„Van abban valami őrülten szexi, ahogy elkezd beszélni hozzád, mintha csak Te és Ő lennétek a teremben” – kezdődik a NEXTFESZT ajánlója. Az „Y generáció” alcímet viselő fesztivál programjában szerepel a Dollár Papa Gyermekei, a STEREO Akt, illetve a TÁP Színház Fekete Ádám darabjával, a táncosok közül Molnár Csaba, Dányi Viktória, Vadas Tamara, a Hodworks és a Radioballet, de koncert, bábelőadás, kiállítás, performansz és hanginstalláció is felbukkan a Trafóban január 5. és 23. között.
Most járunk tehát a félidőben. Péntek este pedig az egész pályát áttekinthetjük az új előadó-művészeti törekvésekről szóló vitán, amelyet a Narancs színikritikusa, Tompa Andrea vezet, résztvevői pedig Fuchs Lívia, Herczog Noémi, Jászay Tamás, Králl Csaba, Péter Márta.
Kérésünkre Jászay Tamás színikritikus és Králl Csaba tánckritikus írt vitaindítót.
Králl Csaba: Y-gen
Ez az a generáció, amely felborzolni látszik a hazai táncélet állóvizét. Nyitott, szabad, kíváncsi és kísérletező. Új utakat tapos, mely óhatatlanul szétfeszíti a színház és a tánc hagyományos kereteit, művészete mégsem lilaködös kortárs belügy, hanem eleven közösségi élmény. Ritka közvetlen, személyes és intim. Individuális, ugyanakkor közösségteremtő. Nem táncszerű tánc, nem koreográfiaszerű koreográfia. Valami, ami újfent jelentősen kibővíti és átírja a táncról, a mozgásról, a színházról vallott eddigi elképzeléseinket. Egy az egyben nem lefordítható, de tudni, érezni, hogy mit akar, miről szól, és legfőképp kinek. Történetmesélés helyett elsősorban a saját belső történéseire, érzéseire, élményeire, vízióira figyel, azokból táplálkozik, azokat vetíti ki. Mégsem köldöknézegető, ugyanis mikrovilágukban rendületlenül visszatükröződik a makró, mint cseppben a tenger, részben az egész.
| ||
Az új generáció színpada zömében puritán, vállaltan „szegény színház”. Hangvételében, játék- és kifejezésmódjában azonban akár egy előadáson belül is gazdag és sokszínű. Képes bármit és bármikor a visszájára fordítani, áthangolni, átlényegíteni. Absztrakt, de beszédes. Klipszerű, mégis érzékeny. Ironikus, miközben önmagára is bátran nyelvet ölt.
Ez az a generáció, amely elsősorban projektekben és alkotói együttműködésekben gondolkodik. Nem is igazán tudna másban. Ezen alkalmazkodási kényszer azonban mintha a folyamatos megújulás záloga is lenne egyben, bár kétségkívül sok hátránnyal is jár.
Ez az a generáció, amely a színházi élet perifériáján mozog, mert a pénzosztó kuratóriumok még a létezéséről is alig hajlandók tudomást venni, míg a támaszául szolgáló háttérintézményeket (Műhely Alapítvány, SÍN Kulturális Központ stb.) forráshiányra hivatkozva sorra ellehetetlenítik.
| ||
Ez az a generáció, mely túlnyomórészt egy fészekből, a Budapest Tánciskolából repült ki, szakmai felvértezettséget viszont már nemcsak itthon, hanem ismert nemzetközi kortárs művészeti/oktatási intézményekben (P.A.R.T.S., SEAD stb.) és külföldi társulatoknál szerezte.
Ez a generáció már az információs kor gyermeke. Nem számol a határokkal sem virtuálisan, sem valóságosan. A világ számára falu, a művészet pedig a megélt és a megjelenített szabadság egyedüli fóruma.
Ez az a generáció, amely többet játszik külföldön, mint idehaza, következésképp előbb is lesz ismert ott, mint a kortárs művészetet kultúrpolitikai támogatással negligáló MMA-s, hunmagyar belterjben. A magyar nemzeti kortárs kultúra hírvivője és nagykövete (mért is ne kaparintanánk vissza a nemzeti szót!), nagyobbrészt uniós kulturális támogatásokból kistafírungozva. Enélkül: lassú halálra ítélve.
| ||
Jászay Tamás: Kockáztatnak, mást nem tehetnek
Nem az alkotók személyi okmányaival a kezem ügyében nézek színházat: amit látok, nem attól jó, hogy huszonévesek csinálják, de persze nem is az ördögtől való csak azért, mert, mondjuk, a nyugdíj közelében járók követik el. (Azzal a véleménnyel meg, hogy akár néhány éve is még Zsótér Sándor volt az egyik legfiatalabb magyar rendező, talán nem maradok teljesen egyedül.)
És bár ennyiből is kitűnhet, hogy erős fenntartásaim vannak egyetlen korosztály, illetve a generáció mint téma középpontba helyezésével, mégis üdvözlöm a Trafó NEXTFESZTjét: a jó ízléssel összeállított, az életkor fetisizálása helyett valójában az új formák bemutatására hangsúlyt helyező program komoly esély arra, hogy végre reflektorfény irányuljon fontos, ígéretes, amúgy fiatal alkotókra. És ha van egy kis szerencsénk (nekik meg jó sok), akkor tanúi lehetünk annak a folyamatnak is, ahogyan a következő években a tehetségük kiteljesedik.
Márpedig a magyar színház épp ebben, az esély megadásában nemigen jeleskedik. Jelentős kőszínházainkba nemcsak az igazgatók vannak bebetonozva évtizedekre, de az általuk felkért rendezői kör is szinte érinthetetlen: a Katona József Színházon kívül nem tudok hirtelen olyan helyet mondani, ahol programszerűen kapnának lehetőséget fiatal rendezők. Pedig egy kis kockáztatás még senkinek sem ártott meg: Schilling Árpád, Bodó Viktor itt kezdték, most tudjuk, hol tartanak, azt meg kíváncsian várjuk, hogy például Székely Kriszta vagy Kovács D. Dániel pályája milyen irányokat vesz majd.
| ||
A biztonság szeretete az egyik lehetséges oka annak, hogy a színházban nem zajlik a fiatalok forradalma, ami pedig – Králl Csaba meglátásával egyetértve – a kortárs táncban meghatározó az utóbbi években. Ez persze nem jelenti, hogy itt semmi sem történik, sőt: az irányok talán még inkább széttartóak, ha úgy tetszik, személyre szabottak, mint a tánc esetében. A Trafóban most megmutatkozó rugalmas és nyitott formációk (Dollár Papa Gyermekei, Stereo Akt, TÁP Színház) és más, itt nem fellépő, de a lassan újrarajzolódó színházi térképen előkelő helyen lévő csapatok (például a k2 Színház) megteszik nekünk azt a szívességet, ami a független színházi közeget eredendően erőssé teszi: a szükségből erényt kovácsolva, bátran kísérleteznek.
Kockáztatnak, mert nem tehetnek mást. Ha úgy adódik, kudarcot vallanak, aztán felállnak. Hogy ezt biztosan megtehessék, ahhoz elengedhetetlen a támogató, félelemmentes közeg. Ennek a kialakítása sok idő és energia, első körben azonban bőven elég, ha szorgalmasan járunk az előadásaikra: nem annak ellenére, hanem éppen azért, mert fiatalok.
A vita folytatódik január 16-án, péntek este 21.30-kor, a Felülről az ibolyát című előadás után, a Trafó kávézójában. A fesztivál részletes programját lásd itt.
