Ne adjunk esélyt az ünneprontásra!
Minden rendben volt, ahogy volt a Kossuth téri népgyűlésen március 15-dike enyhén esős és hideg délutánján. Mondom ezt azért, mert nincs ideje most a felhangok szövegértelmezésének, például annak, hogyan is fog az egész ország leállni a március 30-adikára meghirdetett egyórás, az iskolaépületek előtti térben zajló civil engedetlenségi megmozdulás során. Nincs ideje annak sem, hogy akár elképzeljük, miként is fog az új alapokra helyezendő tárgyalásokon a kormányzat elfogadható szakpolitikusokat prezentálni, akik valóban értenek a közoktatáshoz. Annak meg végképp nem, hogy a legális sztrájk vagy a civil engedetlenségi megmozdulás vízválasztó lehessen.
Mondom azért is, hogy rendben volt minden, mert nagyon sokan voltunk. A résztvevők, tetszik vagy sem, politikai megmozdulásra mentek, politikai szándékból. Akkor is, ha egy alapvetően nagyon fontos szakmapolitikai kérdés alapozta is meg a tömeges részvételt.
És most jöjjön az a tételmondat, ami miatt belekezdtem az írásba. Ha a Fidesz-kormánynak van még egy cseppnyi megmaradt esze, akkor most arra fog játszani, hogy éket verjen a Tanítanék mozgalom és a pedagógusok szakszervezetei közé – bármi módon és áron. Feltevésem szerint az igyekezet inkább a pedagógus-szakszervezetek megnyerésére irányul majd. Ezt megelőzni és megakadályozni csak úgy lehet, ha a Tanítanék, az alternatív közoktatási platform és a szakszervezetek folyamatosan egyeztetnek, szerepeiket megbeszélik, és ha kell, fel is osztják egymás között. Ugyanakkor módot sem adnak arra, hogy egymás ellen kijátszhatók legyenek.
Kívánom, hogy mostantól egyetlen szereplőt se vezessen személyes hiúság, ambíció, elvakító népszerűség, netán sértettség. A mozgalmakat és szervezeteket megtestesítő arcoknak most együtt kell biztosítani, ha párhuzamos utakon is, de sohasem egymással szembekerülve, hogy az eredeti és égetően fontos társadalmi célokat kövessék a közoktatás és a nagy szociális ellátórendszerek tekintetében is. Ez a mi munkánk; és nem is kevés.
