Színház - Pechjük van - A Rómeó és Júlia a Vígszínházban

  • Csáki Judit
  • 2011. április 21.

Színház

Nehéz helyzetben van a Vígszínház - akárcsak a többi -, és ez, vagyis a napi ezer néző becsábításának terhe és a pénzhiány immár nemcsak a kommunikációs stratégiára és a PR-ra, hanem a színpadi munkára, vagyis az előadásokra is rányomja a bélyegét. Ha a színház megpróbál ellenállni a kommercializálódásnak, menthetetlenül elbukik, az ugyanis régen nem kérdés, hogy áru-e a kultúra. A minőséget föladni nem hajlandó társulatok számára legföljebb az a kérdés, hogy milyen "vivőanyaggal" lehet azt kelendővé tenni.

Eszenyi Enikő a Rómeó és Júliába belenyomott mindent, ami könnyen fogyaszthatóvá teszi Shakespeare tragédiáját, és mindent, ami eltakarja, hogy tragédiáról lenne szó. A sok évszázados családi viszály helyett kortársi bandaháborút látunk, a felnőttek távolról és nagyjából közönyösen szemlélik a fiatalok modern eszközökkel folytatott csatározását, melynek látványos fordulatai közt szinte elvész a két főhős összeborulása, amely a konstellációt tekintve nem súlyosabb annál, mint hogy rosszkor voltak rossz helyen, avagy pechjük van.

Gigantikus a látvány; nemcsak a lepusztult (tán a közeli jövőt megidéző?) Vígszínház kerül föl a színpadra, mint Capuleték otthona, hanem a környék is: a körúton és Újlipótváros utcáin száguldozik motorjával Rómeó, mielőtt behajt a játék terébe. De mikor nem ő, akkor a banda goodie-oldie Alfa Romeója gurul be oda. Filmvetítés köríti és segíti az előadást, és eteti a szemet szüntelenül - és mivel van mit nézni, kevésbé zavaró, hogy nincs min megrendülni. Azon ugyan elgondolkodhatnak egyesek, hogy hogyan kerül a színház a színpadra, és főleg miért, ha egyszer a rendezői koncepciónak nem része, hogy színházat látnánk, de hosszan nem érdemes fejet törni - van fürdőkád is, a "színház" előtt, és ez is csak hatáselem, mint minden más. Hatás van, mindenekfelett. Kentaur díszlete és jelmezei pompásan teljesítik feladatukat: homogén és változatos módon hangsúlyozzák percenként, hogy itt és most járunk, ahol és amikor klipből áll a világ.

És Varró Dániel is: kiszolgálja a fülünket a rímek csengés-bongásával, miközben egyfolytában mutatja, hogy itt bizony rím van, mégpedig sok. A kifejezés eszközéből az előadás harmadik főszereplőjévé avatja fordítását, amely bővelkedik poénokban, jókban és rosszabbakban, akárcsak a hétköznapi beszéd. Varró szöveget, csilivili szövegfolyamot állított elő, nem pedig drámát fordított, és ez akkor is sajnálatos, ha föltehetően ez volt a feladata. A nyelv virtuózának lenni, úgy látszik, veszélyes adottság.

Az elkönnyített tragédia egykor a West Side Storyban találta meg remek formáját (Eszenyi kezén is), de most az is tovább könnyül. Presser Gábor zenéjét kicsi Gianni Morandi hígítja, talán az idősebb nézőgenerációk fülének. De a két főhős játékmódja és figurája már nemcsak az idősebbeket, sőt elsősorban nem őket, hanem a mai tiniket célozza meg, kivált Bata Éva Julija (akiből nemcsak azért nem lesz sosem Júlia, mert meghal): cserfes, édes, elkényeztetett és makacs kamaszlány. Lénye minden porcikájával beleszeret ebbe a fiúba ott a bálon - nagyjából olyan eltökéltséggel és vehemenciával, ahogy egy új Mango-pólóért tudna lelkesedni: tűzön-vízen át.

Varju Kálmán nemigen hozza ezt a szenvedélyt - és legföljebb a Rétfalvi Tamás játszotta karikatúra-Parist látva érthető, hogy Juli mégis őt választja. Varju Rómeójának habos felszíne alatt semmi nincsen, leszámítva az ügyes akrobatikus mozgást, melyre nagy szüksége van, ha el akar jutni a nászéjszakáig. A pár látványos szerelme - mert hát igazán látványos, ahogy az erkélyjelenetben berohangálják az egész Vígszínházat annak számos erkélyével együtt - kamaszos hóbort, és ekként illik az előadás egészének klipes tónusához.

Szórakoztatva vagyunk. Mosolygunk Lőrinc barát kopott furgonján, amely az épülő Margit híd alatt dekkol, és benne nemcsak a barát főhivatásának rekvizitumai, hanem gyógynövénybizniszének kellékei is helyet kapnak; afféle jövedelemkiegészítés ez, egy meglehetősen szekuláris világban érthető módon. Jó ötlet az is, hogy a frissen egybekelt pár a Budapest utcáin valóban grasszáló óriáslimuzinokhoz hasonlóvá tett nyitott tetejű furgonban autózik egyet szép fővárosunkban. Kevésbé jó ötlet, hogy a Tybalt által megölt Mercutiót kivonszolják a színről, de megint jó ötlet, ahogy a Rómeó által megfojtott Tybaltot az Alfa Romeóba tuszkolják be, majd fölgyújtják a kocsit.

Hogy a szereplők nagy része pasztell marad, a körítés fényében nem meglepő. Nemigen van egyéni arcuk a szülőknek - kivéve Dengyel Iván Capuletjét, aki erőszakkal próbálja leplezni, hogy mit sem ért a korból és saját lányából -, a bandatagoknak; a látványba fullad a pergő nyelvű Mercutio, a hepciás Tybalt és a többiek is.

De az ötletparádéból elegánsan és ellenállhatatlanul kiemelkedik két alakítás: Börcsök Enikő Dadája és Mészáros Máté Lőrinc barátja. Börcsök egy sorsos asszonyt, egy, az élet viharain bő humorral és kesernyés öniróniával átevickélő dadát hoz, aki mély szeretetből és még mélyebb életösztönből professzor. Mészáros Máté pedig ragaszkodik saját színésziskolájának elveihez: a figura felszínét annak mélyéből teremti meg.

És akkor jöhetnek a nézők: kellemes, szórakoztató, garantáltan tragédiamentes látványszínház vár rájuk.

 

Vígszínház, április 4.

Figyelmébe ajánljuk