magyarnarancs.hu: Az elmúlt években nagyon kevés filmet forgattak, te pedig két éve újra fix társulat tagja vagy a Nemzeti Színházban. Nyugodtabb lett az életed?
Nagy Zsolt: Családom van és három gyerekem; a Nemzeti nagy biztonságérzetet ad, és történnek is ott jó dolgok, amik mögé oda tudok állni. De az életem most is ugyanolyan, mint eddig, nem vagyok befalazva a kőszínházba: folyamatosan utazunk a hamlet.ws-sel, csináljuk Kárpáti Péter előadásait, most csatlakoztam Vajdai Viliékhez egy darabra, és közben néha filmezek is. Engem érdekel az alternatív szféra, csak amikor épp ki akarták nyírni – de nem lehet kinyírni –, úgy gondoltam, muszáj bemennem egy kőszínházba, ahol biztonságban leszek, de ami mellett tudom csinálni az alternatív dolgokat is.
magyarnarancs.hu: Nem érezted nagyon drasztikus lépésnek, amikor leszerződtél egy kőszínházba?
NZS: Meg szerettem volna tanulni, hogy hogyan kell nagyszínpadon játszani, mert egészen más technika kell hozzá, mint egy kis helyhez. Azt keresem, hogyan lehet ugyanúgy játszani egy ekkora színpadon, mint egy kis lakásszínházban, hogy ugyanannyira meg tudjam ütni az embereket, hogy
Fotó: Németh Dániel
ugyanúgy eljusson a játékom a tizenhatodik sorig. Ezt még nem sikerült megcsinálnom; Folyamatosan azt érzem, hogy elvesztem a nézők felét. Néhány pillanatra meg tudom tartani őket, de még bátortalan vagyok a nagyszínpadhoz. Szeretnék még többet megtanulni erről, de most úgy alakult, hogy nem fogok tudni. De ha valaki majd megkínál egy nagyszínpadi szereppel, annak örülni fogok, akkor tovább próbálgathatom magam. A Szent Johannánál most kezdem megérezni, hogy miről van szó, az Othellónál a Vígszínházban egyáltalán nem éreztem, A tanítőnővel pedig megbuktam.
magyarnarancs.hu: Megbuktál?
NZS: Magam előtt buktam meg. Nem tudtam megcsinálni, amit akartam, nem tudtam úgy besűríteni az egészet, nem tudtam vinni magammal a közönséget.
magyarnarancs.hu: Ilyenkor nincs ott a rendező vagy a többi színész, hogy segítsen?
NZS: De. Viszont ők hiába tudják, hogy mit kéne csinálnom – amíg én nem tudom, addig nem tudnak segíteni.
magyarnarancs.hu: Ez minden rendezővel így van? Schilling Árpáddal is?
NZS: Az egy egészen más, speciális szituáció volt, azt nem tudom összehasonlítani egy olyan jelenléttel, mint amikor bejön egy számomra addig ismeretlen rendező a színházba, és a bemutatóig másfél hónapot vagyunk együtt – egy jó munkához azért több időre vagy mélyebb ismeretségre lenne szükség.
magyarnarancs.hu: Téged színészként ki tud elégíteni az ilyen munkafolyamat?
NZS: Ez az, amit meg kell tanulnom: hogy másfél hónap alatt egy idegen embernek mennyire tudok megnyílni. Ehhez bővítenem kell a technikai tudásomat, mert egy csomó mindent nekem kell vinni a rendezőnek. A nagyszínházhoz még nem vagyok elég jó kurva – jó értelmében használva a szót.
magyarnarancs.hu: Azt a fajta intimitást, kapcsolatot a közönséggel, amire a lakásszínház lehetőséget ad, át lehet ültetni nagyszínpadra?
NZS: Próbálom átvinni ezt a természetességet; keresem, hogy lehet úgy teátrálisnak lenni, hogy az végtelenül valódi legyen. Ehhez még a hangomon kell dolgozni – már tudom, hogy ez a hibám –, mert nem tudom vele biztonságosan befogni a teret, így pedig imbolyog az egész. Hiába érzed azt, hogy te magad erős vagy, ha nem jut el a hangod mindenhová, akkor nem vagy az, csak egy suttogó kisfiú.
magyarnarancs.hu: És van rangsor a fejedben? Jobb szobaszínházban játszani, mint kőszínházban – vagy fordítva?
NZS: Mind a kettőnek megvan a varázsa. Amikor a dumáddal elkapsz ezerkétszáz embert, beindul az az iszonyú nagy centrifuga és felpörög az egész, az eksztatikus élmény. Egyszerűen nem tudom elmondani neked, milyen az, amikor együtt lélegzik veled a közönség; az olyan, mintha tényleg egy nagy varázsló lennél, aki megbűvöli az embereket. A szobaszínházban pedig a legbelsőbb titkodat is meg tudod velük osztani. Ha átsuhan a fejeden egy gondolat, azt is látják, mert olyan közel vagy hozzájuk.
magyarnarancs.hu: Mit kerestek Kárpáti Péter és a Titkos Társulat előadásaival? Mit akartok megfogalmazni a színházról?
NZS: A valóságot akarjuk, nem elveszítve azt, hogy közben ez mégiscsak játék. Már Schilling Árpáddal is folyamatosan azt a határt feszegettük, hogyan lehetne a színházat annyira élessé tenni, hogy valóságossá váljon. Azok a gondolatok, amik nekem mint színésznek átfutnak az agyamon, valóságosak, a saját életemből születnek meg, és azt szeretném, hogy te mint néző, ezeket megértsd. Nem viccből vagyok ott, és nem azért, hogy kipipálhasd, voltál színházban. Komolyan szeretnék hozzád beszélni, és azért mondok el egy történetet, hogy elérjek valamit nálad, eljussak benned valahová, hogy igenis foglalkozz azzal a gondolattal. Minden előadásnak megvan a mondanivalója, és ezt komolyan kell vennünk. Én ezt akarom, egyébként nem akarok színpadra állni, egyébként nem érdekel az egész. Az tesz igazán boldoggá, ha azt érzem, hogy amit mondok, eljut az emberekhez.
magyarnarancs.hu: Miért jössz el a Nemzetiből?
NZS: Lejárt a szerződésem, és Attila nem újította meg. Bementem hozzá, és ő felajánlotta, hogy beszéljek előbb én, ha akarok. Mondtam, hogy végül is te vagy az igazgató, mondd el, hogy mit szeretnél, és majd vagy csatlakozom hozzá, vagy nem. Elmondta, hogy szakmailag nem tud mit kifogásolni bennem, nem szakmai okokból küld el, hanem azért, mert azt gondolja, hogy amit ő itt fel akar építeni, azt én nem fogom tudni képviselni és közvetíteni a nézők felé.
magyarnarancs.hu: És mit kellett volna képviselni?
NZS: Arról nem beszélt, én meg úgy éreztem, ez után már nincs értelme bármit is mondanom.
magyarnarancs.hu: Milyen volt az első találkozás a társulat és Vidnyánszky között?
NZS: Nem voltam ott, mert a Trafóban volt főpróbahetem. Vidnyánszky a tárgyaláson ezt nehezményezte is. Pedig nem azért nem voltam ott, mert tiszteletlen vagyok vagy mert nem érdekelt – én ebből élek, ennyire nem vagyok balek.
magyarnarancs.hu: Ha Vidnyánszky felajánlotta volna, maradtál volna a Nemzetiben?
NZS: Az egy nehéz döntés lett volna. Egyébként is el szerettem volna jönni a színházból, mert különben olyan külső munkákról maradtam volna le, amiket nagyon szerettem volna megcsinálni. Újra függetlenné akartam válni. Ha Robi maradt volna az igazgató, még akkor is nehéz kérdés lett volna, hogy elfogadjam-e az ajánlatát.
magyarnarancs.hu: Követted a pályáztatási folyamatot, a híreket, bizottsági döntéseket?
NZS: Ez alól nem tudod kivonni magad, mert folyamatosan erről beszél mindenki a büfében; vannak baloldali és jobboldali érzelmű emberek, mindenki máshogy kanyarítja a történetet. Az a baj, hogy ha politika keveredik egy ügybe, az abban a pillanatban átláthatatlanná válik, az emberek között pedig azonnal fellobban a tűz, és elszigetelődnek egymástól. Tisztességes, értelmes emberek úgy vitatkoznak, mintha az életük múlna rajta – pedig nem, mert a politika végtelenül cinikus, és nem érdekli az egyszerű ember. Persze az emberek szolidaritásáról is szó van itt, akik állva tapsolnak az előadások végén, mert azt gondolják, hogy igenis nem szabad buzizni, zsidózni meg cigányozni. A múltkor A tanítónő után is állva tapsoltak, pedig egy hónappal azelőtt elmaradt egy előadás, mert nem voltak eladva a jegyek.
magyarnarancs.hu: A Nemzetiben is megvan most ez a politikai egymásnak feszülés?
NZS: Van egy furcsa feszültség, de elég kulturáltan kezelik a helyzetet odabent. Mindenki áldozatnak érzi magát, az is, aki marad, és az is, aki nem. Akik maradnak, sajnálják azokat, akik elmennek, akik meg mennek, sajnálják azokat, akiket itt kell hagyni. Pedig nincs ebben az egészben semmi különös; ez a történet nagyon fel lett habosítva jobb- és baloldalról egyaránt. Mondtam is Attilának, hogy kár, hogy ilyen helyzetben találkoztunk – mi a Krétakörrel még felajánlottuk egy Siráj bevételét neki és a beregszászi társulatának, amikor átjöttek Magyarországra, és nagyon nehéz helyzetben voltak. Onnan jutottunk el idáig.
magyarnarancs.hu: Te mit gondolsz azokról, akik maradnak a Nemzetiben?
NZS: Senkire nem neheztelek, aki marad. Mit mondhatnék Bodrogi Gyuszi bácsira? Vagy Farkas Dénesre, vagy bármelyik fiatalra? Figyelj, engem sem hívott fel egyetlen színházigazgató sem, hogy szeretné, ha odamennék, pedig mindenki tudja, mi a helyzet. És ez teljesen érthető. Az alternatív szférában, ahol folyamatosan vonják el a pénzeket, még utoljára mindenki a barátaival szeretne dolgozni, és a kőszínházakban sem bővülnek, hanem szűkülnek a társulatok, csökken a büdzsé – sok színész fog utcára kerülni.
magyarnarancs.hu: Voltak elvi kifogásaid Vidnyánszkyval szemben?
NZS: Persze, voltak nyilatkozatai, amik nem tetszettek. Nem egy közös ügynek tartja ezt az egészet; úgy gondolja, hogy van egy irány, amit be kell tartani. Pedig szerintem pont az az izgalmas a színházban, hogy csomó irányzat, csomófajta gondolkodás van; nem lehet mindet beszűkíteni egy irányvonalra még akkor sem, ha az az irány is érdekes. Hibás gondolkodás, hogy minden a kőszínházakban zajlik – ezt neki is tudnia kell, hiszen ő is az undergroundból jött. És nem lehet az sem, hogy egy ember túl sok pozícióban legyen egyszerre, mert ebbe eddig mindenki belebukott. Ezt diktatúrának hívják, és a diktátorok mind elbuknak előbb vagy utóbb.
