| | ||
Ellen Page beszéde itt nézhető meg. Az általunk megkeresett színészeknek ugyanazt a három kérdést tettük fel:
1. Szerinted miért vállalta annyira kevés meleg magyar színész a másságát a nyilvánosság előtt a rendszerváltás után?
2. Szerinted segítené a melegközösség társadalmi elfogadottságát, a melegek mindennapi életét, ha Ellen Page-hez hasonlóan több ismert és elismert meleg színész beszélne nyíltan arról, hogy mennyire megalázó, hogy állandóan hazudnia kellett a szexuális beállítottságáról?
3. Világos, hogy a mai Magyarországon a mindennapokban, az utcán potenciális zaklatásnak teszi ki magát mindenki, aki nem titkolja, hogy meleg. Szerinted a szakmában is megnehezíti a saját előbbre jutását az, aki coming outol?
Kulka János
| ||
1. A demokrácia kitörésének nem egyenes következménye a másság vállalása. Szerintem ebben is, mint még nagyon sok másban, időarányosan le vagyunk maradva a világtól. Én mindig szabadon éltem, soha nem kellett bujkálnom; talán ezért is lep meg nagyon mindig, ha valakinek ez az élete nagy titka, ha valaki azt gondolja, hogy ettől hátrányok érik. Ha egy ismert ember a nyilvánosság elé áll, az talán ezeknek a rettegő, hátrányos megkülönböztetéstől félő embereknek segít. Ilyen értelemben lehet, hogy ez egyfajta kötelezettségünk, feladatunk nekünk, úgynevezett hírességeknek. De mindenkinek más a saját belső nyilvánossága; engem is annyira fel kellett dühítenie Kerényi Imrének, hogy mérgemben még én is buzi legyek. (nevet) Akár egy ilyen, meglehetősen rideg, részvétlen és a kisebbségek iránt teljesen érzéketlen politikai kurzus is ki tudja váltani az emberből azt a reakciót, hogy nyilvánosságra hozza a saját másságát.
2. Én már óvodába se nagyon szerettem járni; sosem szerettem azokat a közösségeket, amelyek csak azért alakultak ki, mert én is szőke vagyok meg te is, én is ovis vagyok meg te is, vagy én is kopasz vagyok meg te is. Vagy lehet, hogy én voltam mindig túl magamnak való ahhoz, hogy akár az identitásuk miatt létrejött csoportokhoz csatlakozzam; nyilván ezért nem voltam párttag sem. Szeretem az életemet magam élni. Amikor elgondolkozom, hogy nekem kötelességem lenne-e hangosabban vagy még szélesebb nyilvánosság előtt deklarálnom a melegségemet, mindig arra jutok, hogy ha megtenném, pont azok miatt tenném meg, akiknek erre nincs lehetőségük, és akik emiatt talán könnyebben odaállnának a szüleik elé, és azt mondanák, látod, a Mágenheim Ádám is… Szóval igen, biztosan vannak, akiknek ez többet segítene, mint amennyit nekem ártana. De ha magad elé képzeled a honi magyar média jelenlegi helyzetét, látod, hogy ennek ma nincs közege; megváltozott a nyilvánosság – lehet, hogy akinek tényleg szüksége lenne rá, egy nyírségi kis faluban lakik, és nem használ internetet.
3. Egészen biztos vagyok benne, hogy nem. Vagy talán én voltam szerencsés, hogy csupa olyan társulat tagja voltam, olyan közegekben mozogtam, ahol soha fel sem merült, hogy ettől bárkit hátrány érjen. És a hétköznapokban sem. Jó, azt elég szórakoztatónak találom, hogy ha elkezdem beírni a keresőbe, hogy Kulka János, az első, ami kijön, hogy „Kulka János meleg”, a második pedig, hogy „Kulka János zsidó” – ez talán valamit elárul a nethasználók érdeklődési köréről. De egyébként meg kell, hogy mondjam, hogy engem soha semmilyen hátrányos megkülönböztetés nem ért. Ez lehet, hogy szakmai kérdés is: talán meg tudtam úgy felelni a feladataimnak, talán tudtam olyan hihetően játszani a színpadon vagy filmekben, hogy nem ez az első, ami először eszébe jut rólam az embereknek. És éppen ez az egyetlen kétségem azzal kapcsolatban, hogy még hangosabban mondjam-e ezt magamról: ahogyan jó volt levetkőzni, hogy az embereknek csak Mágenheim doktor legyek, úgy nem akarnám, hogy ha meglátnak, azt mondják: „jé, nézd, ott megy a buzi!”
Csákányi Eszter
| ||
1. A magyar társadalom még nem érett meg arra, hogy őszintén beszéljen és őszintén vállalja magát; ez valamiért mindig is probléma volt. Én magam is vállalom a gondolataimat – nem ebben a témában –, így tudom, hogy ez milyen felelősséggel jár és milyen veszélyeket rejthet magában, de sokkal boldogabb és nyugodtabb vagyok attól, hogy beszélek róluk. És ez ugyanaz a kategória: ha valaki nem vállalja a másságát, az nem tragikusabb annál, mintha valaki nem vállalja a gondolatait, nem beszél szabadon – ezek ugyanabból a gátlásból és félelemből erednek.
2. Nyilvánvalóan segítené. Ez egy elég prűd ország, sok mindenen kéne túltenni magunkat. De szerintem a művészek szinte mindenkiről tudják, hogy meleg vagy sem, akár vállalják ezt, akár nem. Számomra nagyon nagy dolog, hogy az emberek egyre inkább vállalják magukat, ki ilyen, ki meg olyan tekintetben; remélem, hamarosan eljutunk oda, hogy ez ebben a kérdésben is evidens legyen. Szeretnék egy ilyen országban élni. Ismerek olyan vidéki anyákat, akik olyan evidensnek fogják fel a gyerekük melegségét már a legelső, korai jelek óta, és csak azzal foglalkoznak, hogy a gyerekük boldog legyen, hogy azt csak ámulattal és tisztelettel tudom nézni. Ilyenre is van példa. Ugyanakkor látjuk azt is, hogy hogyan szakítják meg a felvonulásokat – de ha egyre többet nyilatkoznak melegek, talán könnyebben el fogják fogadni a másságot az ilyen emberek is. Érdemes felvenni a harcot.
3. Szerintem nem; abban azért, remélem, lehet bízni, hogy legalább a szakmánk nem homofób. A művészvilágban talán jobban elfogadják a melegséget. Nekem rengeteg meleg barátom van, sőt ki merem mondani, hogy az igazi barátaim nyolcvan százaléka meleg, és valami olyan biztonság, zavartalanság van ezekben a barátságokban, hogy az csodálatos.
Bánfalvi Eszter
| ||
1. Nem tudom, ez mindenkinek az egyéni döntése. A másság vállalása, és egyáltalán a magánéletről való beszéd magánügy; nem a szakmához tartozik. Szakma az, amit a színpadon, filmen vagy szinkronstúdióban csinálunk. Európában mindenütt kialakulóban van az erről való beszéd, gondolkodás, és hogy természetes legyen az emberek számára – és semmiképp sem büntetendő dolog –, hogy ki hogyan éli az életét: azonos vagy ellenkező nemű párral, monogám módon vagy sem, és így tovább. Ebben gyerekcipőben járunk, és ez is biztosan számít ebben a kérdésben.
2. Az az érzésem, hogy inkább az lenne nagy hatással a másság elfogadására, ha egészen fiatal korban beszélgetnének – normális módon – arról a gyerekekkel az iskolában, hogy mit jelent melegnek lenni, hogy nem bűn, nem betegség, és teljesen független attól, hogy ki hogyan végzi a munkáját vagy milyen személyiség. Így olyan generációk nőnének fel, ahol nem lenne kérdés, hogy elő kell-e jönni ezzel, vagy hogy tüntetni kell-e mellette vagy ellene.
3. Ez nem egy hatalmas ország, a művészek eléggé ismerik egymást, dolgozunk együtt, tudunk egymásról. Ha valaki emiatt nem dolgozik valakivel, az annyit is ér; az nem a szakmát űzi. Egy normális társadalomban semmilyen módon nem kéne, hogy befolyásolja a szakmaiságot, hogy kinek milyen az identitása. Rohadtul nem érdekel, hogy az autószerelőm a fiúkat vagy a lányokat szereti, az viszont nagyon is, hogy megszerelje a karburátoromat. Súlyosan hibáztatom a politikában, a közéletben szereplőket, mert olyan dolgokat engednek meg maguknak, amik megfogalmazásukban és tartalmukban is torzak, károsak és kirekesztőek. És ez olyan, mint a savas eső: leszivárog és beleivódik a hétköznapi emberek életébe, szóhasználatába és meggyőződésébe. Boldog lennék, ha olyan országban élhetnék, ahol nem kell azt mondani, hogy meleg büszkeség, mert nem kellene arra büszkének lenni, hogy valaki meleg vagy hetero, hiszen természetes lenne. Emberek vagyunk, nézzük meg, kinek milyen a személyisége, hogyan végzi a dolgát: nem attól lesz valaki szimpatikus vagy antipatikus, hogy mi történik a hálószobájában.
Cseke Péter
| ||
1. Annak ellenére, hogy több meleg barátom van, nem tudom megmondani. Közöttünk soha nem vetődött fel ez a kérdés…
2. Szerintem igen, segítené.
3. A második mondatra a válaszom az, hogy szerintem nem nehezíti meg. Az első mondatra pedig azt mondom, hogy valószínűleg nem járok olyan utcákon, amit említ, mert ilyen kategorikusan én nem tudnám kijelenteni, hogy világos, hogy zaklatják az utcán, aki nem titkolja, hogy meleg.
Pálmai Anna
| ||
1. Ez kényes ügynek számít; nagyon sok éven, tapasztalaton, elhallgatáson és élményen át gyúródik egy emberben, hogy mikor, kinek és hogyan mondja el. A színész különlegesen érzékeny lény: mindenkiben sokféle személyiség és szexus van meg egyszerre, a művészeknek pedig képlékenyebbek a határai – és ez nem erkölcsi ítélet, inkább ez teszi jó művésszé az érzékeny embert. Sok hatás ér minket, és ebbe beletartozik sok szexuális hatás is, hiszen ez egy rendkívül erotikus szakma. Érzékenység kérdése, hogy az ember mindent el tudjon képzelni. És ennek a radikális megítélése borzasztóan ijesztő lehet.
2. Ha egy igazán nagy, amerikai sztár áll ki a nyilvánosság elé, és mondja azt, hogy én meleg vagyok, annak van hordereje. Egészen biztos vagyok benne, hogy ha ezt kevésbé ismert emberek vállalják magukról, az számukra hatalmas lépés, és annak is van jelentősége, de nem hiszem, hogy Magyarországon egy-egy ember coming outjának nagy hatása lenne a társadalomra. Amikor Sean Penn mondott beszédet erről az Oscar-gálán, annak volt levegője, de ha valaki feláll egy kis művelődési házban, elmondja, hogy meleg, és a hallgatók összesúgnak, hogy „ez tök jó, de ez meg ki?”, az más helyzet. Ahhoz politikusok, rendkívül ismert személyiségek kellenének, hogy ennek átütő ereje legyen, hiszen Magyarországon – ha vannak szívet melengető tapasztalataim is – sokszor egészen elkeserítő a helyzet, például olyan honatyákat kell a magaménak vallanom, akikkel messzemenően nem értek egyet, akiket szégyellek, mert a szavaik szégyenletesek. Ha kirekesztéssel, hátrányos megkülönböztetéssel szembesülök, teljesen befulladok, dadogni kezdek, és menekülhetnékem lesz; ha azt látom, hogy kopaszok rázzák a kordont a melegfelvonuláson, gyűlöletet érzek, pedig a felvonulók között a szeretetet éreztem. Európában élünk, úgy is kéne gondolkodnunk.
3. A színésztársadalom ultratoleráns, elfogadó közeg. Vagy legalábbis a saját társulatom ilyen; nyilván társulata válogatja, hogy ki mennyire lehet bátor – de ez nem olyasmi, amit ne szabadna meglépni azért, mert a közege intoleráns. Az ember magának tartozik azzal, hogy boldog legyen azzal, akivel boldog akar lenni.
Csányi Sándor
| ||
1. Nem csak színészek vállalták kevesen, de sportolók vagy politikusok is. Szerintem félnek az emberek. Ha egy színésznek egy filmben van egy fia, akinek megsimogatja a fejét, és megtudják róla, hogy meleg, sokan felháborodnának, mintha az, hogy valaki meleg, azt jelentené, hogy gyerekeket akar megrontani – pedig ez tök hülyeség. Mégis, a rendezők nem akarnák, hogy tiltakozások legyenek, úgyhogy inkább választanának egy nem meleg színészt arra a szerepre, csak mert jobb a békesség. Egyértelmű, hogy létezik egy hátrányos megkülönböztetés a melegek felé, ugyanúgy, ahogy a zsidók, a cigányok vagy az arabok felé is – de a melegeken nem látszik feltétlenül, hogy melegek, számukra döntés kérdése, hogy ezt vállalják-e vagy sem.
2. Szerintem mindenképpen. De nem lehet azt várni az emberektől, hogy jobbak legyenek, mint amilyen jók. Ha valaki ki szeretne állni és elmondani, hogy nem akar többet hazudozni és szégyellni magát, az álljon ki, de nem lehet elvárni valakitől, hogy forradalmár attitűddel rendelkezzen, ha nem rendelkezik azzal. Ez mindenkinek a saját, belső ügye. Aki vállalja magát, abban van valami extravagancia. Nádasdy Ádám például egy intelligens, visszafogott pali, pont nem olyan, akit a médiában meg a tévében látnak az emberek: teljesen hétköznapi forma, középhangon beszél, egyáltalán nincs semmiféle meleg vagy buzis attitűdje. Az lenne az előnyös, ha mindenki látná akár az ő példáján is, hogy a sztereotípiák, ha nem is teljesen hamisak, de nagyon kevés igazságuk van, és egyáltalán nem igaz, amit a média sugall a melegekről. Annak lenne értelme, ha a homofóbok elé odaállítanának egy Nádasdyhoz hasonló embert, hogy lássák, semmi különbség nincs – vagyis csak praktikus értelemben van különbség – a melegek és a heterók között. A szélsőséges képek a melegekről javarészt hülyeségek.
3. Nem tudom, hogy jogos-e, de úgy gondolom, reális az ettől való félelem. Ha valaki ország-világ előtt kihirdeti, hogy meleg, a közönségben azonnal lesz egy ellenérzés, és azt hiszik róla, hogy nem tudná eljátszani egy szerelmes darab férfi főszerepét. Holott én rengeteg meleg színésszel vagyok jóban, és láttam is őket hetero szerelmeseket játszani: baromi jól működött. Attól, hogy valaki az életben meleg, a színpadon nem feltétlenül kell annak lennie.
Hámori Gabriella
| ||
1. Hogy ki mennyit beszél a magánéletéről, minden közszereplőnél alkati kérdés. Azért lehet feltenni ezt a kérdést, mert a homoszexualitás megítélése még mindig sokszor kétségbeejtően elmaradott. Amikor a közvélemény olyan mesterséges értékekről prédikál, amelyek már évszázadokkal ezelőtt, keletkezésük pillanatában korszerűtlenek voltak, hiszen a természet megelőzte őket, akkor ezekre az értékekre hivatkozva brutálisan kezelik a másságot. Ezért érezheti szükségét egy ismert és a tevékenységéért maximálisan megbecsült színész, hogy vállalja homoszexualitását: nem önmaga miatt, hanem hogy megváltoztassa a világ szemében kialakult torz képet a homoszexualitásról. A legtöbb ember nem gondolja, hogy a homoszexualitás ugyanúgy lehet szerelem, elmélyült kapcsolat, önfeláldozás, inkább azt feltételezik, mindez deviancia. A felelősség valójában nem a melegek, hanem azok kezében van, akik minősítik őket, nekik kéne megérteni a legfőbb isteni igazságot, mely szerint minden ember egyenlő. Nagyon nehéz feladatot vállal ma az a színész, aki arról nyilatkozik, amit az emberek egy része nem fogad el sehogyan sem. Ennek nagy ára lehet, a legintelligensebb kitárulkozás is könnyen vezethet oda, hogy onnantól folyton alpári jelzőket aggatnak rá. Lehet, hogy értelmetlen áldozatot hoz, aki az őszinte felvállalás mellett dönt.
2. Biztosan, de ez nem rövid folyamat. A hetvenes években az Egyesült Államokban a homoszexualitás elfogadása mellett tüntetőkkel még brutálisan bántak a rendőrök, azóta hiába engedélyezett a melegházasság egyes államokban, más államokban még mindig kiközösíthetik azt, aki a saját neméhez vonzódik. Sokan szeretik félreérteni a személyes kinyilatkoztatások vagy a melegfelvonulások üzenetét. Azt kéne megérteniük ezeknek az embereknek, hogy a homoszexuálisok őszintén szeretnének élni.
3. Az a néző, aki lemond egy színészről, mert az meleg, még nem értett meg valami lényegit a világból, és nincs benne együttérzés, pedig az a belső békénk kulcsa, és ez a béke a társadalomra is hatással van. Ahol a homoszexualitás erkölcstelenségnek számít, ott borzasztó dolgok történhetnek, és nem csak a melegekkel.
