Miután Dorn, az orvos suttogva közölte Trigorinnal, hogy jobb lesz, ha elviszi innen Arkagyinát, mert a fia főbe lőtte magát, elsötétült a színpad, vége volt az előadásnak. A bécsi Burgtheater Sirály vendégjátéka (rendezte: Jan Bosse) nagy tapsot kapott a Nemzeti Színházban, a színészek szépen sorban meghajoltak, ahogy illik, majd amikor visszatértek, a még mindig tartó tapsviharban az orvost játszó színész, Martin Reinke egy papírral a kezében kiállt a tapsrendből, és fölváltva, németül és angolul elkezdett egy szöveget felolvasni.
| ||
A váratlan fordulat zavarba ejtő volt, a petíció körülbelül arról szólt, hogy bár közös a múltunk, és jól láthatóan Csehov összeköt bennünket, azért az osztrák színészek aggódnak Magyarországért, annak labilis demokráciájáért, politikai – többek között kultúrpolitikai – helyzete miatt. Reinke a Burgtheater társulata nevében szolidaritását fejezte ki; mindez azért volt rendkívül furcsa, mert míg egyesek örömmel vették e politikai performanszot, addig mások szolidan kifütyülték a tettet, mindeközben pedig a színpad jobb oldalán a takarásból megjelent Vidnyánszky Attila, akinek belépése újabb, meglepően nagy tapsot generált, ezért nem is teljesen lehetett érteni és hallani a kormányellenes kiállás ezen részét. Amikor a Nemzeti Színház igazgatója megjelent, a Mását játszó Mavie Hörbiger elhagyta a színt. Vidnyánszky kezében egy emlékplakett volt, amelyet készült volna átadni a bécsi színészeknek, ám zavartan és némiképp értetlenül állva kénytelen volt végighallgatni a bécsiek politikai véleménynyilvánítását.
A Burgtheater akciójának van előzménye: tavaly visszautasították a MITEM-en (Madách Nemzetközi Színházi Találkozó) való részvételt a Nemzeti Színház igazgatóváltása során kialakult magyar kultúrpolitikai helyzet miatt; válaszként így tett – információhiányra hivatkozva – a Johanna a máglyán bécsi meghívására Vidnyánszky is. Azóta már nem Matthias Hartmann a Burgtheater igazgatója, ám úgy tűnik, a színészek ettől függetlenül épp azt gondolják, mint akkor.
| ||
Zavarbaejtően vicces, szokatlan és bátor tett volt ez a Sirály lejátszása után – vélekedtek egyes nézők, míg mások felháborító, illetlen gesztusként értelmezték a történteket. Az akciót azért is volt igen nehéz értelmezni, mert a Vidnyánszky által átadott nemzetis kisplasztikát más előadásokon eddig nem osztották ki, így ez a fordulat is furcsa volt. (Információnk szerint eddig az előadásokat követő közönségtalálkozón adták át ezeket az emlékplaketteket, de a Burgtheater színészei nem kívántak részt venni hasonló beszélgetésen, ez lehetett az oka, hogy ők a tapsrend közben kapták meg a sajátjukat.) A tapsrend közjátékának másik furcsasága az volt, amikor a feliratok megjelenítésére alkalmas eszközökön – talán revánsként – megjelentek az aradi vértanúk nevei. Vidnyánszky számított a spontán akcióra? És ő is készült, méghozzá nem is akárhogy? Mindenesetre a levegő megfagyott, egyaránt volt taps és fütty, meglepő öröm és felháborodás, úgyhogy a Burgtheater Sirály előadása biztos emlékezetes marad. Azért rögzítsük: Budapesten bécsi (!) színészek adtak hangot nemtetszésüknek – többek között – a magyar kultúrpolitikai helyzet miatt.
