Az utóbbi napokban az LMP és a Jobbik vezetésében is alapvető változások történtek. A radikálisok megerősítették Vona Gábort, míg az LMP legismertebb politikusa, Schiffer András úgy döntött, hogy nem kíván már a politika élvonalában tevékenykedni. A két párt között gyakran találnak párhuzamokat abból az célból, hogy kompromittálják az LMP-t, azonban valóban igaz, hogy van hasonlóság annyiban, hogy mindkét esetben eredetileg mozgalmi pártokról van szó. A mozgalmi pártok a politika intézményesített világa, valamint a társadalmi hálózatok és a közvetlen cselekvés bázisán létező mozgalmak közötti térben találhatóak. A radikális jobboldali, ill. a libertárius-baloldali, zöld mozgalmi pártok az 1970-es évek végén jelentek meg Nyugat-Európában, és az 1980-as évek elején tudtak betörni a politikába. Két ideáltípusa a francia Nemzeti Front, amely 1984-ben került be az Európai Parlamentbe, illetve a német Zöldek, akik 1983-ban nyertek mandátumot a Bundestagban. Ezek az új pártok feloldották a „befagyott” nyugat-európai pártrendszereket, addig nem ismert új témákat hoztak be a közbeszédbe, mint a környezetvédelem kérdése, vagy másik oldalon a bevándorlásellenesség. A politikai fősodorba azonban az utóbbi időkig csak a zöld pártok által képviselt témák kerültek be.
| ||
A mozgalmi pártok azonban nemcsak a politika tartalmát tekintve hoztak innovációt a politikába, hanem a politikai elköteleződés alapja és a cselekvési formák tekintetében is. Az új pártok ugyanis nagyobb hangsúlyt fektettek az identitásalapú politizálásba. Ennek lényege, hogy az életmódon keresztül is kifejezik a tagok politikai elköteleződésüket, valamint ezek a pártok lehetőséget is adnak erre szimpatizánsaiknak. Könnyűzenei koncertek, a politikai szubkultúrához tartozó közösségi terek, szabadidős tevékenységek lehetnek ennek eszközei. A Jobbik esetében a legfontosabb ilyen eszköz a Magyar Sziget és más zenei fesztiválok voltak. Az LMP-nél a politikai jelentőséggel rendelkező életforma kifejezési terepe a látványos, karneválszerű tüntetések voltak. Ezeket olyan globalizációkritikus csoportok szervezték, mint a Humanista mozgalom, a Zöld Fiatalok, a Rügyecskék, a Védegylet és az Attac.
A másik innovációt a politikai cselekvés új formája jelenti. A mozgalmakhoz való kötődésük miatt ezek a pártok nemcsak a választási kampányokban, hanem akár a ciklus közepén is mozgósítják aktivistáikat, szimpatizánsaikat. Ennek funkciója nemcsak az, hogy lehetőséget adjanak a politikaii elköteleződés már említett kifejezésére, hanem egyfajta jutalmat is jelent a források szűkében lévő mozgalmi pártoknak.
| ||
A nyilvánosság átalakulása, a tabloidizáció, azaz a több bulvártartalom és a digitális kommunikáció megjelenése révén felértékelődött a mozgalmi tapasztalat. Az életformát érintő, személyes és célzott üzenetek juttathatók el a választókhoz. A magyar politikában a Fidesz használja sikeresen ezeket az eszközöket, a felülről végzett, mozgalmi jellegű mozgósítást. A Jobbik kongresszusán Vona Gábor is azt jelentette be, hogy a párt kimegy a parlamentből a választók, a párthoz kapcsolódó szervezetek, csoportok közé. Többen is úgy értékelték ezt, hogy Vona ugyanazt a taktikát követi, mint Orbán Viktor a 2002-es vereség után. Ekkor alapították meg a polgári köröket, ami létrehozta a párt társadalmi bázisát. A Jobbik esetében azonban nem új dolog a könnyen mozgósítható aktivista bázis létrehozása, hiszen a pártnak a szatellitszervezetnek tekinthető Magyar Gárda sokat segített a 2010-es mandátumszerzésben. A Magyar Gárda alkalmas volt arra, hogy a párt bekerüljön a köztudatba, kiemelkedjen a többi radikális jobboldali csoport, párt közül, valamint magához kösse a radikális szavazókat. Nyilvánvaló, hogy a Jobbik néppártosodási céljait és a szavazóbázis bővítését most nem szolgálnák az alakizó mellényesek. Vona tehát nem térhet vissza teljes egészében a radikális mozgalomhoz, amely mellesleg a Fidesz térnyerése óta folyamatosan veszített erejéből. A Jobbik érdeke így az, ha erőteljesebb civil karakterrel rendelkező társadalmi bázist hoz létre. Ez sem lenne előzmények nélküli, hiszen már a Gárda kapcsán is megjelentek olyan nem direkt politikai közösségi tevékenységek, mint pl. a parlagfűírtás, a vidéki idősek segítése.
Az LMP esetében a mozgalmi tapasztalat hasznosítása már több nehézségbe ütközik. Ahogy Tóth Csaba elemzése is rámutat, a globalizációkritikus-baloldali világnézet meghatározó eleme a párt önképének, azonban az LMP választói nem kizárólag a zöld aktivisták közül kerülnek ki, hanem sokan blokkonkívülisége miatt választják. A párt ugyanakkor az alternatív, globalizációkritikus mozgalomhoz kötődik. Az alternatív mozgalom azonban a rendszerváltás zöld mozgalmát (Duna-kör) leszámítva nem rendelkezett olyan mozgósító erővel, mint a radikális jobboldal. A globalizációkritika ráadásul a pénzügyi válság és a 2011 után megjelenő, a válságkezelés körüli elitalkukat kritizáló mozgalmak miatt kiüresedett. További nehézséget jelent az LMP számára, hogy az alternatív-zöld-baloldali civil társadalom nem olyan fegyelmezett, mint a jobboldali aktivista hálózatok.
