Lefeküdtünk az oroszoknak? – Takács Tibor történész a régi bundákról

Sport

Nemrég jelent meg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára munkatársának Szoros emberfogás című könyve a Kádár-kor állambiztonsági szerveinek sokszor igencsak meddő, habár szorgos futballtárgyú működéséről. A történésszel készült interjúnkat legfrissebb számunkban olvashatják, de ezt az érdekes részletet csak itt.

magyarnarancs.hu: Igyekezett utánajárni a legszívósabb és legelterjedtebb legendának, annak, hogy számos kulcsfontosságú meccsen – az 1966-os világbajnoki negyeddöntőben, az 1968-as Európa-bajnoki sorozat negyeddöntőjének visszavágóján – le kellett feküdnünk az „oroszoknak”.

Takács Tibor: A történészt inkább a pletykák érdeklik, hiszen ezek sokat elárulnak a korabeli társadalmi mentalitásról, a gondolkodásmódokról. Amúgy ezek a híresztelések az állambiztonságot is módfelett foglalkoztatták, arra vonatkozólag azonban nincsenek források, hogy le kellett-e feküdnünk, fel kellett-e adnunk az említett mérkőzéseket. Ha feltételezzük is, hogy születtek ilyen alkuk, azok semmiképpen sem írásbeli szerződések, pláne nem a legendák állítólagos külkereskedelmi megállapodásainak formájában, amelyek szerint mondjuk Moszkvicsokért adtuk volna el a meccset. Idézőjelben hálásak lehetünk az állambiztonságnak, hogy megőrizte ezeket az igen változatos pletykákat – habár én is sokat ismertem korábbról, de az ügynökjelentésekből még színesebb verziók bontakoznak ki.

false


magyarnarancs.hu: Gondolom, hogy az ügynöki jelentések, az állambiztonsági anyagok alapján nem lehet alátámasztani a bundahipotézist.

TT: Természetesen nem. És az ügynökjelentésektől már csak azért sem szabad sokat várni, mert ezek valójában mendemondákat, pletykákat tartalmaznak. Pláne, ha a totózókban vagy a lelátókon elhangzott véleményekre gondolunk, de az ügynökök a legblődebb, legabszurdabb vélekedéseket is lejegyezték. Azt kell látnunk, hogy egy ügynök más közegben működött, mint egy civil, máshogy kellett gondolkodnia, mások voltak vele szemben az elvárások. Ezért nem szabad a velük kapcsolatos ítélkezést sem elhamarkodni. Amikor a például a „Galambos” fedőnevű ügynök 1958-ban arról beszél, hogy egy eredményes világbajnoki szerepléssel szét lehetne zúzni a Puskás- és Kocsis-legendát, akkor az ügynök szól a sorokból és nem Szepesi György sportriporter, aki előtte maga is építette e legendát. Előtte volt egy másik feladat is, az ügynöké, és ezt a munkát is el akarta végezni a lehető legnagyobb alapossággal, az elvárásoknak megfelelően. Ha nem is ügynökjelentésekben, de más jellegű titkosszolgálati dokumentumokban lehetnének nyomai efféle bundának, de nincsenek. Az 1969. májusi magyar–csehszlovák vb-selejtező kapcsán is elterjedtek olyan híresztelések, hogy el akarják adni a meccset, vagy hogy minden jegyet a cseheknek akarnak lepasszolni, miközben a titkosszolgálati és sporthivatali dokumentumok is azt mutatják, hogy ezek a szervek is a magyar sikerért dolgoztak.

magyarnarancs.hu: Ez volt az a meccs, amely előtt a BM III/III-as osztálya még javaslatokat is tett a szövetségi kapitánynak a válogatott keret összetételére?

TT: Ez valóban igen különös fejlemény. Az a baj, hogy az erről tanúskodó jelentésben ez csak általánosan és meglehetősen homályosan van megfogalmazva: segítenek a szövetségi kapitánynak megoldani a válogatási gondjait. Az sajnos nem derül ki, hogy milyen játékosokra vonatkozik az ajánlat, és milyen szempontok merültek fel. Ráadásul nem is csak politikai szempontok játszhattak szerepet: az iratokból az is kiderül, hogy az állambiztonság számára sem volt mellékes a meccs kimenetele – azt szerették volna, ha a mieink nyernek.

magyarnarancs.hu: Úgy látom, hogy a kellő kritikával kezelt jelentések közül kevésnek van szigorúan vett sporttörténeti vonatkozása, bár akad emlékezetes epizód. Például amikor a már évek óta a Real Madridban játszó Puskás Öcsi egy 1960-as, Belgium elleni vesztes meccs után az öltözőben leteremti a magyar válogatott játékosokat – különös tekintettel Albertre, aki talán ekkor kapta az utolsó komoly fejmosást. Ráadásul Puskás viselkedését mint pozitív, előremutató példát említi a hálózati személy!

TT: Ez egy sporttörténeti találkozó lehetett, pláne, hogy korábban még attól tartottak, hogy éppen Puskás fogja Albertet külföldre csábítani. A számukra kedvezőnek tűnő viselkedését látva az állambiztonsági tisztek szinte már kombinálni kezdtek: hogyan lehetne ezt a helyzetet kihasználni, és Puskást hazacsábítani – azt a játékost, akinek még korántsem ért véget a karrierje odakint, éppen ezért a vele kapcsolatos forgatókönyvek igencsak hagymázasak voltak.

Figyelmébe ajánljuk