Nos, ez az "ittmaradt klauzula" 1991. június 9. óta része a polgári törvénykönyvnek. Azt megelőzően 1959 és 1977 között a "nyilvánvalóan a dolgozó nép érdekeibe vagy a szocialista együttélés követelményeibe ütköz[ő]" szerződést, 1977 után pedig kevésbé ideologikus megfogalmazással "a nyilvánvalóan a társadalom érdekeibe vagy a szocialista együttélés követelményeibe ütköz[ő]" szerződést tekintette érvénytelennek a polgári jog. A jó erkölcsbe ütközés eredete amúgy nem a sötét ötvenes évekre vezethető vissza, bár kétségtelenül a múlt homályába vész: a Kr. u. II-III. század fordulóján fogalmazta meg híres maximáját Papinianus, a nagy római jogtudós: "Nem megengedhetők azon cselekmények, amelyek (...) a jó erkölcsökbe ütköznek." Ezt a jogelvet a későbbi századok során majd mindegyik kontinentális jogrendszer átvette, így magától értetődő része lett az 1928-as magánjogi törvényjavaslatnak is. Attól persze, hogy Mészáros jogi műveltsége hiányos, még lehetne igaza: az a tény, hogy régóta része az európai polgári törvénykönyveknek a jó erkölcsbe ütköző szerződések semmissége, még nem igazolja, hogy a jogban van és lehet létjogosultsága az erkölcsi hivatkozásoknak, és még kevésbé azt, hogy a Legfelsőbb Bíróság helyes ítéletet hozott.
H
Kezdjük ez utóbbival. Noha maga az ítélet ténye vezető hír volt a meghozatalát követő napokban, annak érvelése alig kapott nyilvánosságot. Bár találhatóak zavaros, sőt kifejezetten ijesztő mondatok az ítéletben (például, hogy "a magasan kvalifikált munkáért járó éves díjazás több százszorosát [sic!] meghaladó jövedelem megszerzése nyilvánvalóan a társadalom erkölcsi rosszallását vonj[a] maga után"), a semmisséget nem ezekkel támasztotta alá a bíróság. Nem is állítja az LB, hogy a "társadalom erkölcsi rosszallását" kiváltó szerződések ab ovo a jó erkölcsbe ütköznének, vagyis az ítélet nem azt a közvélekedést fogalmazza meg, miszerint valamennyi sok pénzt kereső ember jogsértő módon keresi meg azt a sok pénzt.
Az viszont nehezen vitatható, hogy közpénzeknél a szerződési szabadság csak korlátozottabban érvényesülhet. A szerződési szabadság mögött álló érték ugyanis a magánautonómia: az egyén döntési helyzetének védelme. A volt APEH-elnök klasszikus mondása, a hülyeséghez való alkotmányos alapjog csak a szűken vett magánfelek között értelmezhető: az önrendelkezési jog kiterjed arra is, hogy saját helyzetemen rontsak, számomra kirívóan előnytelen szerződéseket kössek. Más a helyzet az ÁPV Rt.-vel, amely nem a saját pénzével, hanem az állami vagyon kezelőjeként a köz tulajdonával rendelkezik. Gazdasági társaságként az ÁPV Rt.-re ugyanazok a polgári jogi szabályok vonatkoznak, mint az üzleti életben részt vevő magánszemélyekre, ugyanakkor teljesen védhető az az álláspont, amelyik a polgári jog általánosan megfogalmazott generálklauzuláit (mint az együttműködési kötelezettség, a rendeltetésszerű joggyakorlás elve vagy éppen a jó erkölcsbe ütköző szerződések tilalma) a közpénzekkel gazdálkodó szervezetekre szigorúbban értelmezi. Elvégre a polgárok közös vagyonáról van szó: ebben az esetben a magánautonómia nem véd olyan alapvető értéket, mint magánszemély vagy magánszemélyek tulajdonában álló gazdasági társaságok esetében.
Ebből a szempontból érdekes az ítélet legfontosabb érve.
A sikerdíjas megbízás mindig valamilyen kockázati tényezőt feltételez: egy bizonytalan előny elérésekor a más úton meg nem szerezhető vagyongyarapodás bizonyos hányadát megkapja az a személy, aki hozzásegítette a megbízóját az előnyhöz. Ahogyan az ítélet fogalmaz: "Nyilvánvaló, hogy létező kockázat esetén, amikor a megbízott rátermettségén és ügyességén múlik az eredmény, a társadalom értékítélete pozitív akkor is, ha a jutalék kiemelkedően magas." A Legfelsőbb Bíróság szerint a Tocsik Márta által megszerzett előny (vagyis az, hogy az ÁPV Rt.-nek nem kell az önkormányzatokkal szembeni tartozásainak a kamatait megfizetni) nem volt bizonytalan: a Vektor Rt. mint az önkormányzatok képviselője már Tocsik megbízása előtt lemondott a járulékos kötelezettségekről. A jogásznő tehát nem vállalt kockázatot, amikor megkapta a megbízást: munkája arra korlátozódott, hogy a már hivatalosan megtett lemondások eredményeként az ÁPV Rt. képviselőjeként a "papírmunkát" elvégezze. Az LB szerint tehát a kockázati elem hiánya tette jó erkölcsbe ütközővé a szerződést.
H
Az ítélet kommentárjai azonban ennél általánosabb kérdéseket is felvetettek: mit keresnek olyan, pontosan előre meg nem határozható fogalmak a jogban, mint a jó erkölcs; egyáltalán erkölcsi hivatkozások mit keresnek egy törvényben? A kérdés első fele könnyebben megválaszolható: a jog nem adhat mindenre teljesen egzakt meghatározást. Mit jelent például az a polgári törvénykönyv 339. §-ában, hogy mentesül a kártérítési felelősség alól az, aki bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható? Vagy mit jelent az adózás rendjéről szóló törvényben, hogy az adózónak és az adóhatóságnak rendeltetésszerűen kell gyakorolnia jogait? A jog nem szabályozhat mindent a konkrét eset szintjén, muszáj olyan általános rendelkezéseket is adnia, amelyeket azután a kiszámítható jogalkalmazás tud az egyes esetekre ráhúzni. Erkölcs és jog viszonyát a jogbölcselet évszázadok óta boncolgatja, e helyütt e viták ismertetésébe még nagy vonalakban sem bocsátkozhatunk. Annyit azonban leszögeznék: az európai civilizáció jogrendszerei kivétel nélkül egy Kanttól származtatható erkölcsi maximára, minden személy egyenlő emberi méltóságára épülnek.
