Nem lenne törvényszerű, hogy a jobboldalnak előnye legyen a „nemzet” fogalmának definiálásakor. A magyar jobboldal nemzetfogalma ellentmondásokkal terhelt. Miközben a kormány Kelet felé szeretne nyitni, újabban Európa „védőbástyájaként” pozicionálja magát a menekültekkel – implicit módon a „Kelettel” szemben. Miközben kedvenc történelmi személyisége Széchenyi, mintha elfelejtené a reformkori politikus gazdasági és politikai liberalizmusát, sőt, akkori viszonyok közötti Habsburg-pártiságát. Miközben a kormányoldal jogosan büszke 1956-ra, nehezen kezeli mártír miniszterelnökünk baloldaliságát.
| ||
A baloldal európai példákból is meríthet. Nyugat-Európa két legerősebb nemzeti mozgalmában erősek a baloldali, illetve liberális elemek. A skót nacionalizmus határozottan baloldali karakterű, és Brüsszelt pozitív példának hozza Londonnal szemben. A katalán nacionalizmus a „progresszív” és „európai” katalánokat a konzervatívabb spanyolokkal állítja kontrasztba. Renzi olasz miniszterelnök pedig egy aktuális ügy, a bevándorlás kapcsán mutatott példát arra, milyen a baloldali nemzeti retorika, amikor azt mondta: Olaszország elég erős ahhoz, hogy szolidárisan kezelje a menekültek kérdését; hogy éppen az olasz befogadó hagyományok, az olasz büszkeség kötelezik az országot a humánus megoldások megtalálására.
Mint sok más területen, a baloldal hátránya itt is két elemből fakad: hogy a témát – eseti kísérleteket nem számítva – átengedte a jobboldalnak, és hogy nem rendelkezik egységes narratívával.
Az utóbbi évtizedekben a baloldal a legeltökéltebb kísérletet a nemzeti tematika visszaszerzésére a Medgyessy-kormány idején tette. A kormány a „nemzeti közép” kabinetjének nevezte magát; igyekezett a kérdésben gesztusokat tenni, és még alternatív nemzetkoncepció kidolgozását is elkezdte. A főleg az SZDSZ által megjeleníteni kívánt „Kossuth-narratíva” – a korábbi Fidesz-kormány Széchenyit favorizáló megközelítésével szemben –, illetve a Habsburg-időszak és a kiegyezés sikereinek beemelési kísérlete a hazai közbeszédbe egyaránt azt jelezték, hogy az akkori kormánykoalíció megpróbálja átértelmezni a jobboldal által kisajátítani akart nemzetfogalmat.
Mindez részben azért sem sikerült, mert a baloldalon belül, a fenti, liberális irányultságú nemzetfogalommal szemben legalább ilyen erővel megjelent egy antiliberális nemzetfogalom. Az MSZP „nemzetinek” nevezett szárnya leginkább olyan politikusokat takart, akik az egykori SZDSZ-szel szemben igyekeztek pozicionálni magukat; az akkor még szocialista színekben politizáló Szili Katalin a nemzeti kifejezést a mai jobboldalhoz hasonlóan az antiliberalizmus szinonimájaként használta. Azzal pedig, hogy az MSZP Gyurcsány Ferenc vezetése alatt a határon túli magyarok kettős állampolgársága ellen kampányolt, maga is közreműködött abban, hogy a baloldali és a nemzeti fogalmait sokan egymással ellentétesnek érzékeljék.
A december 5-i népszavazás ügyében elfoglalt álláspont máig megoldatlan problémát jelent a baloldalnak. Nem elsősorban azért, mert a Fidesz számára folyamatosan sulykolható „bizonyítékát” jelenti a baloldal vélelmezett nemzetietlenségének; hiszen a Fidesz kommunikációs gépezete bármikor találna más ürügyet is erre. A probléma, hogy a baloldalon belül máig nem alakult ki egységes álláspont arról, jó döntést hozott-e akkor Gyurcsány Ferenc – ami megnehezíti, hogy a baloldal ma konzisztens véleményt képviseljen. Mesterházy Attila elnöksége alatt az MSZP hivatalos álláspontjává az egykori döntés megtagadása vált; Mesterházy e téren igyekezett enyhíteni az MSZP-vel kapcsolatos sztereotípiákat. A baloldal kisebb pártjai, így elsősorban a DK más utat járnak, és kitartanak a 2004-es álláspontnál. A mai, Mesterházy utáni MSZP mintha elsősorban kerülni igyekezne a témát. A baloldali-liberális értelmiség egy része pedig következetesen a „Fidesz kottájából játszásnak” tekinti a határon túli magyarok kérdésének felvetését.
Mindennek azonban nem kell örökre így maradnia. A baloldali nemzetfogalom alapjai adottak. Léteznek történelmi hagyományai: akár a reformkor liberálisai, a kiegyezés politikusai vagy a századelő szociáldemokratái, akik a haza és haladás ügyét egyszerre képviselték. Akadnak kortárs európai példái. Akad társadalmi bázisa: a magyar választók nem látnak ellentmondást a hazaszeretet és az Európához tartozás között – márpedig e második elemet a baloldal sokkal jobban megjeleníti, mint ellenfele. Ha a baloldal pártjai nem ijednek meg a témától, és képesek feloldani a múlt döntéseiből fakadó ellentmondásokat, semmi nem gátolja őket, hogy a jobboldal konzervatív, bezárkózó és esetenként kirekesztő nacionalizmusával szemben a hagyományokra épülő, de ezzel együtt modern, európai nemzetképet fogalmazzanak meg.
