Pengeélen táncolunk – Nagy Gergely zenész

  • rés a présen
  • 2014. augusztus 31.

Snoblesse

Egerben a Lassan a Testtel Fesztiválon zenél a makrohang.

rés a présen: Mikor alakult a makrohang?

Nagy Gergely: 2013 nyara óta aktív a zenekar, és decemberben alakult ki a végleges felállás: Czirják Tamás dob, Gyányi Marcell basszusgitár, Nagy Gergely gitár. Instrumentális zenét játszunk.

rap: Nagyon fiatal a zenekar, mégis érettnek tűnik. Miért?

NG: Sok próba, ötlet és mindhármunk részéről tudatos hozzáállás, hogy mit szeretnénk csinálni. Egyébként nem mondanám érett produkciónak, folyamatosan pengeélen táncolunk és ez magával hozza azt is, hogy folyamatosan változunk. Most elkezdtünk haladni egy irányba, amit nagyon élvezünk, és jó, hogy nem látni a végét.

false


rap: A ritmusszekció tagjai a dzsesszkonzira járnak. Nem szokatlan tőlük az ilyen kísérletezős zene?

NG: Nem csak a dzsezzerek szoktak ráfeszülni egy adott műfajra, ugyanúgy ki lehet zökkenteni bárkit, és érkezhet pozitív kritika is váratlan közegből. A mi közönségünket talán csak ez a nyitottság fogja össze, ők nem csak egyféle zenét hallgatnak.

rap: A makrohang mellett játszotok más formációkban?

NG: Marci a morningdeer projektben, Tomi pedig Palya Beával játszik még rendszeresen. Nekem csak a makrohang van, de például nagyon szívesen játszanék szóló szettet, kísérletezőbb gitározással. Más zenekarra nem vágyom, ahhoz túl intenzíven vagyok jelen a makrohangban.

rap: Sokat improvizáltok élőben.

NG: Mostanában azért a koncerteken főleg már megírt dolgokat játszunk, de folyamatosan változunk, szóval simán megtörténhet, hogy adunk valamikor egy olyan koncertet is, ahol végig improvizálunk. Az egyik első budapesti koncertünket tavaly a Jazzajon adtuk, na az például pont egy olyan színpad, ahol ezt meg lehet csinálni, mert adott a közeg és a közönség hozzá. Szeretünk ott játszani, és jó dolog, hogy ilyen sokféle színpadon meg tudunk szólalni. Úgy értem, hogy nem sok zenekar van, ami ugyanabban az évben játszott a Jazzajon, Volton, Fekete Zajon és mondjuk a Rakéta fesztiválon is.

rap: Nemrég megnyertétek az A38 tehetségkutatóját, a Talentométert is. Mit jelent ez a zenekarnak?

NG: Ez a rengeteg hasznos nyeremény mellett azért is jelent sokat, mert előremutató gesztusnak érzem a zsűri és a szervezők részéről, hogy egy, a mainstreammel világosan szembemenő zenekarnak adták a fődíjat. A mi zenénk egyáltalán nem rádióbarát, és nincs is meg benne az a potenciál, hogy az legyen, már csak azért sem, mert instrumentális, és itthon kapásból keretek közé vagyunk szorítva ezzel. Mondjuk azt is mondhatnám, hogy extrém szerencsénk volt a zsűrivel, de ha optimista vagyok, akkor azt mondom, hogy talán jelzésértéke is lehet ennek.

rap: Készül az első lemez is, mégpedig Keszei Krisztiánnal.

NG: A jó szakmai tapasztalatok mellett azért kezdtünk el dolgozni vele, mert gyorsan és pontosan megértjük egymást, így remélhetőleg végig tudjuk majd vinni az ötleteket, amiket még a felvétel előtt kitaláltunk. Majdnem fél éve játszottuk már koncerten a lemezanyagot, mire felvettük, szóval aki járt koncerten, annak nem lesz meglepetés, csak végre talán úgy szólalnak meg a dalok, ahogy szeretnénk. Úgy terveztük, hogy nyárra befejezzük, de mi is sokat játszottunk, Krisztián is elfoglalt volt, úgyhogy őszre tolódik a megjelenés.

rap: Hol láthatjuk a közeljövőben a makrohangot?

NG: Szeptember 6-án játszunk Egerben a Lassan a Testtel Fesztiválon, majd szeptember 27-én Budapesten egy rnr666 bulin, az izraeli Vaadat Charigim előtt a Kontra Klubban.

Figyelmébe ajánljuk

A legfrissebb számok mutatják: a nyugat-romániai megyék megelőzték a szomszédos magyar térségeket

Az Európai Unió átlagát tekintve, vásárlóerő-paritáson számolva a nyugat-romániai megyék – Szatmár kivételével – megelőzték az összes kelet-magyarországi és dél-alföldi térséget. Békést még a legszerényebb értékekkel rendelkező Szatmár is. Nagyobb a nyugat-romániai megyék növekedési potenciálja, itthon alig van beruházás, az innováció pedig szinte a nullával egyenlő.  

A Fidesz végső üzenete: Szavazz ránk, vagy meghalsz!

Háború, háború, háború, Brüsszel, Ukrajna, háború – ezek maradtak a Fidesz jelszavai, amely egykor három szobát, három gyereket és négy kereket ígért Magyarországnak. Most csupán fenyegetőzik, és azzal ijesztgetik a választókat, hogy vagy rájuk szavaz az ember, vagy meghal.

India Trip

Ha van zenekar, amely a Beatles munkásságából a pszichedelikus indiai vonulatot tette magáévá, az a Kula Shaker. A magyar fül számára hülye nevű angol együttes szívesen használ egzotikus keleti hangszereket, és a szövegeket néha szanszkrit nyelven szólaltatja meg Crispian Mills frontember.

A szivárgó szellem

  • Nemes Z. Márió

Petőcz András egy 1990-es jegyzetében írta Erdély Miklósról, hogy valójában nem halt meg, mert tanítványaiban él tovább, így az őt vállalók közösségének sikerei valójában az ő sikerei.

Más ez a szerelem

Horesnyi Balázs kopott ajtókból álló, labirintusszerű díszlete, a színpad előterében egy kis tóval, a színpad közepén egy hatalmas függőággyal, amelyben fekszik valaki, már a nézőtérre belépve megelőlegezi a csehovi hangulatot. A zöldes alaptónusú, akváriumszerűen megvilágított játéktér világvégi elveszettséget és tehetetlenséget sugall, jelezve, hogy belépünk az ismert csehovi koordináta-rendszerbe. Szabó K. István rendezése azonban tartogat néhány meglepetést.

A szabadság ára

Egy képzeletbeli, „ideális” családban a lehetőségekhez mért legjobb anyagi és érzelmi környezetben felnevelt gyerekek évtizedekkel később „visszaadják”, amit kapnak: gondoskodnak az idős szüleikről. Csakhogy a valódi családok működése nem minden esetben igazodik az elvárt képlethez.