Az ellenzéki együttműködés lehetőségeiről – avagy hány oldalú a Fidesz ellenzéke?

  • Madlovics Bálint
  • 2016. június 17.

Liberális szemmel – Republikon

A közelmúltban ismét föllángoltak a viták a 2014-es összefogás pártjai közötti együttműködés értelméről és lehetőségeiről. Az említett pártcsoportra persze a kérdésben megszólalók és különböző cselekvési terveket javaslók jellemzően nem azt a megnevezést használják, amit az előbb én; ők általában azt mondják: „baloldal” vagy „demokrata oldal”, esetleg „demokratikus ellenzék”. A megnevezésben nincs konszenzus. Számos konferencián és interjúban okozott ez már kínos másodperceket elemzőknek és az említett pártok politikusainak egyaránt, de általában gyorsan továbblendültek a problémán: elvégre – gondolhatták – úgyis mindenki tudja, hogy mely pártokról akarnak beszélni.

false

A kérdés azonban ennél fontosabb, már amennyiben politikai programot akarnak rá építeni. A 2014-es összefogás pártjainál már a tény is, hogy közös megnevezést keresnek rájuk, egy helyzetértékelést sugall: azt, hogy ezek a pártok egy oldalon állnak. A gyűjtőfogalomban lévő konszenzus pedig azt jelentené, hogy világosak a nevezett oldalt határoló törésvonalak is, illetve az a differentia specificum, amely megkülönbözteti ezen oldal pártjait a többi (ellenzéki) párttól. A konszenzus hiánya azonban a törésvonalak elmosódottságát jelzi, amely egyúttal az egy oldalhoz tartozás helyzetértékelését is törékennyé teszi. Márpedig a föntebb említett megszólalók terveikben mind a 2014-es összefogás pártjai (és a gondolatilag hozzájuk közel álló civilek) által alkotott közös platformban gondolkodnak.

Az előválasztás kapcsán – melynek lebonyolítására korábban a Republikon Intézet, újabban pedig a PM dolgozott ki részletes javaslatot – sem érdemes megkerülni a kérdést, illetve adottságnak venni a közös oldal létét. Ez a hazai politikában tényleg újító és rengeteg előnnyel járó javaslat akkor és csak akkor lehet hatásos, ha a választók a végén hajlandók elfogadni a közös miniszterelnök-jelölttel, egyéni jelöltekkel és az előválasztás nyomán kialakult egy vagy több listával járó végeredményt. Ha ténylegesen szavazni fognak, és azokra a jelöltekre fognak szavazni azok is, akik az előválasztáson végül kisebbségben maradnak. Ehhez pedig nem más kell, mint hogy hajlandók legyenek elsődleges pártpreferenciáikat és leginkább kívánt értékeiket félretenni egy nagyobb ügy: az oldaluk sikere érdekében. Olaszország, Franciaország vagy az USA ebből a szempontból előnyben van: az előválasztás párton belül zajlik. Így az adott pártok szavazói számára az, hogy a párt sikere előrébb való az egyes jelölt-jelöltek sikerénél, sokkal egyértelműbb, mint hazánkban, ahol különböző szervezetek különböző jelölt-jelöltjei versengenének. A közös oldal tényében és tartalmában kialakított választói konszenzus – mely sok, tudatos munkával létrehozható – teremthet meg egy nagy párthoz mérhető kohéziót a szavazók és – korántsem utolsó szempont – a nekik megfelelni akaró, együttműködő pártok körében.

false

A problémának érdekes csavart ad az esélyesebb kihívóhoz húzás jelensége. Miközben a pártvezetők egyetértenek abban, hogy Orbán-ellenes koalícióval nem lehet választást nyerni, a kormány elutasítottsága a tapasztalatok alapján elégséges ahhoz, hogy a kiábrándult vagy/és bizonytalan szavazók – legalábbis helyi szinten – arra adják le a voksukat, akit a legesélyesebbnek gondolnak a fideszes jelölttel szemben. Ez első látásra föloldani látszik az előbb vázolt problémát: sokan láthatóan hajlandók föladni az egyéni preferenciáikat egy nagyobb ügy érdekében. A táborok közti átjárás fölerősödése és a választást sokszor eldöntő bizonytalanoknak az egyértelmű kihívóhoz való tendálása viszont a Jobbikot hozhatja helyzetbe, ha a 2014-es összefogás pártjai nem képesek az előválasztás révén a többség által elfogadott eredményt produkálni, illetve stabil egységként föllépni.

A centralizált fellépés, az egységes kommunikáció szempontjából a Jobbik kétségkívül előnyben van a 2014-es összefogás pártjaival szemben, három okból is. Egyrészt a Jobbik egy párt, mégpedig egyre centralizáltabb, melynek hála a legtöbb személyi kérdés – mint például a 2014-es összefogás pártjai között oly sokat csócsált miniszterelnök-jelölt kérdése – már előre tisztázott. Másrészt a Jobbik rendelkezik egy világos, a saját oldalán politikai akarattal létrehozott konszenzus övezte helyzetértékeléssel: a XX. és a XXI. század pártjai közötti törésvonallal, amely a pártot nem pusztán a kormánnyal, hanem a társadalomban élő „züllött, elvtelen és korrupt politika” képével is igyekszik szembeállítani. Harmadrészt pedig ez a helyzetértékelés egy oldalra, a XX. századi pártok közé sorolja a 2014-es összefogás pártjait és a Fideszt, amely a Jobbikot mint az igazi kihívót pozícionálja, kiemelve a pártot az ellenzéki mezőnyből és egyszersmind megcélozva az esélyesebb kihívóhoz húzás előbb említett magatartását produkáló bizonytalanokat és kiábrándultakat.

A 2014-es összefogás pártjai saját együttműködésüket a kommunikáció szintjén is főként a választási matematikára alapozzák, ami viszont egyfelől nem tud betölteni olyan politikai taktikai funkciót, mint a Jobbik XXI. századi pártként való beállítása a huszadik századiakkal szemben, másfelől pedig aligha bír bármiféle közösségteremtő erővel. Ilyen identitást nyilvánvalóan a vonatkozó pártokra főleg hagyományból használt, de komolyan véve igencsak leszűkítő „baloldal” jelző sem nyújt. A legkézenfekvőbb megoldás valóban a gyakran használt „demokratikus oldal”, amely a jobbikos narratívához hasonlóan a 2014-es összefogás pártjainak ellenfeleit egy platformra, az oldalt magát pedig az igazi kihívó szerepébe helyezi. Mindazonáltal a jelenlegi formájában ez amolyan „politikai ultrahang”: a legtöbb választó számára hallhatatlan, illetve átélhetetlen a mindennapi élete tekintetében.

Az előválasztás viszont éppen ezen tudna változtatni: a tisztességes versengés, a nyitás a civilek és általában a társadalom felé, valamint a mindezek örvén kialakuló pezsgő viták lehetőséget adnak rá, hogy olyan, átélhető és sokszínű tartalommal töltsék föl a demokratikusságot, amely kontrasztba állítható az Orbán-rezsim szürke autokráciájával. Így az előválasztás révén a 2014-es összefogás pártjai visszanyerhetnék a hitelességüket és képesek lennének egységes oldalként ringbe szállni a 2018-as választásokon. Mindez persze komoly tudatosságot, tudatos narratívaépítést igényel a folyamatban résztvevőktől, illetve azt, hogy pontosan tudják: mi a probléma a saját oldalukon, és egyúttal mi a probléma Magyarországon.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.