Az OSA Archívum nem először foglalkozik azzal, hogy a legnagyobb haláltábor hogyan él tovább a magyar történeti tudatban. (Auschwitzba 56 nap alatt 430 ezer vidéki magyar zsidót hurcoltak, és a tábor minden harmadik áldozata magyar volt.)
A kiállítás a NAUTES Építészműterem társalapítójának tíz éven át tartó, az utópia és az építészet kapcsolatait vizsgáló kutatómunkáját foglalja össze. Egy komplex mátrixban láthatunk vázlatos építészeti modelleket, kiváló épületfotókat, illetve rajzokat, térbeli diagramokat és 3D-s nyomtatóval készített alakzatokat.
A 84 éves fotóművész – saját megfogalmazása szerint fotográfus – 1983-ban azzal vált híressé, hogy Aczél György betiltotta a kiállítását – két teljes napra. A magyarországi zsidók életéről szóló, …és beszéld el fiadnak című anyag a következő évben azonban már fotóalbumban is megjelent, nagyobb dicsőségére nyilván a „húzd meg, ereszd meg” politikájának, de tekinthetjük mindezt a zsidósággal kapcsolatos egyéni és társadalmi elfojtások lassú felolvadásának is.
A szerzőpáros kiállításának középpontjában, egész pontosan filmes és installációs mátrixának fókuszában a nemzetközi avantgárd egyik különös, sokoldalú és beskatulyázhatatlan figurája, Szittya Emil áll.
A magyar roma festészet immáron nemzetközi szinten is jegyzett alkotója nem festőnek készült. Az etnográfusok szemében már-már „szokványos” úton indult el, noha a szülei is normát sértettek, hiszen egy zenész és beás cigány között nemigen jöhetett létre kapcsolat.
A Vintage Galéria a hetvenes évek konceptuális/koncept munkákra fókuszáló sorozatát most két olyan alkotó nagyjából egyazon időben (1973–1974) készített munkáinak válogatásával folytatja, akik viszonylag távolról érkeztek el a képzőművészethez.
E csoportos kiállítás a közösség, illetve az egyén önrendelkezési jogával, szabadságával és függetlenségével foglalkozik, fókuszában pedig az autonómia jogi értelemben vett változása és képlékenysége áll.
A francia fotóművészet harmincas évektől jegyzett alkotója Landau Erzsébet néven született egy jómódú kereskedőcsaládban. Kezdetben Máté Olgánál tanult, s már 1919-ben (23 évesen) megnyitotta első, gyerekportrékra szakosodott műtermét.
Óbuda legújabb művészeti ékessége 2019-ben, a roncstelepként vegetáló Goldberger textilgyár egyik felújított részéből nőtt ki; a volt mosócsarnok és a hozzá kapcsolódó, négyszintes épület több mint ezer négyzetméternyi összterületén nyílt meg tavaly a „szemerei remete”, a „magyar ugar lírai krónikása”, a „mezőgazdasági művészet” megteremtője, azaz Bukta Imre kiállítása. A magát független kortárs magánmúzeumként definiáló intézményben egyeseknek kalandtúrává, másoknak a meredek és keskeny lépcsők miatt megközelíthetetlenné válik a kiállítás egészének megtekintése. Az intézmény minden pozitív kezdeményezése mellett is piaci vállalkozás: erre utal a belépőjegyek (nem csak a magyar viszonyokhoz képest) magas ára és a shop elképesztő kínálata, amely a Bukta-bögréken, -kitűzőkön, -hűtőmágneseken keresztül egészen a Bukta-művekkel díszített pólókig terjed.
Mi köti össze a tetőn bujkáló grúz elnököt a szerb turbófolkkal, az IKEA által kisajátított FRAKTA táskát Nyikita Hruscsovval, a divatmémeket a Mr. Bones’ Wild Ride című videójátékkal, Dante Poklát Trumppal, Kanye West Red October márkáját Werner Herzog rendező hagymával elfogyasztott cipőjével?
