Közeli barátja szerint a politika áldozata, kritikusai szerint csörtető álláshalmozó. Korábbi alkalmazottja autoriter, munkatársa figyelmes főnöknek látja. Munkában nyitott, vitában dogmatikus. Leginkább térnyerésének módja osztja meg szerteágazó pályájának tanúit. ' úgy mondja: több szálon futó életet él. Mi most ezeket a szálakat kutatjuk - és azt, miben változik egy ember, ha ekkora sebességre kapcsol.
"Valami probléma van-e?"
Gyermekkorát a kárpátaljai Nagymuzsajon tölti az 1964-es születésű Vidnyánszky Attila, ahol gyakran megy fel a közeli dombra, mert onnan látja Magyarországot. Családjával négyszer próbálnak áttelepülni rokonaik után, de engedélyt egyszer sem kapnak. "A gyötrő elválások kétévente a rokonságtól, azok ott vannak egész kicsi koromban. Emlékszem, Szombathelytől Nagymuzsajig egynapos volt az út a határral együtt, és anyám végigpityeregte." (Vidnyánszky Attila nem kívánt lapunknak nyilatkozni a pályájáról, ezért korábbi nyilatkozatait használtuk cikkünkhöz - N. G. M.)
| ||
A gyerekkor mégis gazdag: bandázás, erdő, izgalom. Szabadon él, noha szülei elvárják a jó teljesítményt. Ha nem jelest kap, középiskolai igazgató apja már a szünetben kérdezi, "valami probléma van-e? Ez úgy beleivódik az emberbe." Inkább drámatanár anyjához húz, akit tegez, apját magázza. Ideológiai távolság is van a szülők közt: apja kommunista, előfordul, hogy pártutasításra hazaküldi a betlehemezőket, mialatt anyja a keresztény szokást igyekszik feleleveníteni.
Egyetemre Ungvárra iratkozik be magyar-történelem szakra, ekkor még csak 16 éves. Egy kollégiumi beszélgetés alatt rendszerkritikus véleményét se rejti véka alá, hamarosan a KGB hallgatja ki. Az ügy elsimul, később beszerveznék, de nem hagyja magát. 1985-ben kap diplomát, és ugyanebben az évben próbálkozik a pesti színművészetin: rendező akar lenni, de lekési a felvételit. Két évet tanít Nagymuzsajon, ahol foci- és bokszszakkört is tart. Jól érzi magát tanárként, de 1987-ben újra színházrendezőnek jelentkezik - ezúttal Kijevbe.
Egy kanna benzinért
Ma már tudjuk: jól jár azzal, hogy az ukrán fővárosban köt ki. Míg Pesten a pszichológiai-realista hagyomány dominált, itt a lengyel Jerzy Grotowski életműve is belefért. (A 20. század második felében alkotó rendező a színház rituális gyökereit kutatta; az előadást szent aktusnak tartotta, amit kutató, önfeltáró munka előz meg.) Vidnyánszky falja a Grotowski-videókat, ahogy a Szovjetunión belüli tanulmányi utazás is kedvére van. Meghatározó élményei a litván Nekrosius és az orosz Vasziljev előadásai.
Ezek az évek adják később költőinek jellemzett színháza alapját. Korán távol kerül tőle a magyar "színház alapvetése, hogy a szövegen keresztül hat, és az irodalom totális uralma jellemzi". Nála csak egy komponens a szöveg, azzal egyenrangú a színészi gesztus és mozgás, a zene és a színpadi kép. Totális színházról beszél, nem darabot visz színre, hanem azon keresztül teremt egyedi esztétikával rendelkező, komplex világot. Számára a színészben nem a karakterformálás technikája, hanem az érzékenység kialakítása a fő. Pesten szerinte ez nem így van, ott "mesterembereket képeznek", míg Kijevben "a művészi egyéniség" kibontakoztatása a fontos. Vendéghallgató korából idézi fel azt a mesterségórát, amikor a színésznek "be kellett mennie a paraván mögé, aztán kijönnie a másik oldalon mondjuk majommá vagy öregemberré változva. Kijevben tilos volt az efféle gyakorlat. A figuraformálás hosz-szú, belső folyamat, amit nem szabad üres pózokkal, maszkokkal helyettesíteni."
| ||
Helyi politikusok keresik fel az egyetemen egy kárpátaljai magyar színház ötletével: szervezze meg ő. Nem könnyű igent mondania, hiszen úgy tervezi, Kijevben kezd el dolgozni, évfolyamtársaival együtt, egy számára otthonos kulturális közegben. (Orosz párjától akkoriban születik két nagyobbik fia is. Későbbi felvidéki feleségétől négy gyermeke van.) Mégsem így lesz: végül él a lehetőséggel, a kijevi magyar színészosztályt - melynek tagja Trill Zsolt, Tóth László, Szűcs Nelli és Varga József - már ő toborozza. A társulat 1993 augusztusában alakul meg.
A körülmények azonban borzalmasak. Rendes színházi épület ma sincs, az egykori Oroszlán Szállóban - az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházban - probléma a fűtés és a tiszta víz, rendszeresek a beázások, s hiányzik az épület egyik fala. A színészek fizetéséből egy kanna benzinre futja, miután a színház éves (nem havi!) költségvetése úgy kétmillió forint. Anyagilag a szülők segítenek, színészlakást nem biztosít a város. "Először is, másodszor is szépen kértem, de amikor a színészeknek nem volt hol aludniuk (a próbateremben aludtak meg összevissza), akkor elkezdtem veszekedni a helyi vezetőkkel. És innentől kezdve voltak a problémák. Még azt is megpróbálták, hogy kitegyenek engem a színházból, de a színészek kiálltak mellettem." Nem mindenki bírja: a tucatnyi alapítóból öten maradnak, a kilépők közül többen polgári foglalkozást választanak, Magyarországra költöznek. Először telefonfülkéből ajánlja magukat a magyar művelődési házaknak. Végül a szerény megélhetést a vendégjátékok és - miután hírük megy - az egyes fesztiválmeghívások napidíja adja, miközben Kárpátalján hol pajtákban, hol a mezőn játszanak ingyen vagy száz forint körüli jegyárakért. Később lehetne pluszforrást szerezni, de nem mindenáron: elképzelhetetlennek tartja, hogy Ukrajnában részt vegyen egy kampányban, mert "nem vagyok hajlandó egyetlen párt mellett sem parádézni csupán azért, hogy esetleg félmillióval többet kapjunk".
Az alacsony támogatás ugyanakkor előny is. Nincs bemutatókényszer, addig dolgoznak a darabokon, ameddig akarnak. Szinte családként élnek a színházban, ahol reggeltől estig próbálnak. "Az újak (a második színészosztály 96-ban végez - N. G. M.) mindig azzal kezdik, hogy megkérdezik, mikor van szabadnap. Utána rászoknak, hogy nincs." Takarítanak, díszleteznek, és ha kell, kellékeznek előadás közben, hiszen külön műszakra nincs pénz. Már első előadásukat (Szentivánéji álom) elismerik Szevasztopolban, később a Kijevi Színházi Világtalálkozón a Godot-ra várva kap nagydíjat. A beregszászi repertoár jó része ma is előadható: ez a turnéknak, a gondos és folyamatos utógondozásnak, illetve a még ma is fiatal társulatnak köszönhető. "Ami Attila és a kezdetektől vele dolgozó színészek közt van: életszövetség, sorsközösség" - mondja egy őket jól ismerő forrásunk.
Öntörvényű, kijózanító
Eközben Magyarországon is felfigyelnek rájuk. Fővárosi és vidéki színházak egy-egy előadásuk bevételét ajánlják fel számukra, Vidnyánszkyt pedig 1999-től rendezni hívják a fővárosba. Itt ismeri meg a hazai szakmát, és viszont. Bérczes Lászlót egyből elragadják előadásai. "Olyan dimenziókat tud megnyitni egészen váratlanul a színpadon, ami engem nagyon megfog. Ez másfajta színház a hazai hagyományokhoz képest: több benne az érzelem, a zene és a vizualitás" - mondja a Narancsnak a rendező-dramaturg.
Dolgozik a Márta István vezette Új Színházban is. "Öntörvényű ember. Egyszer nem jön meg időre, máskor eltűnik. Ezek miatt nem magyarázkodik, úgy tűnt, a saját szabályai szerint éli az életét" - meséli egy akkori társulati tag. "Nógattuk a büfében, hogy menj már oda, beszélgess az emberekkel. Attila azonban nem ment, azt mondta, a munka során megismerik majd. És igaza lett. Remekül és magával ragadóan magyaráz, kivételesen nyitott rendező abból a szempontból, ahogy a próba alatt a színész ötleteire figyel." Innen kerül be először rendezése a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjába. "Neki fontosak a fesztiválmeghívások. Ezért fáj neki, hogy a POSZT-on a mai napig nem kapott nagydíjat, és hogy a beregszászi Szarvassá változott fiú vagy Három nővér nem került be a főprogramba. Ezeket mélyebb produkcióknak tartja, mint a meghívott pestieket" - így egy hozzá közel álló forrásunk.
A sikerek ellenére nem ereszt gyökeret Budapesten. Gondja, hogy a premier előtt otthon akár hónapok, itt csak hat hét jut a próbákra. Egy "ilyen repertoár-színházi lét a sok-sok kényszerével nem igazán vonz", és abban sem hisz, hogy a pesti kereteket "tágítani lehet". Más is közrejátszik: "Idegen ő ebben a városi értelmiségi közegben, ahova a szakmájának jó része tartozik, nem is mozog benne jól. És ezt tudja ő is" - mondja róla Bérczes.
Egy őt ismerő forrásunk szerint "mindig is szkepszissel viseltetett a nyugati világ felé. Az angolszász kultúrát nem kedveli, nem is igazán ismeri. Ez igaz a németre is. Szerinte a Nyugat egy hit nélküli, hamis úton jár". A keleti világ viszont vonzza. Amikor 2002-ben Mártával pályázik a Nemzeti élére (ő lenne a művészeti igazgató), egy Nyugatról Keletre fesztivált is tervez. "Visszafelé keresgéljünk, abban az irányban, ahol még lehet valamiféle izgalmat találni." Kedves darabja a Bánk bán, ekkor rendezi. A mű "tulajdonképpen arról a Nyugatról jött német nőről szól, aki az általa képviselt elképzeléseivel, világnézetével, stílusával, moráljával szinte természetszerűleg áll szemben a magyarság érdekeivel. Ma is egy új világban élünk, ami számunkra nem feltétlenül tetszetős, és lehet, hogy nagyon idegen, mégis létezik. Megkerülhetetlen, és győzni fog, mert életképesebb. Ugyanakkor hidegebb is, hiszen sokkal kevesebb tartalommal bír."
A pályázaton nem ők nyernek, hanem Jordán Tamás. Vidnyánszkyt ez megviseli, a háttérben összeesküvést lát: "Konszenzus volt a minisztérium és a színházi maffia részéről, hogy ki kapja a Nemzetit" - értékel utóbb. Panaszolja még, hogy a magyar szakmába rengeteg "link ember, tehetségtelenség tódul be", és látja, "mennyire el kellene magam köteleznem, föl kellene adnom a függetlenségemet ahhoz, hogy igazából teret nyerjek". Ezt nem teszi, de ez a sértődött, alkukra célozgató hang egyre jobban meghatározza megszólalásait.
Kukkol a rendező
Több beszélgetőpartnerünk állítja: Vidnyánszky az egykori kaposvári nemzedékre céloz maffiázás közben. Hogy a helyzet miképp festett a másik oldalról, ahhoz egy Babarczy Lászlóval - évtizedekig ő a kaposvári színház igazgatója - készült interjút idézünk: azt "hiszem, hogy a magyar színházi szakma tekintélyét az elmúlt évtizedekben mégiscsak mi mentettük át. Ezért nem teljesen érdemtelen az a befolyás, amellyel rendelkezünk." Hozzáteszi: "Ma részben azoknak a politikusoknak van hatalmuk, akik akkoriban ugyanazon az oldalon (ellenzéki - a szerk.) álltak, mint mi. Ez ilyen egyszerű."
| ||
Koltai Tamás úgy fogalmaz: "Kár, hogy Vidnyánszky sajátos színpadi nyelvét és látásmódját nem sikerült szervesen beépíteni a magyar színházba és elfogadtatni a közönséggel. Ezáltal szegényebbek lettünk." A kritikus megerősíti a Narancsnak: ebben szerepe volt annak, hogy a 70-es években Kaposvárról induló, később a Katona József Színházat is megalapító, illetve a Színművészetin az eredmények miatt joggal domináns nemzedék nem hozott létre - őt is bevonva - egy megkerülhetetlen szakmai érdekképviseletet. A kritikus szerint "ők nemcsak a politikától tartottak távolságot, hanem személyesen Vidnyánszkytól is, ami hiba volt. Abban nincs semmi, hogy Zsámbékiék nem hívták meg rendezni a Katonába, ők egy másfajta színházi arculatot hoztak létre, és azt építették. De a főiskolán elég korán helye lett volna az ő más gyökerű színészpedagógiájának. Megbántottságát ebből a szempontból jogosnak érzem. Azt nem, hogy sértettségre és egyfajta bosszúesküre váltotta."
Vidnyánszky szerint a kritika sem független, sőt, az ő Bánk bánjáról szólók egyenest "jelzések arra, hogy kotródjak haza". Arról pedig, hogy a kritikus nem azt írja, amit valóban gondol, a Nemzetiben győződik meg, ahol működnek olyan kamerák, amellyel "ráközelíthetnek bármelyik nézőre. Mi tagadás, bár szemérmetlen dolog, magam is szoktam kukkolni. Látom, hogyan reagálnak a kritika jeles személyiségei, s azután olvasom, mit írnak." Összefüggés van szerinte a nemzetis pályázat és a között, hogy a következő Kisvárdai Fesztiválon "egyetlen díjat sem kapott, nemhogy az előadásom, de az abban játszó valamelyik színész sem". Meggyőződése (bár a pályázat évében Jászai Mari-díjat kap, és később is számossal gazdagszik), hogy egyre jobban támadják. "Büfébeszélgetések szivárogtak ki, célozgatás, honnan jöttem, és hová menjek. Gyilkos furkálódások. De nem vagyok ijedős. Ahonnan én jövök, ott napról napra háborúznom kell."
Nemsokára majdnem Babarczy színházát szerzi meg: 2003-ban a kaposvári polgármester hívja fel a közelgő igazgatói pályázat miatt. Vidnyánszky odautazik, meghallgatja Szita Károlyt. Meggyőződik: szeretnék, ha Babarczy "távozása után én foglalnám el a székét". Végül mégsem megy, de "nem azért, mert üzengetnek nekem a magyar színházi maffia hatalmon lévő személyiségei", hanem azért, mert tiszteletben tartja a társulat szándékát, hogy a többség nem őt akarja.
2004-ben az operaház főrendezője lesz. Egy év után feláll a posztról az elvonások miatt. És ekkor jön Debrecen, egy hétéves korszak kezdete.
Egy saját színház
A Debreceni Csokonai Színház a 2000-es évek közepén a szakmai berkekben nem, helyben mégis népszerű, mivel Csutka István igazgató zenés, szórakoztató darabokra építi a repertoárt. A város - és elsősorban a 2002-től alpolgármester Turi Gábor - azonban ennél többet akar: művészi ambíciókkal is rendelkező színházat. Vidnyánszkyt Bérczes ajánlja be, előbb művészeti vezető lesz Csányi János igazgató mellett, aki "azért jött szóba, mert a Bárka kapcsán volt abban tapasztalata, hogy milyen felépíteni egy színházat. Részt is vett a Latinovits Színház terveinek kidolgozásában (az el nem készült új debreceni színházról lásd: Fél véka ezüstér', fél véka aranyér', Magyar Narancs, 2009. április 16. - a szerk.), és az előzetes egyeztetések alapján Vidnyánszkyval is megtalálták a közös hangot. Volt némi ellenállás az önkormányzatban, de Kósa Lajos végül ráállt a dologra. Ebben alighanem szerepe volt Eperjes Károly támogató szavának is" - meséli Turi. Kósa már a kezdetektől azt forszírozta, hogy egy ember legyen felelős mindenért, ám Vidnyánszky nem tartotta magát igazgatóalkatnak.
Hamarosan mégis az lesz. A változást épp Csányi okozza, akinek elképzelései sokszor nem a valós lehetőségekhez méretezettek. Debrecenben közel 40 millióval lépi túl a költségvetést az első évben, így 2007 márciusában - a haon.hu információi szerint közel ötmilliós végkielégítéssel - elköszönnek tőle. A megbízott igazgató Vidnyánszky lesz, aki ekkor sem akarja megpályázni véglegesen a vezetői helyet. Két év múlva azonban véglegesítik.
Eddigre már komoly változáson megy át a színház. Csányi és Vidnyánszky 264-ről 225-re csökkenti az alkalmazottak számát, jönnek a beregszásziak, frissen végzett színészek és a táncos-koreográfus Horváth Csaba. (' négy színészszel végül 2008-ban távozik.) A prózai előadások mellett játszanak operát, operettet, van fizikai színház, és feltűnnek a nemzetközileg jegyzett külföldi rendezők is. Munka van, tempó. "Termékeny káosz volt a színházon belül" - mondja egy ott megfordult rendező. "Nem láttam lézengő színészt, a ház pedig - a műszaktól a díszlettárig - elég jól működött." A szórakoztató helyébe a művész-igazgató által meghatározott karakteres profil lép, ami vidéki színház esetén ritkaság.
Van, aki autoriter igazgatóként jellemzi, mások ezt cáfolják. "A színházat Attila lendülete igazgatta. ' olyan alkat, akire rátapadnak az emberei, és viszi őket. Van, aki megtalálja a számításait a hátán, van, aki nem. Szerintem az utóbbiak mondják róla, hogy durva. Nagy a szeretetéhség benne. Azzal tud együttműködni, akiről érzi, hogy szereti. Na de ha szeretsz valakit, akkor nem is érzed parancsnak, ha kér tőled valamit" - mondja egykori munkatársa, aki - akárcsak Turi - nem tagadja, hogy ha Vidnyánszkynál felmegy a pumpa, annak csattanás lehet a vége.
| ||
Nem konfliktusmentes a beregszászi csapat integrálása sem. A kárpátaljai társulatot - melyben egyre kevesebbet rendez - csak úgy lehet fenntartani, ha a magját Vidnyánszky szerződteti, néhány előadást pedig betesz a repertoárba. Fura ez a helyieknek. Az anekdota szerint egyszer Vidnyánszky a színészbüfében reményét fejezte ki a társulat előtt, hogy a beregszásziak már otthon érzik magukat Debrecenben. "'k már igen, mi már nem!" - kiáltotta be ekkor egy régi városi színész.
Erős periódusa a 2008-tól 2011-ig terjedő időszak, ekkor születnek a legjobb előadások. Ám időközben a város nehéz anyagi helyzetbe jut, így míg 2009-ben 418 millió forintot ad, egy évvel később már csak 327 milliót. "Csalódott volt, amikor a színház egyre kevesebb támogatást kapott, és amiatt is, hogy az ígéretekkel ellentétben a Latinovits nem épült meg" - mondja Turi, aki szerint Vidnyánszky "belátta, hogy Debrecenben a színházon kívül más szempontok is vannak". (Például a focistadion.) Mindez meglátszik a nézőszámon is: amíg 2005-ben 98 ezer a látogatószám, addig Csányiék csak 69 ezerrel nyitnak. Két év múlva 87 ezernél tartanak, a csúcs pedig a 2010-es 111 ezer; innen lejtő jön, tavaly szinte elérik a kezdeti mélypontot, 75 ezerrel. Az utóbbi években igazgatóként ő is egyre kevesebb időt tölt a színházban, elfoglaltságai a fővárosba és Kaposvárra (erről lásd keretes írásunkat) szólítják.
A tervekből nem valósul meg sem a színészképzés, sem a Latinovits Színház, sem a nemzetközi fesztivál. "Ezek nem neki róhatók fel, a város részéről szükséges anyagi áldozat hiányzott. Az már az ő mulasztása, hogy amit Beregszászban megcsinált, itt nem sikerült: a társulatépítés. Erre nem fordított elég energiát" - ecseteli korábbi munkatársa. Pozitív oldalon ott a bátor arculatváltás, a sok nemzetközi meghívás, és két nagy sikerű produkció, a Képzeletbeli operett és a Fodrásznő. Előbbit a párizsi Odeon hívja meg, utóbbi a POSZT-on kapja a legjobb előadás díját. (Az előadásokat Valére Novarina és Viktor Rizsakov rendezi. Rajtuk kívül a világhírű Silviu Purcarete és Andrzej Bubien is dolgozik a társulattal.) Vidnyánszky mégis úgy érzi, a saját előadásait nem ismerik el méltóképp. Amikor a Mesés férfiak szárnyakkal címűt a POSZT szakmai beszélgetésén kritizálják, Vidnyánszky feldönt egy széket, és kirobog a teremből. "Van, hogy a kritika egyik fülén be, a másikon ki, máskor pedig beakad nála egy mondat, és nem bírja magát túltenni rajta" - mondja róla ismerője.
Utódjának, Ráckevei Annának kissé megvágott társulatot hagy örökül - hisz a Nemzetibe neves rendezőket és kedves színészeit viszi magával, meg a színház több munkatársát, így a Csokonai remek nemzetközi (főképp francia és szláv) kapcsolatait ápoló művészeti műhely dramaturg tagjait (például Király Ninát).
A politika sűrűjében
Debrecenben kerül közel a jelenlegi kormány befolyásos politikusaihoz. Kósa Lajossal összejárós a viszony (ő vezeti állampolgársági ceremóniáját is), de Halász Jánossal (2006 és 2010 közt alpolgármester, jelenleg kulturális államtitkár) is jó kapcsolata alakul ki. Később Szőcs Gézával is kijön, L. Simon Lászlóval nemkülönben. A rendszerváltás után Fekete György támogatásával színigazgatói poszthoz jutó Ablonczy László (tanácsadó) most éppúgy a Nemzetiben segíti munkáját, ahogy Eperjes Károly (igazgatóhelyettes). Utóbbit még Pesten rendezi először; ez a munka olyan jól sikerül, hogy Beregszászba is dolgozni hívja. Vendégként egy kurzust tartott a Színművészetin - erre régi szurkolója, Kerényi Imre invitálja. Nem tartja magát pártembernek: mindig egy értékrend vállalásáról beszél, és arról, hogy politikai támogatás nélkül továbbra se lenne foganatja annak, amit ő szakmai ügyekben, szakmai alapon mond. Bírálói viszont arra hívják fel lapunk figyelmét, hogy ha meglátásai sokszor nem is voltak alaptalanok, türelmetlenül, azonnal szeretett volna áttörést elérni.
| ||
Minthogy ez nem következett be, sértettségétől elvakultan olyan támadást indított a korábbi status quo ellen, amelyben immár a politikától kölcsönzött erő a domináns. Schilling Árpád írta meg azt az esetet, amikor egy NKA-s kuratóriumi jelöltállítási tárgyaláson Vidnyánszky - már a kormányváltás után - az asztalt két képzeletbeli térfélre osztotta: "Ott vagytok ti, mi meg itt vagyunk. Örüljetek, ha egy jelöltet is állíthattok." A "területfoglalás" abból a jobboldalon elterjedt felfogásból nyeri önigazolását, miszerint a kultúrát eddig a balliberális oldal határozta meg, ezért kell őket visszaszorítani.
Még 2008 novemberében a Csokonaiban tartja alakuló ülését az a csapat, amely a jobboldali vezetésű városokban kinevezett színigazgatókból áll, s a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) nevet választja. Elnöke Vidnyánszky, egyik alelnöke az a Vasvári Csaba, aki Szűcs Gáborral olyat bukik színházvezetőként Székesfehérváron, hogy a városnak kell közbelépnie; a másik Nagy Viktor, akinek hasonló okok miatt Győrből kell idő előtt távoznia. Tag még Fekete Péter, akit aggályos körülmények közt évekig nem neveznek ki Békéscsabán igazgatónak (erről lásd: A csodacsináló ember, Magyar Narancs, 2012. június 21.). "Mondom neki, hogy nézd már meg, kik ülnek a Teátrumi Társaságban! - meséli Bérczes. - Sok-sok sértett-sértődött, a pályájukat kiszorultként megélő emberek. Erre ő azt mondja: gyere, lépj be, akkor ez majd változik. Én meg azt mondom: nem lépek be sehová. És ennyiben maradunk."
| ||
A társaságot - hivatalosan - a Hiller-féle színházi törvény elleni hangulat hozza össze. A 2008-ban elfogadott jogszabály szakmai vitát vált ki, mivel az elsősorban a nagy színházak érdekeit szolgáló nézőszámalapú támogatási rendszert vezeti be. Ebben szerepe van annak, hogy Megyeri Lászlón keresztül - ő a szöveg egyik kidolgozója - a nagy fővárosi színházak érvényesítették a befolyásukat, ahogy az egy évvel későbbi tao-rendszer, azaz a társasági adóból leírható felajánlások szisztémája is leginkább nekik kedvez (bár ez mindenkinek bevételt jelent). Vidnyánszky úgy véli, hogy a törvény nem kedvez a minőségnek, mert a színházakat a minél magasabb nézőszám produkálására sarkallja - akár a vattázás, azaz a nézőtér ingyenjegyesekkel való feltöltése és a minél több ún. szórakoztató darab bemutatása árán is. A szakma szerint jó döntés volt, hogy a függetlenek az össztámogatás tíz százalékára törvényi biztosítékot kaptak. Vidnyánszky evvel sem elégedett: túl sok "blöffszínházról" beszél. A 2010-es kormányváltás után ez a garancia kikerül a törvényből, kiszámíthatatlan viszonyokat teremtve a független szféra számára.
Az új támogatási rendszerben is meghatározó szerepe van az egykor alternatívként induló, újabban azonban a kőszínházi struktúra mindenáron történő védelmét hirdető Vidnyánszkynak. Elnöke annak az ötfős színházművészeti bizottságnak, amelyben Vasvári Csabával és Fekete Péterrel együtt bármikor többsége lehet. A bizottság szakmai ügyekben támogatja a tárcát, talán legfontosabb feladata, hogy ajánlást fogalmazzon meg arról, mely színház mennyi támogatást kapjon évente. (A korábbi számokon, szorzókon alapuló rendszer már a múlté. Az ajánlás a Nemzeti Érdekegyeztető Tanács után kerül a miniszterhez, ő hozza meg hivatalosan a támogatásról szóló döntést.) Az új rendszer éveiben - mit tesz isten - épp a Csokonai központi támogatása emelkedik jelentősen, kompenzálva ezzel a városi elvonást: amíg ez 2011-ben 412 millió volt, 2013-ban már 514 (a legtöbb színház támogatása több lábon áll: az állami és az önkormányzati apanázst a saját jegybevétel egészíti ki, illetve a szponzorok, újabban pedig a tao - a szerk.). Több fővárosi művészszínház, így az Örkény (210/243 millió) és a Katona (328/367) támogatása is nő, ahogy a Kálomista Gáborral felálló Tháliáé is (142/215). Csökken a Madách Színház (379/250) és az Operettszínház (625/550) állami támogatása.
Korábban az egész szakmát behálózó színházmaffiáról beszél, a Nemzeti élére végül olyan pályázati színjáték után nevezik ki, melyben a szakmai bizottság egyik tagja, Vidnyánszky jó ismerőse, Kerényi Imre szerint is csak statisztáltak a felkértek. Az elbírálók közül többen kötődnek hozzá: tag Nagy Viktor, a MTT alelnöke, Szigethy Gábor, az idei POSZT MTT által delegált válogatója, valamint Révész Mária, aki a POSZT lebonyolításáért felelős cég MTT által delegált tagja. A grémiumot az a színházművészeti bizottság állította össze, amelynek Vidnyánszky az elnöke, és ahol vele együtt többséget alkotnak az MTT tagjai.
Ám hiába a befolyás, továbbra is úgy érzi, résen kell lennie. Tavaly nyáron Szigligeten kínosan személyeskedő vitát vív Koltai Tamással egy beszélgetésen. Az eseményre Bérczessel megy le kocsival. "Az út alatt végig mondogatta, hogy őt most meg akarják támadni, ki akarják csinálni. Én mondtam, hogy ez nem így van, de a végére úgy felhúzta magát, olyan ideges lett, hogy abból tulajdonképpen egyenesen következett az, ami ott történt. Sajnálom, ami történt. Sajnálom, ami vele történik. És szurkolok, hogy csak a színházzal, az alkotással tudjon foglalkozni. Az a magyar kultúra nagy nyeresége lesz."
Nem lesz könnyű csak azzal foglalkoznia. "Szétaprózódnak az emberek, egyszerre rendeznek, igazgatnak, diákokat nevelnek, és egyik tevékenységet sem tudják teljes erővel csinálni" - mondta a magyar színház gondjairól szólva bő tíz éve. Ma már Vidnyánszky is igazgat, tanít, rendez, sőt, az érdekképviselet mellett az ágazat kormányzati munkájában is részt vesz, miközben szakmai becsülete megtépázódott (például meglepően következetlen az Újszínház kapcsán, lásd A fordulat éve című keretes írásunkat).
Így jön most - július 1-jétől - a Nemzeti. Alkalmasságát kevesen vitatják, ahogy alkotói sokoldalúságát se: érzékkel nyúl a nagy formákhoz, a klasszikusok újraértelmezésére és a kortárs költészet színpadra emelésére egyaránt nyitott, és bár nem legfőbb erőssége, de színvonalasan tud vígjátékot is rendezni, ahogy az opera is kezére áll. "Vidnyánszky ma is a legjobb magyar rendezők egyike" - állítja Koltai.
Ám mindez múlt idő egyelőre, mivel rég nemcsak a színházcsinálásra koncentrál. A beregszászi és a debreceni idők után kérdés, áll-e előtte új rendezői korszak, nem kell-e például kompromisszumokat kötnie a nem könnyen befogadható formanyelvében azért, hogy a konzervatív nézők is jól érezzék magukat a Nemzetiben.
Ha rajta múlik, nem az önepigonság kora következik. Nem hiszi, hogy "eltorzította volna a színházban való létezésemet az, hogy aktívan részt vállalok a kultúrpolitikában". A rendezésre pedig tud koncentrálni: "El tudom választani egymástól a politikát és azt, amikor színházat csinálok. Nem viszem be a próbára a telefont. Akkor és ott megszűnik a külvilág."
Semmi sem a mobilon fog múlni.
Intézet, egyetemA Kaposvári Egyetemen 2011 őszén úgy avatják címzetes egyetemi tanárrá, hogy addig egy percig nem tanít ott. "Amellett, hogy új szakok indultak az idei tanévben (...), változások várhatók a jövőben a színészképzésben is" - mondja úgy, hogy hivatalosan továbbra sincs köze a helyi - a fővárosi mellett az egyetlen felsőfokú végzettséget adó - színészképzéshez. Az egyetemen pár hónap múlva létrehozzák a meglévő színházi és a látványtervezői tanszék fölé helyezett pozíciót: ez lesz a Színházi Intézet igazgatója. A poszthoz egyetemi végzettség és szakmai gyakorlat kell, vezetői nem, így a kiírás ideális lehet - fogalmaz a Népszava jegyzetírója - egy "olyan valaki számára, aki nem rendelkezik doktori fokozattal, így nem lehet tanszékvezetőnek kinevezni". Utóbbi posztot ugyanis Csáki Judit - lapunk munkatársa - tölti be, neki van is tudományos fokozata, Vidnyánszkynak nincs. A posztra végül az egyetem szenátusa választja meg 2012 márciusában. Ezt követően kiderül, hogy a meghirdetettekkel ellentétben nem Mohácsi János, hanem Vidnyánszky indít színészosztályt a következő tanévben, noha a felvételizők az előbbi rendezőhöz jelentkeztek. Ugyanakkor több helyről értesültünk: ősszel indult osztályával jó a kapcsolata. "Egykori tanítványom most hozzá jár, és ódákat zeng róla" - meséli egy drámapedagógus. Lapzártánkkor még nem tudni, ki lesz július elsejétől a Színházi Tanszék vezetője. Csáki Judit kinevezése június 30-ig szól, de pályázatot eddig nem írtak ki, ahogy arról sem tájékoztatták őt, hogy kiírják-e. Mindenesetre Csákinak már több külsős kurzusvezetőtől és óraadótól meg kellett "válnia", köztük a színészeknek öt éve elméleti tárgyakat tanító Jászay Tamástól, akinek nem jutott elég óra, hogy szerződését meghosszabbítsák. Az ő eddigi kurzusait az a Galántai Csaba "vitte" el, akit értesüléseink szerint Vidnyánszky a tanszék munkatársaival való egyeztetés nélkül vetetett státuszba. |
A fordulat éveAz Új Színház 2011-es igazgatói pályázata kapcsán a Csurka-Dörner-páros kinevezését előbb elhibázott döntésnek tartja. Bő egy hónap múlva már arról beszél, hogy "ha arra gondolok, hogy az a szándék vezérli a döntéshozót, hogy a nagyon egy gondolat mentén, egyféle világnézet mentén szerveződő magyar színházi életbe más gondolatok is kellenek (...), akkor ezzel egyetértek". Megjegyzi: amikor "Székely Gábortól elvették az Új Színházat, akkor a szakma nem szólalt meg". (Székely után épp az a Márta István következett a poszton, aki hívta őt rendezni, és akivel megpályázták anno a Nemzetit.) Tavaly pedig már Debrecenbe hív egy új színházas komédiát vendégjátékra. |
(Cikkünkben a Magyar Nemzet, a 168 "ra, a Kossuth rádió, a Duna Tv, a Népszava, az Ellenfény, a Magyar Hírlap, a Színház, a Pesti Műsor és a Lyukasóra anyagait használtuk fel.)
