„2001-ben kaptuk a lakást az önkormányzattól a fiunk révén, aki másodfokú értelmi fogyatékossággal él. Eleinte tudtuk fizetni a rezsit, én mindig dolgoztam, a legutóbb itt a kerületben söpörtem az utcát, közmunkásként. Most azonban beteg lettem, meg kell operálni, úgyhogy jelenleg hárman élünk a 22 800 forintos segélyből, a férjem beteg, a fiam meg néha olyan agresszív, hogy rám vágja az ajtót, ablakot. Ez a pénz még a gyógyszerre sem elég” – meséli Erzsébet, aki családjával a Kőris utcában él egy önkormányzati szociális bérleményben. Az egyszoba-konyhás lakásban kikapcsolták az áramot, a gázt, fürdő nincs, a szomszéd jóindulatának köszönhetően van néhanapján meleg ételük. „Amíg bírtam, elmentem éjjelre havat lapátolni, azért fizettek 3300 forintot, nem sok, de másnap legalább tudtam enni adni valamit a gyerekeknek.” Mivel a család kezelhetetlen százezreket halmozott fel tartozásként az önkormányzattal szemben, most a kilakoltatás veszélye fenyegeti őket. Vidéken vannak rokonaik, de a gyerekek és unokák Budapesten járnak iskolába. „Ha az utcára kerülünk, én felakasztom magam!” – mondja az asszony.
Erzsébeték esete nem egyedülálló a kerületben. Az önkormányzati tulajdonban lévő és szociális bérlakásként funkcionáló ingatlanok száma közel 6 ezer. Ebből hivatalosan 488 az üresen álló, ám ez korántsem pontos, hiszen a bérleményi viszonyok sok esetben rendezetlenek és ellenőrizetlenek. Ráadásul ez a szám már ötödik éve szerepel változatlanul a hivatalos statisztikákban.
Komplex nyomor
A lakások sok esetben gyalázatos állapotban vannak, Erzsébeték házában áll a víz a pincében, a nyílászárók nem zárnak jól, a poloskák és a csótányok elszaporodtak. Az önkormányzat a fizikai állagmegóvásra ugyanúgy nem áldoz, mint ahogy a szociális helyzet javítására sem, bár ez nem minden esetben az ő feladata. „A bérbe adott lakásokban állagmegóvást végezni a bérleti szerződésben vállalt kötelezettségként a bérlők feladata” – mondta Szili Balázs, aki az előző ciklusban a józsefvárosi önkormányzat MSZP-s képviselője volt, emellett a városgazdálkodási és pénzügyi bizottság tagja. Ám hozzátette: a nem hasznosított, üresen álló, sok esetben lefalazott lakásoknál egyértelmű, hogy megfelelő színvonalú állagmegóvás nem történik az önkormányzat részéről.
„Az emberek itt elégedetlenek, kiábrándultak, éheznek és nélkülöznek. Fizikailag leépülnek, a reménytelenségbe vannak taszítva” – mondja Budaházy Gusztáv, a Magdolna-negyedben élő civil aktivista, a Négyház Egyesület elnöke. Az egyesület 2007-ben alakult azzal a céllal, hogy az ún. Magdolna Negyed Program (MNP) bizonyos részeinek kidolgozásában segítse az önkormányzat munkáját, és részt vegyen a bérlői bevonással indított felújítási rendszerben. De Budaházy így beszél a program második és harmadik szakaszáról: „A házak homlokzatát felújítják, de a lakásokkal és a bérleményi viszonyok rendezésével már nem foglalkoznak.” Szili szerint az, hogy az együttműködés érdemi megvalósulás nélkül halt el, annak köszönhető, hogy az MNP projektmenedzsere és a Négyház Egyesület vezetője nem jutott dűlőre, ezért a polgármesternek kellett volna megoldania a két fél közti moderálást, hogy a közös munka folytatódni tudjon. (A józsefvárosi önkormányzat kérdéseinkre nem adott egyetlen érdemi választ sem, azt kérték, januárban adjunk be közérdekű adatigénylést, amire majd válaszolnak a későbbiekben. Megtettük a szükséges lépéseket.)
A Négyház Egyesület ezzel szemben a „Munkáért lakhatást” programot ajánlotta. A 2011-ben kitalált projekt lényege az volt, hogy a rászorulók annak fejében kapnának az önkormányzattól szociális bérlakást, hogy maguk újítják fel, hozzák rendbe, és végzik az állagmegóvást. Egy ilyen lehetőségre vár most Hajnal is, szintén a Kőris utcából. „A Práter utcában laktam albérletben, de a húgom hazaköltözött külföldről, és egyik napról a másikra kirakott a lakásból a nyolcéves fiammal együtt. Így most az édesanyámnál lakunk az egy szoba-konyhában, én a földön alszok a gyerekkel, fürödni csak lavórban lehet, a szoba alá van dúcolva, sok a csótány, ráadásul csak januárig maradhatunk” – mondja az asszony, aki lassan másfél éve közmunkásként dolgozik. A családi pótlékkal kiegészítve sem keres havi százezret, így egyik hónapról a másikra nem tud elmenni albérletbe, különben nem lenne mit enniük. „Én nem kérek készen egy lakást, én csak egy esélyt akarok, hogy megdolgozhassak a lakhatásomért meg azért, hogy a fiamnak ne úgy kelljen felnőnie, mint nekem.” Csakhogy a „Munkáért lakhatást” programból a kezdeti lelkesedés után a nyolcadik kerületi önkormányzat kihátrált. Budaházy szerint az önkormányzat ezt olyan magyarázatokkal indokolta, hogy például a vagyonkezelő részéről „rendkívül időigényes lenne annak a kimutatása, hogy kik azok a bérlők, akiknek 3–6 hónapon túli tartozásuk van csak, és a jelenlegi lakbérfizetési előírásoknak eleget tesznek”. Szili Balázs mindehhez annyit tesz hozzá, hogy az önkormányzat néhány képviselője, köztisztviselője és jóval több civil részt vett egy programon, ahol egy vidéki város helyi önkormányzatának vezetői bemutatták a náluk már a gyakorlatban is működő programot. Józsefvárosban azonban senki nem hozott külső forrást. Létrehoztak egy bizottságot, amely megállapította, hogy a „Munkáért lakhatást” program Józsefvárosban nem valósítható meg.
„A 488, hosszú ideje nem lakott, üres lakás mellett sok befalazott lakás is van, vagy olyan, amit a bérlők nem életvitelszerűen laknak, vagy nem rendeltetésszerűen használnak, például a bérlő kiadja további bérlőknek, így egy idő után követhetetlen lesz, kik laknak ott” – mondja Budaházy, hozzátéve, hogy így könnyen előfordulhat, hogy az illegális lakókat évekig nem tudják kitenni a lakásokból. Hajnalék házában például több üres lakás is van, az egyikben évek óta lakik valaki, de maguk a szomszédok sem tudják, ki ő, és vajon kapta-e a lakást, vagy illegálisan lakik benne. Egy másik lakás nemrégiben ürült meg, azóta többször fel is törték, a rendőrség kijött, lelakatolták, majd valaki újra feltörte. Az önkormányzat legfeljebb szúrópróbaszerűen vagy lakossági panaszok esetén végez ellenőrzést. Ezek hatékonysága azonban erősen megkérdőjelezhető.
„Tavaly például bedobtak egy lapot a postaládába, hogy legyünk itthon, jönnek ellenőrizni. Akit ennek ellenére sem találtak otthon, keresték még néhányszor, végül nem történt semmi” – mondja Budaházy, aki szerint egy olyan nagy nyilvántartásra lenne szükség, amiből látszik, melyik lakásban ki lakik. A házmesterprogramra keresztelt ötlete miatt sokan kritizálták, hiszen emiatt sokan az utcára kerülhetnének. „Én nem akarok senkit az utcára tenni, csak azt szeretném, ha valóban olyanok jutnának lakhatáshoz, akik rászorulnak.” Az azonban egyértelmű, hogy ezekben a házakban egyáltalán nem, vagy nem jól működik a házfelügyeleti rendszer.
Jó példa erre a Magdolna utca 12. szám alatti ház esete. A házban nyárra a helyzet tarthatatlanná vált, a lakók féltek kimenni a leromlott állapotú lakásokból, a lépcsőházban ürülék várta őket, sokszor érte őket bántalmazás. A házat végül október közepén a rendőrség „drogmentesítette”, az ezt megelőző folyamatba, vizsgálatokba a civileket is bevonták. „Ezt nem így kellett volna csinálni, sokkal körültekintőbben kellett volna eljárni, a szakembereket, szociológusokat vagy a drogüggyel foglalkozókat is be kellett volna vonni a munkába” – panaszkodik Budaházy, hiszen másfél hónap elteltével a házban újra felütötte fejét a probléma.
A kialakult helyzetről a környék lakóit is megkérdeztük, véleményük ijesztően egybecsengett. „Az utcán mindig nagy a hangoskodás, sok az eldobált tű, és szinte mindenütt árulják és fogyasztják a drogot, néha a kapuból sem lehet tőlük kijönni. Ez nyár óta, mióta elment innen a tűcsere, csak rosszabb. Már háromszor tettem bejelentést a rendőrségen, de semmi sem történik. Azt mondták, tudnak a problémákról, de ők sem tudnak tenni ellene semmit” – mondja egy lakó a Homok utcából.
„A világ legtöbb nagyvárosában a nyílt drogfogyasztói szcénák mindig összefüggnek a lakhatási problémákkal – szögezi le Sárosi Péter, a TASZ drogpolitikai programvezetője. – Vancouver például az egyik legélhetőbb város a világon, de van egy, az ittenihez hasonló része, ami tele van élhetetlen szociális bérlakással, az emberek télen is inkább az utcán tartózkodnak: a rossz körülmények miatt maximum aludni járnak haza ezekbe a lakásokba, sokszor még akkor sem, inkább az utcán vannak, és igen, drogoznak! Nálunk ugyanez áll. Ez összefügg a munkanélküliséggel, a szegregált iskolákkal, és azzal is, hogy a kerület szerhasználói közül sokan romák, akik eleve ki vannak rekesztve a társadalomból. A roma szervezetek sajnos hárítják a problémát, hiszen el akarják kerülni a dupla stigmát. Pedig a drogozás nem a származásról szól, hanem a nyomorról és a kirekesztettségről.” A TASZ korábban nem foglalkozott ingatlanügyekkel és lakhatási problémákkal, Sárosi azonban elmondta, hogy mióta elkezdtek a helyi civilekkel konzultálni a helyzetről, ők maguk is sokat tanultak, a komplex problémára pedig egyértelműen egy komplex megoldásnak kell születnie – szakemberek és helyi civilek bevonásával. „Jó példa erre a »Szoba a Nyolcban« kampányunk, azzal is azt hirdetjük, hogy egy szélesebb megoldási csomag kell, amiben benne van a drogügy mellett a lakhatási problémák kezelése is.” A kampány során sok civilt sikerült megszólítani, az általános tapasztalat az, hogy ha a helyzetet kellő alapossággal elmagyarázzák a lakóknak, és meghallgatják az ő véleményüket is, kialakulhat egy sikeres együttműködés.
Komplex megoldás
A civil összefogás fontos, de önmagában nem elég. „Illúzió lenne azt gondolni, hogy mi magunk, állami segítség nélkül meg tudjuk oldani a kérdést. Napirenden tudjuk tartani a problémát, tudatosítani tudjuk a lakosokban, hogy az önkormányzatnak milyen nagy a felelőssége mindebben, hogy ami most van, az nem megoldás, és nyomás alá kell helyezni a döntéshozókat. Ám amíg az önkormányzat azt sulykolja, hogy az ártalomcsökkentés rossz, a kerület pedig akkor lesz drogmentes, ha a tűcsere eltűnik, és amíg ez a polgármester van hatalmon, addig sok jóra ne számítsunk” – jegyzi meg Sárosi.
Pedig a helyzet súlyos. Ráadásul a nyáron még működő Kék Pont kiszűrte az első HIV-pozitív intravénás szerhasználót. Viszont már három hónapja sem steril tűhöz, sem HIV- és hepatitisteszthez nem juthattak hozzá a fogyasztók, így ma már a szakemberek által emlegetett közegészségügyi katasztrófa nem is tűnik olyan elképzelhetetlennek. „A tűcsere megszűnésével a megszokott közeg, a pszichoszociális segítség és a bizalom is eltűnt. Ráadásul a szakemberek mind a minisztériumi szinten, mind az Országos Epidemiológiai Központban nagyon jól tudják, hogy ebből mekkora baj lesz vagy lehet. Ám a helyi politikai szinten mégis elintézték, hogy a tűcsere megszűnjön. Ez semmi másról nem szól, csak rövid távú politikai érdekekről” – mondja Bagyinszky Ferenc, a TASZ HIV/AIDS programjának vezetője, hozzátéve, hogy az új drogok terjedése még inkább növeli a kockázatot. „A korábban jellemzően heroint használók mellett megjelentek a dizájner drogokat injektálók, így a napi két-három helyett most akár tíz-tizenötszöri szúrás a jellemző. A megnövekedett tűmennyiség mellett a kliensek száma is növekszik, ebben a helyzetben pedig óriási probléma a tűcsere hiánya.”
Ezt az űrt hivatott most betölteni az újonnan létrejött Alternatíva Alapítvány, amelynek három tagja, Kováts Virág, Csák Róbert és Gyékiss Roland tíz-tizenöt éve foglalkozik ártalomcsökkentéssel és szerhasználókkal, hat-nyolc éve pedig a józsefvárosi intravénás fogyasztókkal. Mindhárman a Kék Pont munkatársai voltak, jól ismerik a kerület problémáit. „Az biztos, hogy komoly szolgáltatási krízishelyzet van. Pillanatnyilag még azt sem látjuk, hogy előtte vagyunk-e egy közegészségügyi katasztrófának, vagy már régen benne” – mondja Gyékiss. Az alapítvány az ártalomcsökkentést mint szemléletet igyekszik megerősíteni nemcsak a szerhasználók, hanem a szexmunkások körében is – a többségi társadalom felé is kommunikálva. Elsőként egy mobil program keretében, mely egy magántámogatásnak és a TASZ segítségének köszönhető, illetve annak az adománynak, melyet egy gyorstesztgyártó cég adott: 100 darab azonnali eredménnyel járó HIV-tesztet.
„A Kék Pont megszűnése óta nincs pótló szolgáltatás a kerületben, sok az ellátatlan kliens, virágzik a tűk feketekereskedelme: ez mind rossz előjel” – vázolja Gyékiss, aki nem lenne meglepve, ha jó néhány új HIV-pozitív esettel találkoznának az indulás során. Az önkormányzattal egyelőre nekik sincs együttműködésük, de fontosnak tartanák.
