„Keresztre feszítéshez ideális” - Eric Idle színész, énekes

szerző
Köves Gábor
publikálva
2015/19. (05. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Budapestre érkezik a Brian élete vígoratóriumi átirata, amelynek címe: Nem a Messiás (Csak egy nagyon haszontalan fiú). Eric Idle örökös Monty Python-tag maga is részt vesz az eseményen május 31-én. Skype-on beszélgettünk.

Magyar Narancs: Ön lenne a Python énekhangja?

Eric Idle: Ahogy vesszük. Azért a többiek sem jönnek zavarba, ha nótára kell gyújtaniuk. A Python után szerepeltem Gilbert és Sullivan vígoperájában a londoni operában; jó iskola volt. Énekórákat kellett vennem, hiszen én sem úszhattam meg az éneklést. Ez már csak így megy az operákban; viszonylag gyakran énekelnek bennük.

MN: A Brian élete híres és híresen optimista dala, az Always Look on the Bright Side of Life teljes egészében az ön műve. Épp csak a többi Pythonnak nem tetszett, amikor először előhozakodott vele, legalábbis ez áll Michael Palin naplójában.

EI: Hát, igen, főleg Michael Palinnak nem tetszett. Látja, még ő sem tévedhetetlen. Végül mégis bekerült a filmbe – keresztre feszítéshez ideális.

false

MN: Az eredeti címjavaslata – Jesus Christ: Lust for Glory (Jézus Krisztus: vágy a glória után) – viszont már nem ment át a szűrőn…

EI: Viccnek szántam. A vallás tabunak számított, senki sem mert viccelődni vele. Pedig hát igazi aranybánya, nem igaz? Szerintem mindent szabad, sőt kell is piszkálni, hogy lássuk, lehet-e rajta nevetni. Sokat agyaltunk a filmen, emlékszem, egyszer Gilliam (Terry Gilliam) és én egy egész estén át brainstormingoltunk Amszterdamban, miközben a Gyalog galoppot promotáltuk. Tudományos alapokra helyeztük az ötletelést; vedeltük a sört, és röhögtünk. Egyik szentségtörő vicc követte a másikat.

MN: Csak sört ittak, vagy a Brian élete fű-füstben fogant?

EI: Amikor az ember be van tépve, minden rendkívül viccesnek tűnik, kár, hogy ami betépve vicces, nem betépve egyáltalán nem az. Nem lehet hatás alatt vicceket írni. Mi sem tettük. Amúgy remekül szórakoztunk, de be kellett látnunk, hogy ha csak vicceket pufog­tatunk egymás után, abból nem lesz film. Elkezdtünk komolyabban foglalkozni a témával. Még egy Biblia is előkerült, sőt több is. Mélyre ástuk magunkat a bibliai történetekben és a vallással foglalkozó filmekben. Akik blaszfémiát kiáltottak, félreértették a lényeget. Most akkor elmondom önnek a lényeget, jó? A Brian élete arról szól, hogy milyen szörnyű, ha az embert összetévesztik a Messiással.

false

MN: Önt már tévesztették össze valakivel?

EI: Engem is összetévesztenek néha a Messiással.

MN: És rajta kívül?

EI: Rendszeresen összekevernek Michael Palinnal. Néha Gilliammel. Olykor John Cleese-zel. Az utóbbit tényleg nem értem. Fel nem foghatom, milyen szemmel kell rám nézni, hogy John Cleese-nek gondoljanak? Ön érti ezt?

MN: Én sem. Olvastam viszont John Cleese nemrég megjelent memoárját: sem abban, sem Michael Palin naplóiban, sem a Terry Gilliammel készített interjúkötetben nincs egyetlen rossz szó sem, ha ön kerül szóba. Ez hogyan lehetséges?

EI: Nos, mit is mondhatnék? Hát, ez nagyon kedves. Bár nem látom be, miért is kéne bármi dehonesztálónak szerepelnie becses személyemmel kapcsolatban az említett művekben. Amúgy meg élek a gyanúperrel, hogy Gilliam azért csak talált valami kivetnivalót…

MN: Miért pont Gilliam?

EI: Hogy miért? Mert Gilliam nem kedveli a sikeres dolgokat. Nagy barátja a sikertelen dolgoknak. Az ő szótárában a sikertelenség a művészi őszinteség megfelelője. Nézze csak meg a filmográfiáját!

MN: Michael Palin naplója számos, korábban nem ismert részlettel szolgál: főleg arra vonatkozóan, hogy a szerző mikor és miért kereste fel a fogorvosát. Ön nem szándékszik megírni a dentálhigiénés visszaemlékezéseit?

EI: Többször megkörnyékeztek már, hogy írjak az életemről, de egyik alkalommal sem találtam elég érdekesnek magamat. Meg hát minek is vájkálni a múltban? Elég sokat jártam terápiára, én ezt a munkát ott már elvégeztem. Ha valaki inkább a nagy nyilvánosság előtt, könyvírással tenné ugyanezt, szíve joga. Én inkább új anyagokat írok.

false

MN: A Brian élete rendesen kiverte a biztosítékot a maga idejében – Svédországban úgy hirdették, hogy a film, amit Norvégiában betiltottak. Ennyi év után még mindig sikerül egy kis felháborodást okozni vele?

EI: Ha bibliai kosztümben lépnénk színpadra, és hoznánk a kereszteket, attól tartok, még mindig sokak tyúkszemére lépnénk. Anno hiá­ba téptük a szánkat, hogy semmi szentség­törő nincs a Brianben, mintha a falnak beszéltünk volna. Ha nem oratóriumként adnánk elő, hanem jelmezes darabként, kapnánk a fejünkre most is. Így viszont még senki sem panaszkodott.

MN: Van olyan sarka a világnak, ahol a Brian még mindig tiltólistán szerepel?

EI: Amikor harminc év elteltével Devonban is bemutatták, azt hiszem, az ellenzők utolsó bástyája is elesett. Még egyszer mondom: a Brian élete egy súlyosan félreértett, nagyon is komoly film szerintem.

false

MN: A filmet Tunéziában, Franco Zeffirelli A Názáreti Jézusának hátrahagyott díszleteiben forgatták. Amikor tudomást szerzett erről, Zeffirelli szörnyű haragra gerjedt. Mit gondol, miért?

EI: Ne hülyéskedjen, tényleg?

MN: Így történt. Még panaszt is tett valamelyik helyi miniszternél.

EI: Édes istenem! Olcsóbb volt így, azért használtuk a díszletmaradékot. De ha sikerült Mr. Zeffirellit kihoznunk a sodrából, arra büszke vagyok.

MN: Nem csak a Pythonnal, szólóban is volt egy szentségtörő projektje: egy ál-Beatles zenekar, a The Rutles. Csinált is egy áldokumentumfilmet róluk All You Need Is Cash címmel. Aki csak számított, Mick Jaggertől Paul Simonon át Bill Murray-ig, mindenki benne volt. A stáblistából ítélve 1978-ban nem volt nagyobb király önnél…

EI: Nagy királyság volt a Rutlest csinálni. Előttünk senki sem mert a Beatlesen viccelődni, mi viszont az ő sztorijukat parodizáltuk ki, és ebben a Saturday Night Live csapata is benne volt. Lorne Michaels, az SNL kitalálója volt a producerünk. Így került John Belushi, Gilda Radner és egy új fiú, Bill Murray a filmbe. Ők mind az improvizációs iskolát képviselték, amit a Pythonnál nem igazán tapasztalhattam meg, mert a Pythonnal ezerszer megrágtuk a szövegeket, míg el nem készült a végleges változat. Ha valamit meg akartunk változtatni, akkor leültünk, és átírtuk. A Rutles-filmben viszont rengeteget improvizáltunk. Jagger meg a többiek mind a haverjaim voltak, nem kellett kétszer mondani, hogy jöjjenek. Magukat alakították, a Rutlesről nyilatkoznak. Később megcsináltam a folytatást, Can’t Buy Me Lunch címmel. Ebben Tom Hanks könnyek között idézi fel, hogy mit érzett, amikor a Rutles felbomlott. A Rutlesbe csomagolva mindenki elmondhatta, mit gondol a Beatlesről. Salman Rushdie például úgy nyilatkozott, hogy az összes többi csapatot kedvelte, de a Rutlest nem annyira, mert olyanok voltak, mint akik a női zenekarokat utánozzák.

false

MN: A Beatles-tagok mit szóltak?

EI: George szerepelt a filmben, ez mindent elárul. Meg is ajándékoztam egy eredeti Rutles-gitárral – ha látta volna, csak úgy sütött belőle a boldogság. Paul nem volt ennyire lelkes, de Linda, a felesége nagyon bírta a filmet. Ringo úgy nyilatkozott, hogy szerette a filmet, 1968 után. Rejtély, mit értett ez alatt. John és Yoko, úgy tudom, rajongott a filmért, ami igazán rendkívüli, figyelembe véve, hogy Yoko Hitler lányaként van ábrázolva.

Az interjúból kimaradt jelenetek itt olvashatók. Norvégiában is.

szerző
Köves Gábor
publikálva
2015/19. (05. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Tarlós megszüntetné
Mi lesz a BKK-val?
Borsodi riport
Egy kegyetlen gyilkosság háttere
Interjúk
Parragh László, René Jacobs, Rob Brydon
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...