A sokfelé (pozitív és negatív értelemben is) divatnak tartott általános érdeklõdés részben rácáfol azokra a feltételezésekre, amelyek a gender studies és a feminista kutatások megítélését az értelmiségi rétegek részérõl is merevnek és sztereotipnek festik le. Ugyanakkor a szemléletmód - míg a genderrel valamilyen képzési formában foglalkozó diákok száma az elmúlt fél évtizedben kezdett ugrásszerûen növekedni - a hazai közbeszédben, a nagyobb folyóiratokban, az irodalmi és a társadalomtudományi diskurzusban még csak most kezd megjelenni, számos vitától és félreértelmezéstõl kísérve. A nagypolitikában hasonlóan felemás a helyzet, bár Hadas Miklós önmagában is értékelendõnek tartja az Esélyegyenlõségi Kormányhivatal létrehozásának gesztusát a szocialista kormányzat részérõl. A társadalmi nemmel kapcsolatos stúdiumok népszerûsége a kívülállónak a gender gyûjtõtudomány-, illetve paradigmajellege miatt sem tûnhet fel: Magyarországon a CEU-n kívül nincs olyan gender studies mûhely, ami ne valamilyen létezõ tudományágból kiindulva mûködne: a hamarosan remélhetõleg Master fokozatú képzést nyújtó Közgázon és az ELTE Társadalomtudományi Karán a szociológia, Szegeden és Debrecenben az (elsõsorban angol) irodalomtudomány adja a kutatások hátterét.
Alapok
A feminizmus a 20. században több hullámban jelentkezett, és számtalan irányzata volt. A tör-ténészek már igen korán felismer-ték, hogy a nõk minden korban és minden társadalmi felállásban kizsákmányolt réteget alkottak. A történelem során - magyarázza Susan Zimmermann, a CEU Gender Studies tanszékének tanára, korábbi tanszékvezetõje - az aktív szereplõk a legutóbbi idõkig szinte kizárólag férfiak voltak, és ez nem véletlen. A mai történészek még csak nem is azt állítják, hogy a nõk mellõzve voltak a történelem során, vagy hogy a férfiak nem vették figyelembe az érdekeiket: figyelembe vették, sõt, kifejezetten kihasználták azokat saját boldogu-lásuk érdekében. A történelemnél fiatalabb tudományok, mint az irodalomtudomány és a szociológia is, hasonló következtetéseket vontak le, de erre csak akkor kerülhetett sor, amikor nõi írók és irodalmárok, nõi szociológusok léptek színre.
A társadalomtudományi áttörés a 60-as években következett be, amikor az Egyesült Államokban és Európa néhány országában létrejöttek a gender studies elsõ mûhelyei. Ezek akkor még hol a feminist studies, hol a women's studies nevet viselték. A gender szó a "híresztelésekkel" ellentétben nem kizárólag "marketingokokból" került képbe: nem pusztán azért, mert véget akartak volna vetni a negatív megítélésnek, miszerint a nõk és férfiak társadalmi viszonyait feltáró stúdiumok csak nõknek és nõkrõl szólnak. A women's studies ma is létezõ fogalom: nemcsak egy korábbi társadalomtörténeti periódust jelöl, hanem annak tárgyát is. Ha sarkítva fogalmazunk, a gender studies kifejezés bevezetésére abból a felismerésbõl adódóan volt szükség, hogy a nõk helyzetére vonatkozó kérdéseket nem önmagukban, hanem a férfiakhoz való viszonnyal kapcsolatban érdemes feltenni. Aki tehát a women's studiest jelöli meg szakterületeként, az nagy valószínûséggel történelmi megvilágításba helyezi a nemek társadalmi viszonyainak tanulmányozását.
Az Egyesült Államokban és az észak- és nyugat-európai országokban tehát a women's és gender studies elméletek robbanása, a kutatás akadémiai szintû intézményesülése a 60-as, 70-es években zajlott. E második hullám nagy feminista teoretikusai elsõsorban a Signs folyóirat körül tömörültek. A 90-es években aztán megjelent egy újabb, harmadik nemzedék: ez részben afroamerikai feministákból állt, akik saját mellõzöttségüket immár ismerõs módon kérték számon nagy elõdeiktõl. Ekkor már jelen voltak a férfidominanciát egyaránt megkérdõjelezõ men's studies, valamint a gay, leszbikus és queer (vagyis nem heteroszexuális) stúdiumok képviselõi is. Hadas Miklós szerint világossá vált, hogy a viták során a diszciplínák közti határok elmosódnak, és a 70-es évek végére jól elkülöníthetõ szemléleti pozíciót képviselve jelennek meg a genderkutatások képviselõi. Ez a pluralitás rávilágított arra is, hogy a szituációba ágyazott nézõpontok sokfélesége a genderkutatás egyik legfontosabb jellegzetessége.
Noha a nemiség nem heteroszexuális formáinak vizsgálata - vagy a queer studies - a hazai kutatókat is foglalkoztatja, a gender (társadalomkritikai) lényegénél fogva Kelet-Közép-Európában ennél elemibb kérdéseket vet fel (amilyen például a férfiuralom történelmi aspektusa, a munkaerõ-piaci kérdések vagy a szociolingvisztikai megközelítés). Ugyanakkor minden általunk megkérdezett kutató hangsúlyozza: nem arról van szó, hogy a fejlett Nyugaton ezekkel a kérdésekkel már nem foglalkoznának, nem kutatnák vagy nem tanítanák õket, de az igazán nagy szakmai kihívások nyilvánvalóan a meghódítatlan területekhez fûzõdnek. Ez tehát valóban nem lóverseny: nem lehet a gender studiestól számon kérni, hogy Magyarországon még nem elég korszerû, hiszen kritikai tudományként a fennálló társadalom változásait kénytelen követni. Sõt, Adamik Mária, az ELTE Társa-dalomtudományi Karán mûködõ Gender Studies Kutatóközpont vezetõje szerint az ilyen kihívá-sok ennél is korábban kezdõdnek: a kutatási irány elfogadtatásá-nál. "Mikor már valaki körülírt egy problémát a sok közül, onnantól fogva könnyû dolga van, bármennyi akadályba ütközik is a téma kutatása. Az igazi küzdelem abban áll, hogy legitimáljuk a témaválasztást."
Továbbtanulás
A magyarországi genderkutatás tehát egy létezõ sémát kapott, más kérdés, hogy ez mennyiben alkalmas helyi kezelésre, és egyáltalán, mennyiben kifogástalan. Kezdjük az elõbbivel. Magyarországon, ahogy a szovjet blokk országaiban általában, teljes egyenjogúság volt hirdetve, ami megteremtette - a maga krónikus betegségeivel együtt - a nõi munkaerõ intézményét. Ebben a szocialista országok végül is "másodfokon" emancipálták a nõket, amire a világon csak a skandináv "államfeminizmusokban" volt példa (és itt véget is ért a két rendszer közös vonásainak elõsorolása). Alternatív vagy pláne nyugati mintájú kísérletek persze nem vagy alig is bontakozhattak ki, Adamik Mária szerint azonban volt egy jelentõs társadalomszerkezeti tényezõ, ami igenis átszivárgott a vasfüggönyön: a 60-as évek szexuális forradalma, amely nõk nemzedékeit tette kiszolgáltatottá. A "szabad szerelem" egyénekre gyakorolt hatásait a mai napig nem tárták fel Magyarországon (ellentétben például az Egyesült Államokkal). Adamik Mária állítása szerint a nõk szerepe többfelé tagolódott: létezik dolgozó nõ, anya és szexuális tárgy. Ezek közül a nõknek választaniuk kell (a széttagolódást nagymértékben a pornográfia és a prostitúció szolgálja ki); míg a férfiakra nem nehezül ilyen választási kényszer. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint amikor a prostitúcióról rendezett viták során a férfiak olyan kényelmetlenül érzik magukat, mert szerintük azonosítják õket a klienssel, míg a nõi résztvevõk soha nem azonosulnak a prostituálttal.
Ilyen kérdések akadályozták a 90-es években a magyar feminista mozgalmak kibontakozását. A napjainkban is megfigyelhetõ ellenállás vagy szemérmes elfordulás a feminista törekvésektõl azonban nem új és nem is meglepõ: Hadas Miklós úgy véli, minden új, a korábbiaktól radikálisan eltérõ szellemi pozíció fellépése ilyen reakciót váltott ki a történelem során. "A 10-es években a futurizmus követõit bolondnak tekintették. Bartókot szintúgy. A fogalmak átértelmezõdése némi átfutási idõt vesz igénybe. A gender is avantgárd, és hasonló szerepeket tölt be."
A szakma prominenseit persze nem különösebben foglalkoztatja az a kérdés, hogy mennyire vannak kitéve a közvélemény támadásainak: megint csak a radikalizmus révén érzik néhányan feljogosítva magukat arra, hogy "benyúljanak a kutató szoknyája alá", ahogy Adamik Mária fogalmaz. "A gender studies azon kevés tudományterületek közé tartozik, melynek szakértõi kénytelenek felvállalni személyes indíttatásukat, társadalomkritikájukat - mondja Susan Zimmermann. Hangsúlyozni kell: ez nem azt jelenti, hogy más tudományok mûvelõinek nincs személyes indíttatásuk, hiszen az mindenkinek van. Csak nem mindenki vallja be." Hadas Miklós szerint a fennálló társadalmi status quót támadó mozgalmak, így például a feministák képviselõi is óhatatlanul egyfajta másságot kezdenek képviselni, ami pedig megbélyegzettséghez vezet. "Kényelmetlen dolog ezt a másságot a többséggel szemben megfogalmazni: bizonyos értelemben mégis vállalni kell a stigmatizációt, a konfrontációt, és keresni kell a megszelídítését."
Makulák
Megjegyzendõ, hogy a szociálpolitikai és munkaerõ-piaci törekvések területén nincs olyan állam, amely tökéletesen megvalósította volna a nõk és férfiak közti esélyegyenlõséget. Zimmermann szerint ilyenkor minden "naiv" ellenérv a biológiai predesztinációra hivatkozik. "Én erre azt szoktam válaszolni: megengedem, a nõ szül, õ gondozza gyermekét, tehát õ marad otthon. A kérdés: miért válik ez automatikusan hátrányára, miért jár vele együtt az, hogy hosszú távon kevesebb a fizetése?" Még az olyan országokban is, ahol viszonylagosan megbecsülik az anyaságot, a kiesõ évekkel már nem lehet elszámolni a karrierbeli elõmenetel során. Svédországban, ahol a parlamenti képviselõk fele nõ, minden szülõ három évig otthon maradhat gyermekével, és ezért viszonylagos anyagi függetlenség is megilleti, de ezt a három évet egyetlen munkaadó sem számítja be elvégzett munkaként. A gyermeknevelés és az otthoni munka sehol nem kap az állam részérõl jelentékeny respektust, márpedig amíg ez így van, semmi sem fogja ösztönözni az egyes embert arra, hogy változtasson az eddigi állapotokon. "Mindenki tisztában van vele, hogy semmibõl nem állna kivasalni az ingét, de azért hagyja a >>hátországrafeminista mozgalmak felé, azok gyengének mutatkoztak az ilyen pártoknak vagy szervezeteknek a szexualitásról alkotott értelmezéseivel szemben. Ma a nõk státusát meghatározó mértékben befolyásoló pornográfia és prostitúció ellen csak kisebb áramlatok képviselõi fogalmazták meg álláspontjukat, s ebbõl óhatatlanul adódik a következtetés, miszerint a feminizmus és a történelmi értelemben vett liberalizmus alapelvei nem összeegyeztethetõk.
A gender távlatai itthon is biztatóak: míg például a szociológiának egy évszázad kellett ahhoz, hogy megvesse a lábát az egyetemeken, a társadalmi nemeknek tíz év elég volt arra, hogy a felsõoktatásban országszerte kiépüljenek a kutatás feltételei. Bár a szakemberek (Hadas Miklós becslése szerint a szociológiát hallgatók egyötöde írja ilyen témában a szakdolgozatát) és a társadalmi elit közti szakadék egyre szûkebb lesz, a szélesebb rétegek "felvilágosításával" még várni kell. A közoktatásban eddig sem hagytak mély nyomot az ismeretelméleti paradigmák - ez ügyben külföldön is lassú az elõrehaladás. Susan Zimmermann a német történelemoktatást hozza fel: a bõséges háttéranyagok ellenére a tankönyvekbe rendszerint utólag írnak bele néhány mondatot vagy egy-egy fejezetet - maga a történettudomány ilyen szempontból nincs újragondolva. Akárhogy is, a célirányos EU-források és -pályázatok mindenképp ösztönzõ hatással kell hogy legyenek a magyar oktatásra, de a civil és vállalkozói szférára is.
Eörsi Sarolta
