Az, hogy a színház a kultúrpolitika felől nézve a legjobban izgatja az embereket, abból is látszik, hogy a tegnap esti vitára olyan sokan váltottak jegyet, hogy az eddig az előcsarnokban megtartott beszélgetést át kellett helyezni a színházterembe, amely teljesen megtelt. Mindenki feszülten várta, hogy ez a néhány ember mikor fog egymás torkának esni, de a bili csak egy óra elteltével borult ki.
| ||
Kezdésnek Veiszer azt a kérdést dobta be, hogy kinek mi számít politikai színháznak, és egyáltalán: hol vannak ennek a határa? „Politizáló színháznak nevezem azt a színházat, ahol kutatják és keresik a társadalmi és emberi viszonylatokat, illetve azoknak a működését” – kezdi Ascher saját definíciójával, majd Veiszer Vidnyánszkynak szegezi a kérdést, hogy ő politikai rendezőnek tartja-e magát. „Hát, azt hiszem, nem. Nem kifejezetten” – érkezik a bizonytalan válasz, majd hozzáteszi: „Nagyon ritkán vetemedem aktuálpolitikai gesztusokra a színpadon. De van, amikor nagyon határozott kiszólásaim vannak.” Schilling szerint akkor beszélhetünk politikai színházról, ha az a hatalom kérdésével foglalkozik. A színházban megjelenő politizálás határát pedig abszolút lelkiismereti kérdésnek tartja. Oberfrank veszprémi színházától pedig távol áll a politika, szerinte egy kisebb vidéki város közönsége egyáltalán nem vevő az ilyesmire. „Veszprémben néha el kell mondani az embereknek, hogy gyerekek, örüljetek annak, hogy van ez a színház, van ez a társulat, mert nagyon sok minden van, ami fenyegeti a színházi létünket.”
Ti és mi
Veiszer Spiró György szavaira hivatkozva mondja, hogy a magyar színház gyáva, mert Brechteket és Shakespeare-eket játszik. „Nem tudom, hogy mitől gyávaság az, ha az ember Shakespeare-t játszik” – mondja Vidnyánszky, majd hosszasan és láthatóan nagy szeretettel ecseteli ezeknek a daraboknak a jelentőségét, hiszen azok életről, halálról szólnak, aminél szerinte nincsen bátrabb dolog a világon. Schilling kicsit jobban érti Spiró szavait. „Arról is szólhat ez a mondat, hogy milyen szinten merjük kifejezni a gondolatainkat. Van-e szavunk leírni a jelenkori valóságot, tehát nem klasszikusokat veszünk elő, hanem találunk valami más nyelvet.” Vidnyánszky azonban továbbra is védi a klasszikusokat, szerinte Shakespeare darabjaiban igazabbak és mélyebbek a gesztusok, mint a kortárs darabokban.
| ||
Veiszer egy idő után kezdi felrázni az estét. Vidnyánszkytól idéz: „a színház feladata a szolgálat, az ünnep iránti igény és a hazafiság erősítése.” A Nemzeti igazgatója nem érti, hogy mi lehet a baj azzal, ha ő ilyeneket mond. Szerinte ünnepekre és mosolygó emberekre van szükség, továbbá elengedhetetlen azzal a közösséggel foglalkozni, amiben élünk, tehát kérdéseket kell megfogalmazni például azzal kapcsolatban, hogy mitől marad életben a nemzetünk. Veiszer sokkal inkább arra kíváncsi, hogy Vidnyánszky szerint milyen színház az, ami ennek az ellenkezője, hiszen a rendező folyamatosan azt hangoztatja, hogy ő igeneket fogalmaz meg. De mi lehet a nem, melyik az a színház, ami nem erősíti a hazafiságot? „Én nem keresem mindennek az ellenkezőjét. Én magammal foglalkozok, azzal a színházzal, amit csinálok, és hiszem azt, hogy egy igen után, egy nagy katarzis után jobb a lélek. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon tisztességes művészi cél” – részletezi színháza lényegét.
Schillingnél azonban ezen a ponton elpattant valami. Szerinte álszent ez a beszélgetés, mert Vidnyánszky nem csak a saját színházával foglalkozik, hiszen olyan hatalmi koncentráció van a kezében, amivel eldöntheti, hogy mi mehet és mi nem. Schilling úgy véli, hogy az elmúlt években megfogalmazódott a színházzal kapcsolatban egy üzenet, mégpedig az, hogy „eddig tinektek volt jó, most minekünk lesz jó”. Szerinte az itt a valódi kérdés, hogy ez a típusú politika benne lehet-e a színházban vagy sem. Mondandóját hangos taps kíséri. Schilling szerint itt és most kell arról beszélni, hogy van egy ember, aki eldöntheti, hogy ki kap pénzt és ki nem, ki csinálhat színházat és ki nem. „Engem végtelenül untat ez a szkanderozás” – érkezik Vidnyánszky nyugodt hangú reakciója. Úgy véli, hogy Schilling itt most csak valami feladatot teljesít, nevezetesen azért mondja ezeket, mert meg kell felelnie a külföldi támogatóinak, azoknak, akik pénzt adnak a munkáira és arra, hogy pártot csináljon. „Most megfeleltél, gratulálok” – mondja Vidnyánszky. Ennél a pontnál mérhető le először a tapsokból, hogy kik azok, akik a mostani Nemzeti igazgatója mellett állnak: kábé öt-hat ember tapsolja meg a hozzászólást. Egyébként a későbbiekben felmerül, hogy a legközelebbi ilyen beszélgetést a Nemzetiben rendezzék meg, mert Vidnyánszky úgy véli, hogy a helyszín szabja meg a közönség összetételét, nem pedig a téma. Ő egyébként a maga részéről szeretne párbeszédet kezdeményezni – mint mondja, ezért is jött el –, de a színházat érintő fontos dolgokról, problémákról kíván diskurálni, nem a politikáról. Az őt nem érdekli. „Na, álljunk meg egy pillanatra” – ragadja magához a szót Ascher. Szerinte egészen addig rendben van a beszélgetés, amíg arról van szó, hogy kinek mi a színházeszménye. „De ez naivitás vagy álszentség akkor, ha tudjuk, hogy te hatalmi centrumként működsz – lehet, hogy nem is tudsz róla, hogy hatalmi centrum vagy” – mondja ironikusan, majd megvédi Schillinget, hogy ő nem azért kapja a támogatást külföldről, hogy provokáljon.
Egy lépés előre
| ||
Innentől kezdve nincs megállás, senki sem nyugszik meg, előjönnek a további sérelmek, van, aki puszta bosszúról beszél, közben meg mindenki sajnálja saját magát, és nem tudják eldönteni, hogy kinek fáj ez az egész jobban. Több felszólaló is van a közönség soraiból, többek között egy 2007-ben végzett színész, aki közli, hogy őt marhára nem érdeklik ezek a sérelmek, az ő generációja csak issza ennek a levét. Halad azonban a dolog a békés megegyezésféle felé: abban mindannyian egyetértenek, hogy több ilyen fórum és szakmai vita kellene ahhoz, hogy mindent megbeszéljenek és megoldjanak. Oberfrank büszkélkedik is azzal, hogy ő szervezett egy ilyen szakmai gyűlést, ahol a második legégetőbb problémaként a függetlenek helyzetét tárgyalták, csak épp a függetlenek képviselőit felejtették el meghívni erre a szakmai teadélutánra. Most azonban nagylelkűen felajánlotta a mellette ülő Schillingnek, hogy szeretettel várja legközelebb.
A végén előkerül a Kerényi-féle buzizás is. Vidnyánszky védekezően hebeg-habog, hogy ő három nappal ezelőtt is azt nyilatkozta, hogy nem ért egyet a kijelentés stílusával. Veiszer azonban fontosnak tartja azt, hogy Vidnyánszky egyfajta békét kezdeményező, szimbolikus gesztusként itt és most határolódjon el a mondat tartalmától is. Ő viszont erre nem igazán vevő, szerinte nem fontos most erről beszélni, de Veiszer sokadik próbálkozására azért kinyögi, hogy „ez nem vállalható tartalom semmiképpen sem”.
Szavait elismerős taps kíséri.
