Az állam gyakorlatilag kivonul a segélyezésből, jórészt az önkormányzatokra hagyva azt. A megszűnő öt segélyből márciusban négy tűnik el (lakásfenntartási támogatás, adósságkezelési szolgáltatás, méltányossági közgyógyellátás, méltányossági ápolási díj), míg az óvodáztatási támogatás eltörlésével a kormány megvárja a szeptembert, amikor is hároméves kortól kötelezővé teszik a gyermekek óvodai elhelyezését. Átalakul továbbá az ún. rendszeres szociális segély, helyette egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás (EGYT) lesz igényelhető – a jogosulti kategóriák azonban valamelyest megváltoznak. Az önkormányzati segélyből települési támogatás lesz, amelyről az önkormányzatok szabadon dönthetnek. A változások az önkormányzatokra pluszterheket is rónak, amiket nyilvánvalóan nem kompenzál a településeket úgymond kisegítő liberalizált adókivetési jog. A szegényebb helységek bízhatnak az állami támogatásban, a legrosszabbul a közepesen szegény önkormányzatok és – természetesen – a társadalom peremén élők járnak. Már megint.
Volt, van, mi lesz?
„A mostani változás nem az első a szociális támogatás rendszerében – mondta Molnár György, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Közgazdaság-tudományi Intézetének (KTI) tudományos főmunkatársa. – 2006-ban ugyanis igen előremutatóan alakult a rendszer azzal, hogy közelítették a háztartási szintű minimumjövedelem felé a rendszeres szociális segélyezés rendszerét. Ilyen támogatást az kapott, aki kiesett a munkaerőpiacról. Két évvel később a Gyurcsány-kormány a saját ötletét verte szét az Út a munkába programmal, ráadásul a Bajnai-kormány idején egy logikátlan lépéssel azt is lekorlátozták oly módon, hogy a rendelkezésre állási támogatást (RÁT) egy családban csak egy ember kaphatja meg. (Ezt a 2008-ban bevezetett támogatást 2010-ben az Orbán-kormány átnevezte bérpótló juttatásnak, 2011-ben pedig foglalkoztatást helyettesítő támogatásnak – F. Zs.) 2011-ben az Orbán-kormány tovább szűkítette az ellátásokat, rövidítette a munkanélküli-ellátás időtartamát, csökkentette a foglalkoztatást helyettesítő támogatásnak átnevezett segély összegét és a közfoglalkoztatási bért is.”
Kovács Róbert önkormányzati szakértő véleménye szerint a nagy változások évekkel ezelőtt elkezdődtek, ugyanis az ország abba az irányba mozdult el, hogy a segélyeket ne alanyi joghoz kösse, hanem munkához. Ráadásul a kormány 2010 óta az állami kiadások közül a szociális terület költségeit csökkentette a leginkább. „Ennek eredményeként a GDP-hez viszonyítva a társadalombiztosítási és szociális juttatásokra fordított összeg 17,4 százalékról 15,5 százalékra csökkent” – áll a Policy Agenda egy tavaly novemberi elemzésében, hozzátéve, hogy válság ide vagy oda, a hozzánk hasonló gazdasági helyzetben lévő Csehország és Szlovénia 5 százalékos növelést hajtott végre a szociális kiadások területén.
A kutatásból az is kiderül, hogy az idén megszűnő öt juttatás 2012-ben összesen 608 ezer embert érintett, a legtöbbet (majdnem 500 ezer főt) a havi átlagban 3708 forinttal járó lakásfenntartási támogatás. Ezt és az adósságkezelési szolgáltatást 10-90 arányban állta az önkormányzat és az állam, a segély odaítéléséről a településen döntöttek. Az állami segítség mellett az önkormányzat méltányossági alapon kiegészíthette e támogatásokat. A normatíva megszűnésével azonban mindez a helyi önkormányzatokra marad, ahogyan az eddig önkormányzati segélyként, márciustól települési támogatásként létező juttatás. Utóbbi a váratlanul nehéz anyagi körülmények közé került családoknak folyósítható például a lakhatási kiadásokhoz, a gyógyszerkiadásokhoz, 18. életévét betöltött, tartósan beteg hozzátartozó ápolásához való hozzájárulásként, eseti vagy adott időszakra meghatározott havi rendszerességgel. Összege nem lehet kevesebb a „folyósítás évében az aktuális öregségi nyugdíj legkisebb összegének 130 százalékánál”. Az új rendszer szerint az anyagi juttatáson túl a települési támogatás élelmiszersegélyben, tüzelőanyag-osztásban vagy akár tanszertámogatásban is megnyilvánulhat.
Megszűnik a méltányossági közgyógyellátás és ápolási díj is, amiket eddig normatív alapon a központi költségvetésből finanszíroztak, és a járási hivatal döntött a jogosultságról, az önkormányzat pedig méltányossági alapon kipótolhatta az állami támogatást. E kiegészítés most eltűnik
– pontosabban „nem lesz kötelező” az önkormányzatok számára, vagyis a település forrásképességén és a helyi vezetők jóindulatán áll majd ennek a megadása.
A legkacifántosabb változás a rendszeres szociális segélyt érinti azzal, hogy a jogosultak más támogatási kategóriákba kerülnek. 2015-ig az egészségkárosodott, a 14 év alatti gyermek felügyeletét ellátó, a nyugdíjkorhatárt öt éven belül betöltő és a helyi önkormányzat rendelete alapján jogosult személyek kaphattak rendszeres szociális segélyt. Az első két kategóriába tartozók márciustól az újonnan bevezetett egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatást (EGYT) kaphatják, amely a család létszámától és egyéb jövedelmétől függően legfeljebb a nettó közfoglalkoztatási bér 90 százaléka, vagyis 46 662 forint lehet havonta. A lóláb a nyugdíj előtt állóknál lóg ki, nekik ugyanis a havi 22 800 forintos foglalkoztatást helyettesítő támogatásból kell megélniük, vagy ami eddig lehetetlen volt: elmehetnek közmunkára. „Hogy ez miért árulkodó? Mert a kormány szerint a közfoglalkoztatás rendszere visszavezet az elsődleges munkaerőpiacra, ha azonban beterelik ide
a nyugdíj előtt állókat is, a napnál is világosabb, hogy a közmunka alapvetően nem munkapiaci, hanem szociális program, mely azt a célt szolgálja, hogy ne haljon éhen több százezer ember. Az ő jövedelmük, ha közmunkához jutnak, növekedni fog” – véli Molnár György. A Policy Agenda kutatásai szerint a nyugdíj előtt állókkal plusz 17-18 ezer ember kerülhet a közfoglalkoztatás rendszerébe.
Mennyibe fáj?
Ha a Policy Agenda 2012-es adataiból indulunk ki, a mostani intézkedésekkel a kormány 37-38 milliárd forintot vesz el a rászorulóktól – márpedig az önkormányzatok ennyi többletforrást nem, vagy csak rendkívül nehezen tudnak előteremteni. „A legnagyobb veszélyt a hajléktalanná válásban látom és a szegények egészségi állapotának romlásában. Ismételten a legkiszolgáltatottabbak kerülnek még rosszabb helyzetbe, a legalul lévők kezét engedi el a kormány – mondta Molnár György, aki egy további veszélyre is felhívta a figyelmet. – A tehetősebb önkormányzatok a lakásfenntartás és adósságkezelés esetében mindig több támogatást ítéltek meg, a normatíva megszűnésével azonban jó, ha arra lesz elegendő forrásuk, hogy az állami juttatásokat pótolni tudják. Az eddig önkéntes alapon folyósított összegről azonban feltehetőleg le kell mondani.”
De honnan teremtik elő az önkormányzatok a hiányzó pénzt? Vagy kigazdálkodják a költségvetésből, vagy a többletbevétel érdekében helyi adókat fognak kivetni, esetleg a már meglévőket emelik. Molnár szerint ez az új rendszer lényege: az állam finanszírozási igénye összességében csökken, a helyi adókból pedig bevétel származik. Kovács Róbert szerint azonban ez nem ilyen egyszerű, ugyanis a települések nem szeretik közvetlenül megadóztatni a választóikat. Éppen ezért – a várakozásokkal ellentétben – szerinte nem számíthatunk tömegesen megjelenő új adónemekre. Ez a véleménye a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) is. Zongor Gábor, a TÖOSZ főtitkára szerint az elnökség „a jelenlegi helyi adókörön túl további települési adótárgyakat nem lát a lakosság adóteher-képességének ismeretében”. Ugyanakkor a szövetség elnöksége nem támogatta, hogy a helyi iparűzési adó elsődleges felhasználási területének a szociális juttatások biztosítását jelöli meg a törvény. Schmidt Jenő TÖOSZ-elnök mindehhez annyit tett hozzá egy korábbi felszólalásában, hogy jobban örülne annak, ha „a nagytelepüléseken a befolyó adóbevételek inkább egy alapba kerülnének, és abból fejleszthetne a többi önkormányzat is, illetve nem üzemeltetési költségekre, vagy éppen szociális juttatásokra használnák fel”. A szociális juttatások kikerülése a feladatalapú finanszírozásból az egész önkormányzati pénzügyi támogatási rendszer ellehetetlenedését eredményezheti.
A megkérdezett önkormányzatok az utóbbi álláspontot osztják, nem emelnék a már meglévő adók összegét, és újakat sem kívánnak kivetni. „Az egy csapda, hogy új települési adók kivetéséhez adnak jogot. Itt a térségben tudtommal csupán egy település van, ahol toronyadót akarnak bevezetni, de még ennek is át kell mennie a törvényességi szűrőn” – mondta Turbucz Marietta, Ásotthalom jegyzője. Elsőre jól hangzik, hogy a települések nem készülnek új adókat kivetni, azonban ez több helyen a segélyek megszüntetésével vagy a jogosultsági kör szigorításával jár. A Békés megyei, 812 főt számláló Tarhos község sem kalkulál másként. „Új adót nem vezetünk be, a jelenlegi adók emelését pedig egyelőre nem tervezzük. Sok kérdőjel van az állami támogatással kapcsolatban, előzetes számítások alapján – figyelemmel az iparűzési adó adóerőképesség-adataira – állami támogatás várható a szociális támogatások esetében. De még ezzel együtt is az önkormányzat által adható támogatások, például a lakhatási támogatás esetében szigorítani szükséges a jogosultsági feltételeken” – mondta lapunknak Tarhos polgármestere, Kürti Sándor. A Tarhoshoz hasonló településeket egyvalami mentheti meg: az állami segítség.
Az erre elkülönített támogatás mértéke azonban a települések adóerő-képességétől függ (az adóerő-képesség némi leegyszerűsítéssel az adott település egy főre eső iparűzési adóbevétele). Amennyiben ez nulla és 18 ezer forint között van, a település 100 százalékos támogatást kap, 18 001-től 24 ezerig 50 százalékot, 24 001-től 32 ezerig pedig 25 százalékot.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszavasváriban például már az összeget is tudják: a Belügyminisztérium által előirányzott keretből 111 295 460111 295 460 forint illeti meg őket. Ezzel az összeggel együtt az önkormányzat képes ellátni szociális feladatait, így új helyi adók bevezetésén nem is gondolkodnak. Rendkívüli települési támogatásra 10 millió forintot különítenek el, de jut a méltányossági ápolási díjra, és a korábban megállapított jogosultságok (például lakásfenntartási támogatás) január–februárban fizetendő önkormányzati önerejére is. Az állami támogatás nagy részének felhasználásáról helyi rendelet fog dönteni.
A 32 ezer forintnál nagyobb adóerő-képességgel rendelkező városok viszont elesnek a támogatástól, és a szociális segélyeket saját büdzséből kell kigazdálkodni. Ez a helyzet Sopronban is, ahol bár nem aggódnak, de pontos számokkal egyelőre nem tudtak szolgálni. Szegeden ennél előrébb tartanak; a polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint a város 168 ezres lakosságának 14 százaléka részesült tavaly pénzbeli és természetbeni ellátásban, amire 411 millió forintot költöttek. Idén a megszűnő ellátási formák helyett rendszeres települési támogatást kívánnak biztosítani, a jövedelmi határértékeket egyik támogatásnál sem kívánják csökkenteni. A gyógyszertámogatást viszont a közgyógyellátási igazolvány plasztikkártyája helyett negyedévente pénzben, utalással fizetik. Szeged felkészültségének egyik oka az lehet, hogy a központi költségvetésből évről évre egyre kevesebb pénzt kaptak a szociális feladatok ellátására, így a saját büdzséjükből egyre többet költve már korábban rákényszerültek a szociális terület kiadásainak önkormányzati finanszírozására. A 2015-ös költségvetésből 439 milliót szánnak erre. Ezt a forrást az idei évre biztosítottnak látják, de a törvénymódosítás tavaly decemberi megjelenése miatt az összeget – és a települési támogatásokról szóló rendeletet – csak a februári ülésen tudja megszavazni a város közgyűlése.
Molnár szerint az állami támogatás ilyetén szabályozásával a közepesen szegény települések járnak a legrosszabbul, az ugyanis, hogy egy település adóerő-képessége 32 100 forint, távolról sem azt jelenti, hogy a város egyben jómódú is. Az önkormányzatok gondjainak gyarapodása tehát ugyanúgy kódolva van a rendszerbe, mint a társadalom peremén élők kilátástalan élethelyzetének konzerválása. Balog Zoltán miniszter kevésbé aggódó; egy tavaly év végi InfoRádió-nyilatkozatában azt mondta, hogy a forráshiányos települések egyrészt a Belügyminisztériumhoz fordulhatnak a szociális segélyezéshez szükséges támogatásokért, másrészt van egy másik, több tízmilliárdos, igénybe vehető keret is – erről azonban bővebb információt nem adott. Ehhez képest a Policy Agenda elemzéséből kiderült, hogy míg 2014-ben a tervek szerint 132 milliárd forintot biztosított a központi költségvetés a szociális támogatások önkormányzati önrészére, addig idén már csak 108 milliárdot. A finanszírozás és a rendszer átalakítása ügyében megkerestük az Emberi Erőforrások Minisztériumát is, de lapzártánkig nem érkezett tőlük válasz.
Kinek fáj?
„A megszűnő és átalakuló támogatások kb. 630 ezer embert érinthetnek. Ez átlagosan a társadalom 6,4 százalékát jelenti. A 10 ezer fő alatti településeken ez az arány 8,5 százalék, míg a 20 ezer feletti városokban és a fővárosban 4,6 százalék. A rendszer változását tehát leginkább azok szenvedik meg, akik a kisvárosokban, falvakban élnek” – összegez a Policy Agenda. Osztja véleményüket Molnár György is, aki szerint a már így is fennálló területi különbségeket még inkább növeli a változtatás. A TÖOSZ szerint a veszély abban rejlik, hogy a gazdasági értelemben húzószerepet betöltő önkormányzatok mozgástere is csökken, és ezzel együtt romolhat a gazdasági teljesítőképességük. „Ismereteink szerint mintegy 300 olyan önkormányzat van, amelyik érdemi adóbevétellel rendelkezik, azaz az előzőekben is jelzett szűkülő mozgástér ellenére van gazdasági értelemben vett autonómiájuk. Ugyanez a többi önkormányzatra nem mondható el, azaz ezek a szerveződések jogilag önkormányzatok, de gazdaságilag teljes körűen kiszolgáltatottak a mindenkori központi költségvetésnek. Így a túlnyomó többség takaréklángon képes finanszírozni a kötelező önkormányzati feladatait, ezért is veszélyes egy ennyire sérülékeny rendszerben elvárni a helyi szabályozástól, hogy megfelelő biztonságot nyújtson a rászoruló polgártársainak” – véli Zongor Gábor.
További veszély, hogy az átállásra szánt rövid idő átmeneti zökkenőket okozhat az új segélyezési rendszer márciusi felállása után. „Ha felülről nézzük, rendben van, kell néhány hónap, amíg belerázódnak az új rendszerbe az emberek, de ha minderre alulról tekintünk, akkor ez azt is jelentheti, hogy lesznek családok, amelyeknek két-három hónapig egyáltalán nem lesz jövedelmük” – mondta Molnár. Kovács Róbert szerint azonban nincs ok nagy aggodalomra, hiszen ez az átállás nem tömegeket érint, mivel – ahogyan arról szó volt – ahol nem tudnak új adókat kivetni, ott lesz állami segítség. Kovács egyébként annak a veszélyét sem látja, amit többen is fölvetettek: hogy ti. könnyen kialakulhat egy helyi „uraktól” való teljes függőség is a települési döntéshozatal következményeként. Szerinte nem valószínű, hogy az új szisztémában nőne a kisebb településeken az emberek kiszolgáltatottsága, mondjuk a polgármesterrel szemben. „Eddig sem egy személy hozta meg a döntéseket, hanem egy egész testület. Én inkább azt látom, hogy a polgármesterek nem kiemelkednek a döntéshozók közül, hanem a személyi felelősséget hárítják a kollektív döntési mechanizmussal” – véli.
A változtatások kidolgozását, bevezetését ezúttal sem előzte meg szakmai egyeztetés. A TÖOSZ párbeszédet sürget, Kovács Róbertet viszont egyáltalán nem lepte meg az egyeztetés elmaradása. Noha eddig nem kritizálta a változásokat, annyit elmondott, hogy azok a rendszerek, amelyeket hosszas viták előznek meg, stabilabbak, mint az, ami egyetlen ember fejéből pattan ki. A bevezetésre váró szisztéma hangoztatott igazságossága és könnyebb átláthatósága Molnár György szerint csupán játék a szavakkal. „Ez nem más, mint felelősséghárítás, a normatívák tovább rontása és a feudális rendszer tovább erősítése. Mindennek az lehet az eredménye, hogy a családtagokkal együtt nagyjából egymillió ember végleg kizáródik a társadalomból.” „Az állam most azt mondja, hogy vannak olyan célok, amiket ő már nem finanszíroz, hanem azokat helyben finanszírozzák, ha akarják. A változás nem nagy, csak érzékeny területeket érint – foglalta össze röviden Kovács Róbert, aki kifejezetten előnyösnek tartja az átalakítást. – Nyilvánvaló, ha a szociális területről közelítem meg a témát, akkor azt mondhatjuk, hogy ez a rész az új rendszer kárvallottja lehet. De az önkormányzati rendszer oldaláról közelítve az önkormányzatnak csak előnyös az, hogy nagyobb hatáskörrel rendelkezik saját világának kialakításában. Persze előfordulhat, hogy egy önkormányzat azt fogja mondani, hogy nem a szociális területet kívánja erősíteni, hanem úgy alakítja át a költségvetést, hogy inkább a helyi vállalkozásokat preferálja.” Molnár szerint viszont a márciusi rendszerrel legfeljebb egy rendkívül szűk kör járhat jól; az, amelyik a rendszeres szociális segélyt nyugdíj előtt állóként kapta, most pedig bekerül a közfoglalkoztatásba – már ha munkaképes, és tényleg lesz lehetősége közmunkásként dolgozni.
A Policy Agenda végkövetkeztetése szerint a változtatások politikai indítéka egyszerűen érthetetlen. A Fidesz most különösebb szívfájdalom nélkül engedi el a kistelepüléseken élők kezét, holott a párt az ő szavazataik nélkül sem tavaly, sem 2010-ben nem szerezte volna meg a kétharmados parlamenti többséget.
