Interjú

"Iszonyú boldogság"

Stohl András színész
szerző
Urfi Péter
publikálva
2013/20. (05. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Alföldi Róbert utolsó rendezése a Nemzetiben, Stohl életének legnehezebb szerepe. A Mephisto apró megalkuvásokkal, kis lépésekben elbukó színészsztárja, Hendrik Höfgen példája anélkül aktuális, hogy a darab erős politikai utalásokkal élne.

Magyar Narancs: Egy évvel ezelőtt nyilatkozta ("Azt mondtam mindenre, hogy értettem", Magyar Narancs, 2012. április 12.): "Én leszek Mefisztó. Na, ott eldől minden. Az nagy próbatétel lesz." Mi dőlt el itt?

Stohl András: Azt már akkor tudtuk, hogy ez óriási szerep, és nagyon nehéz lesz, és hogy ez Robi utolsó rendezése, az utolsó nagy premier, ennek a társulatnak a búcsúja. Nagyon tartottam tőle. Ahogy a Mephistóban is mondom: attól, hogy nem leszek elég jó hozzá, és majd rajtam csúszik el az egész.

MN: Lement az első három előadás (az interjú május 13-án készült - UP). Most hogy látja, sikerült?

SA: Hát... Nagyon-nagyon jók a visszajelzések, ezt mondhatom, és ez fontos. Hatalmas munka áll mögöttünk. Nem mondom, hogy jó munka, mert ez gyilkos meló volt. Ebben a darabban mindenki hozzám jön, talán három-négy jelenetben nem vagyok benne. Az elején ráadásul még inkább körülöttem zajlanak az események, nem velem vagy bennem, és éppen ez az a része a szerepnek, ami távolabb áll tőlem. A görcsös, magába forduló ember. Nehéz volt magamat visszafognom, mert nagyon akartam teljesíteni, és én nagyon tolós színész vagyok, tehát kiengedem az energiámat, az erőmet, a hangomat. A próbákon Robi folyamatosan azt kérte, hogy fogjam vissza magam, mert Höfgen itt még nagyon beszari, és épp nem attól lesz igaz a jelenet, ha a szokásos nagy indulati löttyel belemegyek. Nem volt könnyű.

MN: Meg azt is el kellett játszania, hogyan játszik egy rossz színész.

SA: Ha ez így van, az nem volt szándékos.

MN: Miért, Hendrik Höfgen jó színész?

SA: Fene se tudja. Mindig olyan színész, amilyen környezetbe kerül. Van ilyen a színész életében: ha gyengébb társulatban, gyengébb rendezőkkel dolgozik, akkor nem tud kiteljesedni. Höfgen a végén már Berlinben játszik, a Nemzeti Színházban, valószínűleg elég kvalitásos rendező keze alatt. Azt hiszem, amikor másodszor játssza Mephisto szerepét, Joker-álarcban, már valóban jó színész.

MN: Egyre jobb lesz, miközben erkölcsileg újra és újra elbukik?

SA: Talán igen, talán így megy előre az élete.

MN: Az idézett interjúban mondta azt is: arra vágyom, hogy Alföldi "bennem, belőlem építsen föl valamit, egymás kezét fogva". Így történt végül?

SA: Mindenképpen. Robi nem is osztotta volna rám, ha nem látja bennem azt, amit ő ettől a szereptől akar. Azt is szokták mondani, hogy a rendező a főszereplőbe általában saját magát is belerendezi. Saját vágyait, görcseit, szépségét, csúnyaságát, mindent. Robi nagyon ismeri az életemet, és amikor valami nem jött elsőre vagy nehezen jött össze, az instrukcióiban sokszor tudott ebből meríteni, személyes impulzusokat adni.

MN: Tud erre konkrét példát mondani?

SA: Nem, de nem is akarok. Nem tartozik senkire.

MN: És Szabó István filmjéből lehetett építkezni? Klaus Maria Brandauer legendás alakítása inspiráló volt vagy nyomasztó?

SA: Egyáltalán nem foglalkoztam vele. Régen láttam a filmet, apró részletekre emlékszem csak belőle. Amikor a végén a stadionban ráküldik a reflektorokat, amikor az SS-tiszt asztala felé lépked egy hosszú folyosón, amikor megmutatja a tiszti páholyban a jelmezét. Meg a táncórára is emlékszem, biztos a szexjelenet miatt. De ennyi. Ezek csak momentumok, biztosan nem befolyásoltak.

MN: Ez azért érdekes, mert kevés olyan szerep van, ahol ilyen domináns egy színészi előkép. Klaus Mann Mephistójáról valószínűleg minden magyar nézőnek Brandauer fehérre festett arca ugrik be. Épp azért nem nézte újra, hogy ne befolyásolja?

SA: Nem lett volna értelme. Egyrészt igen, valószínűleg be is szartam volna, hogy milyen jó. Mert arra azért emlékeztem, hogy telitalálat a csávó. Volt benne valami puhaság, ami bennem kevésbé van. Meg azt is gondoltam, hogy nekem nem a filmmel kell foglalkoznom, hanem ezzel az adaptációval, amit a két Robi (Alföldi, illetve Vörös Róbert dramaturg - U. P.) készített. És tudja mit? Aki megnézi az előadást, annak talán majd az én arcom ugrik be ezután. Vagyis Mephisto Joker-arca. Amikor először rám tették az arcfestéket, megnyugodtam. Csak két jelenetben van rajtam, de azokban olyan mankó volt, hogy rögtön tudtam: az a kettő menni fog. Egyrészt a darabbeli Mephisto-előadás, másrészt az SS-tiszttel közös vacsora. Nagyszerű húzás szerintem, hogy Höfgen ott is ebben a maszkban jelenik meg. Egyszer a világ ura, és utána azonnal látjuk, mint egy kis pondrót, akit úgy taposnak el, ahogy kell.

MN: Olyan ez a szerep, mint egy mestervizsga. Rengeteg árnyalat és rengeteg készség kell hozzá.

SA: Ez tényleg az egész palettát lefedi. De amikor benne vagyok, ezt nem veszem észre. Csak amikor mondják. Egyszer Törőcsik feljött, és azt mondta: az elképesztő, hogy maga mindent tud, énekel, táncol, Mephistót játszik... Soha életemben ilyen nehéz szerepem nem volt. De ez iszonyú boldogság is. Az pedig baromi jó, hogy erre az előadásra most tényleg nagyon sokan figyelnek. A szinkronstúdióban a pénztáros néni, aki nyilván nem látta, azzal fogadott, hogy "András, itt mindenki, aki bejön, a Mephistóról beszél". Hatalmas érzés, hogy ez a színház ilyen előadást tudott létrehozni. Ezért is nagy kár, hogy vége.

MN: A pénteki premieren gondolt erre? Hogy vége?

SA: Persze, folyamatosan ott volt a fejünkben, milyen abszurd, hogy összesen tízszer fog lemenni egy ekkora munka - mert most nemcsak én, hanem mindenki igazán odarakta magát. Itt egy nyiffanás nem volt, semmi nyafogás, hogy jaj, minek szenvedünk ezzel ennyit, ha úgyis csak párszor játsszuk. Mert a Mephistóról mindenki tudta, hogy végül ezzel fogunk majd kezet a nézőinkkel.

MN: Nem zavarja a társulatot, hogy sok néző láthatóan politikai indulatból is lelkesedik a színházukért?

SA: Ezzel nem tudunk mit csinálni, ez adottság. Azért pedig nem bánthatjuk a nézőket, mert szeretnék felénk eljuttatni a szeretetüket, és sajnálják, hogy ennek vége. És annak, hogy ez a társulat felbomlik, most már elismerten politikai okai vannak. De a nézők, akik felállva tapsolnak, akik sírnak, azok nem feltétlenül a politikára gondolnak. Hanem mondjuk arra, hogy most vannak itt utoljára, mert nincs már több jegyük erre az évadra, és nem látják újra azt a társulatot, amit megszerettek. Hadd ne haragudjunk rájuk azért, mert szeretik a színházat! Nekünk - és azt hiszem, ez nem csak az én véleményem - most az a feladatunk, hogy az aznapi előadás a lehető legjobban menjen. A nézőtől is függ, hogy aztán erre mit pakol rá magában, de a Mephistóban például azt látom, hogy messzemenőkig megpróbált ellenállni bármiféle aktualizálásnak. Untig elég, amennyire ez a mű magától is érvényesen hat itt és most.

MN: Nemrég vált biztossá, hogy a Vígszínházban folytatja, pedig az új igazgató marasztalta. Nagyon direkt, de ugyanolyan kézenfekvő is a párhuzam: ez höfgeni dilemma volt? Hogy maradjon-e Vidnyánszky Attila új Nemzetijében?

SA: Valamelyest biztos, igen, az ember elgondolkozik ezen, hogy merre épül a karrierje, mit tud bevállalni, mivel tud egyetérteni. De most még nem tudjuk, mivel értünk vagy nem értünk egyet, mert csak találgathatjuk, milyen színházat csinál majd Attila. Úgyhogy fölösleges lenne előre pocskondiázni.

MN: Értem én, a Nemzeti jelenlegi gárdája többnyire ilyen visszafogottan nyilatkozik Vidnyánszkyról. De az már most világos, hogy az új Nemzeti Színház a Nemzeti Együttműködés Rendszerének reprezentatív, felszentelt helye lesz - voltaképpen függetlenül attól, hogy szakmailag hogyan szuperál. Aki ide szerződik vagy itt marad, megtesz egy apró lépést, kimond egy félénk igent - éppen úgy, ahogy Höfgen haladt előre.

SA: Lehet, hogy így van. Nekem az lett volna fontos, hogy valahol, valahogy együtt tudjon maradni egy csapat az innen távozókból. Egy darabig úgy tűnt, hogy ez sikerülhet, végül mégis szétszéledünk. De a Vígben az első előadást Alföldi rendezi, a Danton halálát, amiben együtt játszhatok László Zsolttal és Hevér Gáborral.

MN: Tíz éve játszik a Nemzetiben. Tíz olyan darabban szerepel, ami most is repertoáron van. Aztán jön a június, és...

SA: ...ezek mennek mind a kukába, igen. De erre nem érdemes gondolni, mert belebolondulna az ember. A következő napot kell nézni, az esti előadásra figyelni. Azt hiszem, Vidnyánszky négy darabot tart meg, bár ez még nem hivatalos. Állítólag a Bányavirág is köztük van.

MN: És örömmel jön majd viszsza játszani benne?

SA: Persze, ami jó, azt csinálni kell. Inkább a többi darabot sajnálom. Nem is tudnék kiemelni egyet vagy kettőt. Azt szoktam mondani a barátaimnak, hogy tök mindegy, melyik nap jönnek el, nem tudnak nagyon mellényúlni. Bár azért most a Mephisto a szívem csücske.

MN: Miért? Miért ez a legfontosabb szerep?

SA: Erre Hendrik Höfgen azt válaszolná, megszállott tekintettel: azért, mert kurva nagy siker!

szerző
Urfi Péter
publikálva
2013/20. (05. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Kelet és Nyugat érdekellentétei
Interjú Timothy Snyderrel
Választási riport Szerencsről
Az új Hazafias Népfront
A rendszer árnyéka
TGM a Jobbikról
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...