Populista politikusok előszeretettel mutatják be magukat lázadónak: olyannak, aki ki meri mondani az „igazságot”. Orbán Viktor idei kötcsei beszédének elején azt mondta: „Azon a nyelven próbálok majd erről beszélni, ahogy… nem javasolt beszélni közéleti szereplőnek vagy politikusnak a nyilvánosság előtt.” Majd elmond olyan állításokat menekültekről, liberalizmusról vagy Európáról, amivel a magyar választók többsége és az őt hallgató tábor egésze teljesen egyetért, és amit a hazai jobboldal bármilyen fórumán büszkén állít. Miközben a hazai közéleti diskurzusokban már jó ideje a jobboldali beszédmód és kérdésfelvetések jelentik a fősodort, e beszédmód képviselői még mindig hajlamosak lázadásként beállítani megközelítésmódjukat.
A miniszterelnök kötcsei beszédében elismeri, hogy Magyarországot már nem a liberálisok irányítják – ám jobboldali blogokat olvasva az embernek nap mint nap lehet az az érzése, hogy ha a politikában nem is, a közélet más szintjein a „balliberálisok” jelentik az establishmentet. Közéleti vitákban a „balliberális elit” kifejezés ma is nap mint nap előkerül – miközben érdemes lenne végiggondolni, öt év ellenzékiség és kétharmados Fidesz-kormányzás után mennyiben része bárki a baloldali-liberális térfélen az „elitnek”.
| ||
Ahogy Magyarországot, úgy természetesen Európát sem irányítják semmilyen módon a liberálisok. Európa legerősebb politikusa a kereszténydemokrata Angela Merkel. Az Európai Parlament legerősebb frakciója a néppárti. Donald Tusk és Jean-Claude Juncker jobboldali politikusok. Ha bármire azt lehet mondani, hogy „hatalmon van” Európában, az a – mérsékelt – jobboldal. A magyar miniszterelnök válasza erre, hogy e politikusok kénytelenek igazodni valamilyen nem definiált liberális elvárásrendszerhez. Csakhogy ha más nem, Orbán Viktor pontosan tudhatja: nincs az a sikeres politikai vezető, aki politikáját újságok, értelmiségiek vagy „megmondóemberek” értékrendjéhez igazítaná.
A liberálisnak tételezett európai elit ellenségként beállítása hasznos funkciót tölt be Orbán Viktor számára: olyan ellenfelet jelent, aki – mivel nem konkrét személyekhez kötődik – nem tud válaszolni, reagálni, visszaütni. A „liberális európai elit” pontosan definiálatlansága okán kiváló ellenfél – lehetőséget ad, hogy bármilyen irányból érkező, a magyar kormány politikáját bíráló cikk vagy nyilatkozat azonnal e konspiráció része lehessen.
Van azonban egy nagyon fontos, aligha szándékolt következménye annak, ahogyan a hazai jobboldal pozícionálni igyekszik ellenfeleit. A liberálisan gondolkodók egy része mintha maga is elhinné, hogy továbbra is elitpozícióban van – ha Magyarországon nem is, Európában annál inkább. Hogy Európa – hiszen a magyar baloldali vagy liberális ellenzéki véleményformálók oldalán van – majd előbb-utóbb „tesz valamit” Orbán ellen. Hogy ha tiltakozása elég hangos és erőteljes, a „nemzetközi közvélemény” majd nyomást gyakorol Orbánra. Hogy érveit – hogy miért jobb egy egységesebb, toleránsabb és nyitottabb Európa – nem kell megvédeni, hiszen mindenki számára magától értetődőek.
| ||
A helyzet azonban ennek az ellenkezője. Orbán Viktor kötcsei beszédében a liberális identitás válságáról beszél – és ebben részben igaza van. E válság egyik tünete, hogy a liberálisok egy része úgy viseli el az establishmentpozíció hátrányait, hogy annak előnyeiből egyáltalán nem részesül; hogy implicit módon maga is mintha elfogadná, hogy továbbra is részese a hatalomnak, hogy érdemi befolyással bír arra, milyen irányba halad az ország – vagy éppen Európa.
A liberálisoknak – vagy tágabban: a magát gyakran jobb híján demokratának nevezőknek – érdemes leszámolniuk ezzel az illúzióval. A magyar politikai elitet nem általában a pártok vagy a politikai véleményformálók, hanem a Fidesz és a főként a Fideszhez kötődő szellemi és gazdasági csoportok jelentik. A közéleti diskurzusokat, a témafelvetéseket és a rá adott válaszokat jellemzően a jobboldal határozza meg. Mindez azonban – különösen az elitellenes társadalmi közegben – felszabadítóan is hathat a liberálisan gondolkodókra.
A liberalizmus alapvetően kritikai irányzat; sikereit jellemzően valamilyen hatalommal szembeni alternatíva állításával – és nem a fennálló rend védelmével – érte el. A kritikai szemlélet felfedezése, a vélelmezett elitpozíció elengedése és az új, innovatív politikai elképzelések újrafelfedezése hozhatja el a liberális gondolatok reneszánszát – Magyarországon és Európában egyaránt.
