Koncertnek talán

Háy János–Lovasi András: A kéz

  • - deres -
  • 2012. február 14.

Színház

Ha Lovasi és Háy összeáll: felcsillan a szem. Valami jót várunk. Valami izgalmasat. Kaposvári munkájuk ehhez képest csalódás. Pedig a műfaj (bítzenés előadás), a korszak (hetvenes évek), a téma (kamaszlét) mind jól hangzik. De a Csiky Gergely Színházban most valahogy mégsem. Nincsenek tétek, csak kedélyeskedés.

Ami a Háy-prózában működött, a színpadon akadozik: a dialógusok csakúgy, mint a jelenetváltások. A faluról fővárosba kerülő Dávid története így a népmesei legkisebb fiú könnyed retrójába vált át. Viszont ebbe az esetlen csajozások komikumától a groteszk kollégiumi beavatásokon át a halál tragikumáig mindent belesűrítenek. A baj igazán ott kezdődik, hogy nincs kapaszkodó, amiből visszafejthetnénk az előadást megszervező és rendszerező elvet. Az egymás mellé pakolt jelenetek a főhős és az éppen aktuális közeg konfliktusára építenének – nem túl nagy meggyőződéssel. Mintha minden karaktert és cselekményt hangtompítóval kezeltek volna. Legalább az uniformizált nosztalgia működhetne, adott hozzá minden: halványzöld Zsiguli (nem gyorsul), NDK-s és lengyel turisták a Balatonnál (sör és farmer), és a falról Jimi Hendrix figyel (bár angolul kevesen tudnak). De a rendezés (Göttinger Pál) és a szöveg koncepciója finoman szólva nem talált egymásra. A túl hosszúra nyújtott díszletváltások között a szöveg nemegyszer mesterkéltnek hat, a dalok diktálta tempót pedig a jelenetek nem képesek megtartani. Így a három elem (szöveg, zene, jelenet), ami ideális esetben erősíti és transzformálja egymást, most széthúz.


Fotó: Klencsár Gábor

Közülük a zene a leginkább élvezhető, bár ettől még az előadás egészében koncepciópótló eszköz marad mind a keretezés, mind a tematika szintjén. Ha a cél a nettó szórakoztatás – és például nem egy elsumákolt kor és egy túl ismerős sors felmutatása vagy ütköztetése –, így még az sem jött össze – ehhez a rocknak nem csak idézőjelben kellett volna megszületnie. Azért a zenekar és a főszereplő Nagyhegyesi Zoltán végig bitang jól szól, plusz Marofka Mátyás is, mikor a kamu angol trükkjeit ecseteli. Csak azt a napsugaras finálét tudnám feledni. Pedig előtte ugrott be, hogy koncertnek talán még elment volna.

Csiky Gergely Színház, Kaposvár, február 4.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.