magyarnarancs.hu: A nyolcadikos biológia-tankönyv gyakorlatilag szőrtelenítésre buzdítja a lányokat: „látványos szépséghibaként” emlegeti az arcon, alkaron, lábszáron megjelenő szőrnövekedést. Mit szólsz ehhez?
Dojcsák Dalma: Az ember teste, a szőrös kar vagy bármely szőrös testrész – főleg egy tinédzser esetében – annyira önmagunkkal megegyező dolog, hogyha abban valaki rámutat egy hibára, az nagyon meg tudja viselni az embert. Vagy legalábbis úgy emlékszem, hogyha azt éreztem, hogy valami nem jó bennem, vagy a fizikai megjelenésem kapcsán erre utalt valaki, azt valami nagyon súlyos dolognak éltem meg, olyan súlyos problémaként, ami megakadályozza azt, hogy akár sikeres legyek, akár jól érezzem magam. Nyilván vannak olyan vélemények, amikre az ember ad, ha a hőn szeretett osztályfőnök azt mondja, hogy ne járj olyan pólóban, amiből kint van a derekad, mert meg fogsz fázni, akkor azon lehet, hogy elgondolkodunk, de amikor még a biológia-tankönyv is mindenki számára követendő magatartást ír elő, akkor gyakorlatilag normát teremt. És a normateremtés egy nagyon nagy jogosultság.
Nem tudom a jogászságomat levetkőzni: a jog egy előíró dolog, aminek megvannak a határai, mit írhat elő, milyen magatartásformákat szabhat meg, nem véletlenül alakítunk ki olyan társadalmat, amiben ennek komoly szabályai vannak, mert csak nagyon szűk és jól körülhatárolt területen hagyjuk, hogy az állam előírjon számunkra. A biológia-tankönyv előír, preskriptív a saját testünkkel kapcsolatban, hogy annak milyennek kell lennie, és ez az, amit nem lenne szabad hagyni. Vagy ha azt mondjuk, hogy ezt lehet, akkor csak jól indokolt, körülhatárolt esetekben, mondjuk, ha benne van a biológia-tankönyvben, hogyha minden étkezés előtt megmosod a kezed, akkor kevéssé valószínű, hogy hasmenést kapsz. Ezt a preskriptív szabályt el lehet fogadni egy biológia-tankönyvtől, de az, hogy esztétikai kategóriákban írjon elő, ráadásul egy olyan sérülékeny csoport számára, mint a kamaszok, az nagyon káros.
magyarnarancs.hu: Hogy kerülhet bele szerinted egy tankönyvbe az az általános társadalmi elvárás, hogy ha nő vagy, akkor bizonyos testrészeidet szőrtelenítsd?
| ||
DD: Erről az egészről nekem a nyelvtan jut eszembe. A nyelvtan mint előíró vagy leíró tudomány – ez egy örök vita. Az iskolában meg a tankönyvszerzőkben folyamatosan az előíró szemlélet van a leíró helyett. Valószínűleg azt is problémásnak tartanám, ha bekerülne a könyvbe, hogy a nők nagy része szőrteleníti a karját, lábát, nem tudom mijét, de hogy ez egy előíró dologgá válik a tankönyvben, „neked is ezt kell tenned, hogy a társadalom elfogadjon”, az nagyon komoly szereptévesztés a tankönyvszerző részéről. Pedig nyilván vannak olyan kategóriák, amik beleférhetnek egy ilyen narrációba, mondjuk az erkölcsi kérdések, amiket az ember meg tud ítélni, hogy követi-e vagy sem. De ha az esztétikai kategóriák is erkölcsi kategóriákká válnak a biológia-tankönyvben, az… Mindig próbálok jelzőt mondani arra, hogy ez milyen, de leginkább nagyon frusztráló. És elveszi a lehetőséget egy tinédzsertől, hogy ő döntse el, milyen akar lenni – nyilván egyébként is borzasztóan sok nyomás nehezedik egy kamaszra.
magyarnarancs.hu: Van abban valami pikantéria, hogy ezt a tankönyvet csak nők írták?
| ||
DD: Nem, nem (nevet). Sőt egy férfiban fel sem merülne, hogy egy nőnek szőrtelenítenie kell a karját, mert az van benne, hogy egy nőnek nem szőrös a karja, hiszen azt látja, hogy a nők karja nem szőrös. Egyszer olvastam egy amerikai cikket a női fanszőrzet alakulásáról, és abban megszólalt egy 18 év körüli lány, aki azt mondta, hogy a fiú osztálytársai teljesen megdöbbentek, hogy a lányok szőrtelenítik a nemi szervüket – ez már a pornón nevelkedett korosztály –, mert azt gondolták, a nőknek nem szőrös a nemi szervük, és nem értették, hogy akkor ez hogy van és miért.
A dologban semmi pikantéria nincs, a nők szeretik leginkább magukévá tenni ezt, amíg egy férfi nem fogja észrevenni, hogy ki van-e szedve a szemöldököd, addig a melletted ülő nő pontosan fogja látni, épp ezért tud sokkal előíróbb lenni, mert a szerzők ismerik a kategóriák közötti különbségeket.
magyarnarancs.hu: Arra szocializálják a gyerekeket, hogy természetes, sőt elvárt dolog, hogy a nők szőrtelenítik a testüket, de fel sem merül, hogy a férfiak is tehetnének bármi hasonlót.
DD: Sokat szoktam arról beszélgetni, hogy vajon a férfiaknak is nehéz, vagy olyan nehéz-e megfelelni az esztétikumnak. Nyilván szubkultúránként változik, van, ahol óriási elvárás van a férfiakkal szemben, hogy például hatalmas izmaik legyenek, meg van, ahol ez mindegy, és egyéne válogatja. Azt gondolom, hogy az, hogy a nők nem tudnak választani, egy erős csúsztatás, mert a nőknek is megvan a lehetősége a választásra a saját testükkel kapcsolatban, csak ehhez lépni kell egy nagyot az ismeretlenbe, ami nyilván kockázatos, és nem várható el senkitől, hogy ezt a kockázatot meglépje, anélkül, hogy tudná, milyen ítéletekkel fog szembesülni. Mert valójában nagyon könnyű ezt kezelni, ha az ember elkezdi lebontani maga körül azokat a határokat, amiket a külső elvárások teremtenek. Igazából azt írnám egy nyolcadikosnak szóló tankönyvbe, hogy abban a pillanatban, amikor elkezdesz nem foglalkozni azzal, hogy mások mit gondolnak vagy mondanak rólad, olyan fokú szabadsággal gazdagodsz, amit a szőrtelenítés nem ad meg. Persze azoknak az embereknek nagyon jó, akik a lehető legtöbb szempont szerint megfelelnek az általános szépségideálnak, nekik csomó módon könnyebbé válik az életük, de ezzel összehasonlítható könnyebbséget okoz az, amikor az ember elkezd nem foglalkozni másokkal.
Nem fogja kivetni magából a társadalom azokat a nőket, akik nem szőrtelenítik a karjukat vagy bármely testrészüket. Ez valójában nem olyan komoly elvárás, nyilván csak arról a környezetről beszélhetek, ahol én élek, de sokkal kevésbé komoly dolog, mint amilyennek tűnik. Nyilván, amikor az ember barátnői meglátják, hogy szőr nő a hónalján, azt mondják, hogy „fú, ez azért fura”, meg hogy „csinálj már vele valamit”. De ez egészen addig tart, amíg azt nem mondod nekik, hogy „de mi közöd van hozzá”. Van, aki elgondolkodik, és van, aki nem. Az ember anyukája nagyon sokáig nem tudja ezt kezelni, meg olyanokat mond, hogy „de adok egy borotvát”. Csóválja kicsit a fejét, de ez körülbelül eddig tart. Persze ez következetességet kíván, meg azt, hogy valamennyire elfogadd magad. De ez a szőrkérdés áttehető sok minden másra is: bőrhibára, túlsúlyra, zsírosodó hajra. Egy idő után eljön az a szint, mikor, ha valaki elkezd a társadalmi normákból kivetkőzni, eljut arra a szintre – ha olyan normákat választ –, hogy nem lesz vonzó a szó általánosan elfogadott értelmében. Az biztosan vízválasztó, hogy az ember felvállalja, hogy egy olyan társadalomban, ahol az emberek jelentős része a külseje alapján választ párt, úgy dönt, hogy ezeket az embereket kizárja a saját párválasztásából. Persze ez is egy tágítható kategória, ez sem annyira merev, de ez mind értékrendbeli kérdés, amit mind azért csinálunk, hogy a többi ember elfogadjon bennünket, na meg azért, mert akarunk magunknak egy párt, aki szeret minket.
Nagyon nehéz, vagy nem is lehet elvárni azt egy mondjuk 17 éves lánytól, hogy azt mondja, lemondok arról, hogy a fiúk szépnek találjanak, lemondok egy lehetséges párkapcsolatról azért, hogy ne kelljen megfeszülnöm a társadalmi elvárásoknak. Ezt elvárni gyakorlatilag lehetetlen, de a nyomást lehetne csökkenteni.
magyarnarancs.hu: Mi köze a szőrnek a feminizmushoz?
DD: Ez egy olyan szembetűnő jellemző, ami alapján meg lehet állapítani, hogy valaki vitatja a fennálló társadalmi szabályokat. Az nem látszik valakin, hogy a gyereke születése után mikor ment vissza dolgozni; mennyi pénzt keres vagy vezető beosztásban dolgozik-e, egyenrangú párkapcsolatban él-e a hetero- vagy homoszexuális partnerével – csak, hogy néhány feminista sztereotípiát felsoroljunk –, de az látszik, ha valakinek szőrös a lába, azt könnyen meg lehet állapítani. És ezért ez egy egyszerű módja, hogy lássuk, valaki visszautasítja-e, hogy megfeleljen olyan elvárásoknak, amiknek nem akar. Ezért kötik össze általában a két kérdést. Meg egy idő után ez egy statementté is válik, ha az ember akarja ezt erősíteni, akkor tudja, hogy ki az úgymond bevett értékrendű ember, és az orra alá fogja dugni a szőrös lábát vagy nyújtózkodik egyet a hónaljával, mert ez egy idő után provokációvá is válik. És ezt egy idő után – bizonyos élethelyzetekben – jó érzés csinálni.
magyarnarancs.hu: Kell vagy lehet a szőrtelenítés ellen érvelni, vagy a döntéshez való jog szabadsága miatt ez magánügy?
DD: Persze, a szőrös nem feministák között elég kevés olyat találni, aki azt mondja, hogy márpedig ez a norma. Épp ez a lényege, hogy te magad szabhatod meg, hogy érzed jól magad. Ha neked úgy jó, hogy a lábad ujjától a fejed tetejéig legyantáztatod magad, akkor hajrá. Ha meg nem csinálsz semmit, sőt még fésülgeted is, mert neked ez a jó, akkor meg legyen úgy. A te szabadságod eldönteni, és ebbe más ne szóljon bele. Semmi nem történik, nem dől össze a világ, ha bizonyos elvárásoknak nem felelsz meg. De azzal még nem találkoztam, hogy emberek másokat azért győzködnek, hogy hagyják abba a szőrtelenítést.
