Utazás az újságírás mélyére

  • Vári György
  • 2012. március 22.

Publicisztika

Zárókérdésében Pindroch mintha elégedetlennek tűnne lapjának a komcsi vérvonal feltárásában elért figyelemre méltó eredményeivel, bátran továbbmegy. „Önnek egyébként volt bármilyen kapcsolata a kiterjedt Schiffer család valamelyik tagjával?” – szegezi a kérdést Szélesnek.

Széles Gábor elkészíttette sokadik interjúját saját lapjában, a Magyar Hírlapban, ami olyan jól sikerült, hogy még a címlapra is kikerülhetett. Olyan izzasztó újságírói kérdésekkel küszködött, mint például hogy mit gondol ő Schiffer András politikai hitelességéről. Széles nem jön zavarba a kemény kérdéstől, sőt moralizálni kezd, úgy gondolja, kommunista szülő gyereke ne menjen politikusnak demokráciában. Az olyan kádárista csinovnyikokat, mint Schmitt Pál vagy Hoffmann Rózsa, idáig nem tette szóvá.

Mert a nácik gyerekeitől se lett volna elegáns, hogy ők követeljék a szembenézést a náci múlttal – von történeti analógiát Pindroch Tamás „újságíró” segítségével az eddig ismeretlen oldaláról, morál-, valamint történelemfilozófusként is bemutatkozó nagytőkés. Pedig dehogynem! Hát kitől volna inkább hiteles az ilyesmi, mint egy náci egyébként teljesen ártatlan gyermekétől? Egy egész nemzedék érezte úgy annak idején Németországban, hogy „apái” bűneivel kell szembenéznie. Mondjuk meglepő volna, ha Széles Gábor bármit is tudna erről. Mert ez a gátlástalanul moralizáló hólyag, aki nem utolsósorban cigányozás és zsidózás finanszírozására költi a pénzét (melynek megszerzése nyilván nem igényelt politikai kapcsolatokat az átkosban), képtelen bonyolultabbnak látni a világot, mint hogy náci gyereke náci, kommunistáé kommunista.

De van lejjebb is. Zárókérdésében Pindroch mintha elégedetlennek tűnne lapjának a komcsi vérvonal feltárásában elért figyelemre méltó eredményeivel, bátran továbbmegy. „Önnek egyébként volt bármilyen kapcsolata a kiterjedt Schiffer család valamelyik tagjával?” – szegezi a kérdést Szélesnek, akinek erről spontán módon feldereng, hogy tényleg, volt ott még egy nagybácsi is, aki egy dokumentumfilmjében bántotta őt, világos, hogy miért: „Hogy megakadályozzák a Videoton újrakezdését.” Lám, Schifferek nemzedékei dolgoztak azon, hogy ellehetetlenítsék ezt a puritán antikommunista szentet.

Öntudatos gesztus: Pindorch aláírta. Igen, én tartottam a mikrofont a lapom tulajdonosának, én kértem tőle, hogy mondjon már, okulásunkra, morális véleményt X. és Y. hitelességéről mint vitathatatlan erkölcsi autoritás, én kértem tőle, hogy meséljen még, hetedíziglen, az ádáz Schifferekről.

Pindroch, alighanem hibátlan jelleméből következően, különösen vonzódik a kikezdhetetlen morális héroszokhoz, ezért főszerkeszti a természetesen közpénzen előállított önkormányzati lapot Papcsák Zuglójában, a tőle várható objektivitással.

Ott van továbbá a köztévében is, ő az, aki nem érti a millás Juhász Péterrel beszélgetve, hogy már miért is sérülne csak azért a sajtószabadság, mert Lomnicit picit ki találták retusálni egy adásból. Annyira nem érti, hogy szükség esetén kimegy Brüsszelbe is, hogy ott magyarul védje meg a Fidesz–KDNP médiapolitikáját (igaz hazafi nem beszél az idegenek nyelvein). Utána aztán – a helyi szokások szerint – ő is nyilatkozik élményeiről a saját lapjának. Pindroch ebben a témában alighanem tényleg mély meggyőződésből beszél: ő bizonyosan nem érzi, hogy ténykedésének szabadságát bármi is korlátozná a NER-ben. Azt meg, hogy egy újságíró mivel foglalkozik, és ebben hogyan akadályozhatná a médiatörvény, jól láthatóan el sem tudja képzelni. Nem mintha érdekelné.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.