Amikor Tarlós István megannyi elbukott közbeszerzést követően legutóbb a kormányhoz fordult a 3-as metró felújításához szükséges többletforrásokért, nagyjából azt a választ kapta, hogy a már korábban megítélt 137,5 milliárd forintból a metróvonalat fel lehet és fel kell újítani. A kormány cinizmusát jelzi, hogy ez az állítás a nyár eleji elhangzásakor sem volt igaz, és ezzel tisztában is voltak.
Az állomások három szakaszra bontott felújítására, illetve az alagút rekonstrukciójára kiírt megannyi sikertelen tender megmutatta, hogy a rendelkezésre álló pénz nemhogy az észak–déli metró teljes felújítására nem elég, de még az alacsonyabb műszaki tartalmú, ha úgy tetszik, fapados felújításra sem. Hiába hagyják el a biztosítóberendezések cseréjét, valamint marad el nyolc állomás akadálymentesítése, a rekonstrukció 137,5 milliárd forintból nem valósítható meg.
Hiába írta ki a BKV az első, sikertelen tender után a következőt már a részletes kiviteli tervekre, a legrosszabb állapotú középső és déli szakaszok felújítására így is a mérnökárakat (azaz a főváros becslését) csaknem 50 százalékkal meghaladó ajánlatok érkeztek. Mivel az alagút és az északi állomások rekonstrukciójára beadott ajánlatok „csak” 15, illetve 23 százalékkal magasabbak a tervezettnél, a főváros a munkamenet megfordításáról döntött: a felújítást az egyébként legkevésbé elhasznált északi szakasszal kezdik.
A 15 és 23 százalékos költségnövekedést ugyanis a főpolgármester kezelhetőnek nevezte, ez a kezelhetőség azonban nyilván azt jelenti, hogy a két részberuházás többletköltségeit a beruházó BKV a másik két részprojektre szánt forrásokból fedezi. Leegyszerűsítve: a főváros már a projekt első részére elkölti a teljes beruházásra szánt összeg jelentős részét, úgy, hogy a rendelkezésre álló forrás eleve nem elegendő.
Noha a középső és a déli szakasz rekonstrukciójára újabb tendert írnak ki, a városvezetés részéről naivitás volna azt várni, hogy harmadszorra a becsült mérnökárnak megfelelő ajánlatok érkeznek, figyelembe véve, hogy a második, immár a kiviteli tervekre (azaz a lényegesen pontosabban becsülhető költségekre) kiírt tenderekre adott ajánlatok is a tervezett költségek másfélszeresére rúgnak. Azaz az első két részberuházás után megmaradó pénz a folytatáshoz édeskevés lesz.
A főpolgármester által előszeretettel szidalmazott sajtó és ellenzék tehát joggal veti fel, hogy a városvezetés úgy kezd neki a metrófelújításnak, hogy a munka befejezéséhez szükséges pénz még nem áll rendelkezésére. Nem áll messze a valóságtól az, aki hazárdjátéknak nevezi a városvezetés módszerét, jóllehet valóban nehéz elképzelni, hogy az ország legforgalmasabb vasútvonalának rekonstrukciója pénzhiány miatt félbemarad. A kérdés az, miben bízik Tarlós.
(Ezen a ponton Tarlós nem létező vádakat, el nem hangzott állításokat cáfol. Budapestinfónak nevezett sajtótájékoztatóján, szeptember 8-án a főpolgármester azzal az általa az ellenzéknek és a sajtónak tulajdonított állítással hadakozott, miszerint a metrófelújítás el sem kezdődik. Miközben vélhetően pontosan tudja, hogy nem a projekt megkezdésének finanszírozása kérdéses, hanem a felújítás befejezése, és a rendszeresen elhangzó kritikák is erre vonatkoznak.)
Mindeközben Tarlós az ATV Egyenes beszéd című műsorában augusztus 31-én mintegy mellékesen elismerte, hogy a rendelkezésre álló 137,5 milliárd forint nem lesz elég, és azt is elmondta, hogy a többletköltségeket a főváros az értékpapírokban lévő – nem mellesleg a városvezetésen kívül mindenki más számára ismeretlen – tartalékokból, valamint – és itt a lényeg – az Európai Beruházási Bank (EIB) 100 milliárd forintos hitelkeretéből tervezi finanszírozni.
Vagyis Budapest vezetése már nem bízik abban, hogy a kormány többletforrásokat biztosít, és a metrófelújítást a fővárost eladósítva tervezi megvalósítani. Különösen érdekes ezt annak a főpolgármesternek a szájából hallani, aki a beruházás immár hét éve tartó késlekedését épp az elődje által felhalmozott adósságállományra vezeti vissza, keretet adva ezzel ennek a már megkezdése előtt ezer sebből vérző beruházásnak.
