Extrawelt (live), Matador (live)

  • 2013. január 23.

Snoblesse

Egy ír Dublinból és két úr Hamburgból – a négynegyedes elektronikus tánczenék kedvelőinek.


Gavin Lynch, alias Matador egyike korunk legsikeresebb elektronikus zenei producereinek és előadóinak. A Dublinban élő és alkotó (egykor párhuzamosan szakácsnak, hangmérnöknek és producernek tanuló) ír zenekovács kisebb kiadóknál publikálta első zenéit, szigorúan digitális formátumban, majd a Fergie-vel közösen elkészített Dirty Dubz (From Dubz) aratta a legnagyobb sikert: ez már vinilen is megjelent, s ezzel egy időben a legkeresettebb remixerek közé is emelkedett. Idén azután új otthonra lelt Ritchie Hawtin legendás M_nus kiadójánál, mely bár eredetileg kanadai székhelyű, ám időközben sikeresen megvetette lábát Berlinben is. Matador egyenes, célratörő és a szó jobbik értelmében vett hatásvadász zenékkel hívta fel magára a figyelmet: olyan tech/house slágerekkel, melyek bármikor képesek felrobbantani a táncparkettet. Nem először jár Budapesten, s ezúttal speciális live act keretében mutatja be az utóbbi időben szerzett zenéit.


A fő attrakció azonban kétségtelenül a német Extrawelt duó, amelynek tagjai hazajáró lelkek Budapesten, hiszen már többször is szerepeltek vendégként az NVC partiszervező/dj brigád rendezvényein. Arne Schaffhausen és Wayan Raabe, a zenei rafinériában utazó hamburgi producer-mágusok vagy évtizede gyártják (2005 óta Extrawelt néven) a maguk jól felismerhető, karakteres zenéit. 2008-as, tisztes sikert arató bemutatkozó albumuk (Schöne Nue Extrawelt, amelyről akkoriban magunk is megemlékeztünk), remekül szintetizálta mindazt, amit maguknak éreztek az elmúlt másfél évtized elektronikus tánczenéjéből. Tavalyelőtti albumuk (In Aufruhr) még szélesebb spektrumon szólította meg az utóbbi évek elektronikus zenei eszköztárát: az egzotikumként adagolt tört ütemektől (breakbeat, dubstep) a fő csapásiránynak számító technóig, house-ig. A tavalyi Raum In Raum EP méltó folytatása korábbi kísérleteiknek: ravaszul összerakott, furcsán kattogó, mégis melodikus techno, igazi agyas zene. Ebből kapnak ízelítőt péntek este a magyar partizók – akiket hazai részről az NVC-s és vendég dj-k is igyekeznek kiszolgálni.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.