Az elmúlt hónapok során a liberálisok – vagy a liberalizmus – lettek kikiáltva felelősnek a menekültválságért, Európa bénultságáért, az amerikai egyetemek túlzott politikai korrektségéért, de a feminizmus vagy a gendermozgalmak radikális akciói, ötletei után sem túl meglepő a „liberálisozás”. A liberalizmust ma szinte minden politikai közösség támadja, annak tulajdonítva számtalan olyan gondolatot, amely kapcsán a magukat liberálisnak tartók minimum megosztottak. Ezek a kritikák egyébként gyakran egymásnak ellentmondó tulajdonságokkal és véleménnyel rendelkező ellenségként festik le a liberalizmust, de ezek a támadások ettől még önmagukban működhetnek – egy másik politikai közösség másfajta liberalizmusa pedig irreleváns ebben az esetben.
Addig azonban, amíg a liberalizmus nem működik politikai közösségként, ez nem fog változni. Minden „illiberális” retorika és cselekvés ellenére a magyar társadalom ma nem gondolkodik kevésbé liberálisan, mint néhány évvel ezelőtt, sőt az ügyek többségében nőtt a hagyományosan liberálisnak, szabadelvűnek, piacpártinak tartott álláspont. Ahogy azonban korábbi elemzésünkben rámutattunk, a liberálisan gondolkodók és a magukat liberálisnak tartók nem ugyanazt a csoportot jelentik: az, hogy valaki emberi jogi ügyekben szabadelvű, a kisebbségeket támogató álláspontot képvisel, nem feltétlenül jár azzal, hogy magát elsősorban liberálisnak tartaná, vagy épp azzal, hogy elfogadó lenne a társadalmi különbségekkel, és a szabadpiaci megoldásokat támogatná. Ez a háromféle liberális definíció a társadalom más-más csoportjaira jellemző – vannak ugyan átfedések, de sokkal inkább párhuzamos liberális csoportokról beszélhetünk.
Bár visszatérő toposza a magyar politikai közbeszédnek a bal-jobb ellentét meghaladása, valójában ez a dichotómia mind leíró, mind magyarázó jelleggel működik. A kutatások során a választók elhelyezik magukat e skálán, és e két fogalom mentén valóban kialakulnak olyan véleményegységek, amiket a liberalizmus esetén nem látunk. Bár közelről megnézve a baloldali tábor is heterogén, mégis, a társadalmi egyenlőtlenségek elutasítása szinte általánosnak tekinthető minden szavazónál. A magukat jobboldalinak tartók döntő többsége – ha választani kell – a tradicionális értékek mellett áll ki. A bal-jobb címke képes arra, hogy politikai tábort szervezzen azzal együtt, hogy vannak ügyek, amik megosztónak bizonyulhatnak. A liberális jelző viszont ma Magyarországon nem ilyen: a liberálisnak a konzervatív nem igazi ellenpontja. Sőt: e két fogalom találkozása létező politikai álláspont – beszélhetünk liberális konzervatívokról vagy konzervatív liberálisokról, a bal- és jobboldaliság ilyen összefonódása ugyanakkor ismeretlen.
| ||
E két fogalom mára ugyanis döntően feloldódott az ideológiák között: a baloldal és a jobboldal is magáévá tette a liberalizmus bizonyos ügyeit – ahogy a konzervatív gondolkodásból is integráltak számos nézőpontot. A magyar liberalizmus (és ha itt tartunk: konzervativizmus) nehézsége éppen ebből fakad: céljai egy része (látszólag) beteljesült a liberális demokráciák elterjedésével, olyan új célt azonban, amit kizárólagosan tudna képviselni, nem talált. A részliberalizmusok pedig előbb-utóbb éppen olyan politikai mozgalmakká nőnek (vagy inkább zsugorodnak), amelyek a folyamatos támadások hatására egyre bezárkózóbbak és ezért politikai értelemben kompromisszumképtelenek lesznek.
| ||
Egyáltalán nem szükségszerű ugyanakkor ez a helyzet. Ahogy a legtöbb ideológiának vannak hullámai, úgy a liberalizmus is képes lehet arra, hogy megújuljon és újradefiniálja magát a XXI. századi kihívásoknak megfelelően. A XX. századi liberális sikerek – elsősorban a jogegyenlőség, kezdve a szavazati jogtól az integrációig – ugyanis olyan valódi, politikai téttel és konfliktussal járó ügyek voltak, melyek végül a politikai konszenzus részévé váltak. A liberálisok 2015-ben ugyanakkor nem tehetnek úgy, hogy az általuk képviselt ügyek automatikusan ilyenek – az új ügyekért új politikai harcokat kell lefolytatni. Befogadás, integráció, reprezentációs elv egy kormány összeállításánál: ezek nem rendszeren felül álló, a liberális demokráciával automatikusan együtt járó célok vagy álláspontok, hanem eldöntésre váró kérdések.
A liberalizmus esélye, ha újra politikai lesz: nem a bal- vagy jobboldalt akarja formálni, és nem is egyfajta politika felett álló ideológiaként akar megjelenni, hanem vállalja a világnézeti konfliktusokat. Európa-szerte látunk sikeres liberális pártokat, liberális kormányokat: nem szükségszerű tehát, hogy a liberalizmus kisebbségben legyen. Magyarországon a pártrendszer folyamatos koncentrációjának eredményeként a közgondolkodás a liberálisokat a baloldalhoz, a konzervatívokat a jobboldalhoz kötötte. Noha a 2010-es politikai átrendeződés számos korábbi megállapítást tett zárójelbe a magyar politikai rendszerrel kapcsolatban, a liberalizmus és a baloldal szükségszerű összefonódása még mindig tartja magát. A politikai megújulás, amit ma szinte minden politikai közösség elvárásként fogalmaz meg, ezt a kizárólagosságot is felülvizsgálhatná.
