézi
Az így polgárjogot nyerő bármi valójában a legmagasabb értékű cinkelt lap egy politikai hamiskártyás kezében. Aki ezt kijátssza, az jósnak, előrelátónak, nyitottnak, alkalmazkodókésznek, hatékonynak, gondoskodónak akar látszani, míg valójában csak előre felmentést, magyarázatot és okot, indokot keres mindarra, amit tenni fog, amit tenni készül, legyen az bármilyen elfogadhatatlan, megengedhetetlen aljasság is. A bálványosi táborozáson elmondott Orbán-beszéd a totalitárius, mert minden társadalmi és morális kontrollt nélkülöző politikai diktatúra nyitánya. 2014. július 26-tól kezdve bármi megtörténhet Magyarországon. Ha belegondolunk ebbe, azt látni: hatalmon lévő politikus részéről ennél veszedelmesebb, fenyegetőbb mondat alig hangzott el az elmúlt évtizedek magyar történelmében.
A beszédben lévő burkolt vagy kevésbé burkolt tartalmak – amelyek elsősorban a bármivel való assszimilációra képteleneket, illetve a bármi képviseletének hatékonyságát vitatókat, és a bármi ellen fellépőket illeti – annál is súlyosabbak, minthogy Orbán nyelvtanilag hibátlanul, összeszedetten, könnyedén mondja mindezt.
Észre kellene már legalább annyit vennie Orbán ellenzékének, hogy a legeslegrosszabb út bármiféle eredmény elérésére Orbán folytonos lebecsülése, elmebetegséggel vádolása, gyanúsítása és beszédeinek közhelyhalmazzá degradálása. Orbán a beszédeiben is csak az asszimiláció perfektségét bizonyítja – a CÖF békemeneteinek közönségéhez lózunghalmazokkal szól, mert azok azt várják tőle. Ám jelen beszédében Orbán hosszú távú politikai programot hirdetett, annak megfelelő stílust és előadásmódot választva.
Mindezek alapján Orbán meglehetősen hiteles, amikor kijelenti (még ha közvetetten is, a beszéd mélyébe rejtve): „A bármi én vagyok.”
Már csak rajtunk múlik – mindenkin, akiknek élete, sorsa ennek a pontosan be nem határolt bárminek lesz a függvénye az elkövetkezendő években –, hogy meghalljuk-e és megértjük-e Orbán üzenetének lényegét.
És ha megértettük, teszünk-e ellene?
