Ha Lovasi és Háy összeáll: felcsillan a szem. Valami jót várunk. Valami izgalmasat. Kaposvári munkájuk ehhez képest csalódás. Pedig a műfaj (bítzenés előadás), a korszak (hetvenes évek), a téma (kamaszlét) mind jól hangzik. De a Csiky Gergely Színházban most valahogy mégsem. Nincsenek tétek, csak kedélyeskedés.

Ami a Háy-prózában működött, a színpadon akadozik: a dialógusok csakúgy, mint a jelenetváltások. A faluról fővárosba kerülő Dávid története így a népmesei legkisebb fiú könnyed retrójába vált át. Viszont ebbe az esetlen csajozások komikumától a groteszk kollégiumi beavatásokon át a halál tragikumáig mindent belesűrítenek. A baj igazán ott kezdődik, hogy nincs kapaszkodó, amiből visszafejthetnénk az előadást megszervező és rendszerező elvet. Az egymás mellé pakolt jelenetek a főhős és az éppen aktuális közeg konfliktusára építenének – nem túl nagy meggyőződéssel. Mintha minden karaktert és cselekményt hangtompítóval kezeltek volna. Legalább az uniformizált nosztalgia működhetne, adott hozzá minden: halványzöld Zsiguli (nem gyorsul), NDK-s és lengyel turisták a Balatonnál (sör és farmer), és a falról Jimi Hendrix figyel (bár angolul kevesen tudnak). De a rendezés (Göttinger Pál) és a szöveg koncepciója finoman szólva nem talált egymásra. A túl hosszúra nyújtott díszletváltások között a szöveg nemegyszer mesterkéltnek hat, a dalok diktálta tempót pedig a jelenetek nem képesek megtartani. Így a három elem (szöveg, zene, jelenet), ami ideális esetben erősíti és transzformálja egymást, most széthúz.

Fotó: Klencsár Gábor

Közülük a zene a leginkább élvezhető, bár ettől még az előadás egészében koncepciópótló eszköz marad mind a keretezés, mind a tematika szintjén. Ha a cél a nettó szórakoztatás – és például nem egy elsumákolt kor és egy túl ismerős sors felmutatása vagy ütköztetése –, így még az sem jött össze – ehhez a rocknak nem csak idézőjelben kellett volna megszületnie. Azért a zenekar és a főszereplő Nagyhegyesi Zoltán végig bitang jól szól, plusz Marofka Mátyás is, mikor a kamu angol trükkjeit ecseteli. Csak azt a napsugaras finálét tudnám feledni. Pedig előtte ugrott be, hogy koncertnek talán még elment volna.

Csiky Gergely Színház, Kaposvár, február 4.